Feminista Magyar Népmesék 33. - Az uraság és a szakácsnő

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző harminckét mese itt olvasható.

Erre a hétre egy érdekes történet jutott: Olyan mesét (avagy inkább anekdotát) hoztam, amit egy amerikai magyar hölgytől gyűjtöttek fel a 20. század elején.

Az uraság és a szakácsnő

A történet

Adott egy gazdag agglegény, aki mindennél jobban imádja a szakácsnője főztjét. Azt eszi reggel, délben, és este, annak ellenére, hogy magával a hölggyel nem túl jó a kapcsolata: A szakácsnő nagyszájú, visszabeszél a főnökének, csapkodja az edényeket a konyhában, és ha valami nem tetszik neki, azzal fenyegetőzik, hogy felmond, és akkor az úriember mehet "étterembe, hasmenést kapni."
A szegény, elgyötört agglegény végül úgy dönt, egyetlen módja van csak a szakácsné megzabolázásának: Feleségül kell venni. Egy feleség nem alkalmazott, nem mondhat fel, és jámborul engedelmeskednie illik az urának - vagyis annyit, azt, és akkor főz, amikor csak a férje óhajtja. Előre örülve neki, hogy mindig lesz ínycsiklandó friss étel a háznál, és nem törődve az ismerősei rosszallásával sem (akik közül pedig többen képviselők a parlamentben), úriemberünk feleségül kéri - és kapja - a szakácsnőjét. Az esküvőt követő első munkanapon már előre csorog a nyála, hogy milyen finom ebéddel várja majd őt haza a kedves felesége... de csalódnia kell, mert otthon csak üres asztal és hideg konyha várja. Amikor pedig számon kéri a nappaliban üldögélő hitvesét, a következő választ kapja:
"Én főzzek? Egy nemesember felesége? Világ csúfjára a feleségeddel főzetnél ebédet?! Én többé nem vagyok szakácsnő. Fogadj fel egy újat a konyhára!"
Bumm.

Mitől feminista?
"A nő helye a konyhában van" - tartja a dogma, amit sajnos kapával sem lehet kiirtani egyesek fejéből. Még olyan férfiak is, akik egyébként felvilágosult, gondoskodó tagjai egy párkapcsolatnak, sokszor egyértelműnek gondolják, hogy főzni az asszony fog ("Neked jobban megy, drágám, én mindent odaégetek, nem tudom a receptet, hogyan kell ezt az izét bekapcsolni?..."). Évszázadokon keresztül a kívánatos feleségnekvaló egyik alapvető hozzávalója volt, hogy főzni tudjon, mégpedig jól.
Jelen esetben olyan hölgyről van szó, aki tud - cserébe viszont pofátlan módon véleménye is van, sőt, szabadsága is, és azzal mer fenyegetőzni, hogy ha nem bánnak jól vele, akkor felmond. Mire következik a tipikus gondolat: Az alkalmazott fel tud mondani, de a feleség nem. Ha már megtörtént a házasság, akkor az asszonyka is szépen beletörődik majd a sorsába, és főz türelmesen, immár nem alkalmazottként, hanem mert feleségi minőségében ez a kötelessége.
A feminista fordulatot a sztori vége adja: A feleség szembesíti az urát azzal, hogy immár megváltozott a státusza. A feleség nem szakácsnő, a szakácsnő nem feleség. Az egyik munka, amiért pénz jár, a másik pedig egy párkapcsolat. A jeggyűrű nem vásárol ingyen háztartási alkalmazottat senkinek. 
Ezt különösen abban a mai kontextusban érdemes értékelni, amikor a saját állással rendelkező nőket még egy-egy iroda is "anyuként" kezeli: Amellett, hogy elvégzik azt a munkát, amiért fizetik őket, alkalmasint a főnök és a férfi kollégák elvárják, hogy Kollegina sütit süssön a céges rendezvényre, kivegye a foltot hamarjában a zakóból, avagy felvarrjon egy leszakadt gombot a Nagyon Fontos Férfiak mandzsettájára. "Neked az semmiség, te lány vagy, neked ösztönből megy az ilyesmi."
Hát nem. Névtelen szakácsnőnk kiáll az igaza mellett, és megköveteli a tiszteletet, ami neki jár.
Elmondom még egyszer, hogy a hátsó sorban is hallják:
A jeggyűrű nem vásárol ingyen háztartási alkalmazottat senkinek. Férfiaknak sem, és nőknek sem.

Amit érdemes átgondolni
Biztosan lesz, aki felhozza majd: "De ha a azért ment hozzá a pasihoz, hogy eltartsák, akkor az nem ugyanolyan kihasználás?" Jogos kérdés, már csak azért is, mert fontos aláhúzni, hogy a feminizmusnak nem része a "férfiak tartsák el a nőket" gondolat, és a feministák nem propagálják az aranyásást. Nyilván itt egy olyan történetről van szó, ahol a társadalmi kontextust is figyelembe kell venni: Egy (egyedülálló) szakácsnő a múlt század fordulóján bolond lett volna nemet mondani arra, hogy egy nemesember felesége lehessen, mert a saját lábán kevéssé engedte megállni a társadalom (avagy: ha már házasodni kell, akkor házasodjunk jól). Ennek ellenére persze a mai hallgatóság számára fel lehet öltöztetni úgy a sztorit, hogy a hölgy részéről ne legyen ennyire problematikus. A csattanónak nyilván ülnie kell, de a többi részlet kedv szerint igazítható.

Források

Green, T.: The Greenwood Encyclopedia of American Folktales. Vol. 1. (Greenwood Press, 2006).
Mesemondó: Anca Vrbooska, New York, 1938

Megjegyzés
Nem vagyok benne egészen biztos, hogy nem szlovák volt-e a mesemondó hölgy, de a könyvben mindenesetre "amerikai magyar"-ként van feltüntetve.