Szent Márton, ludak, forralt bor

Ismét új műsorral bővült a reperotárom. Egy különleges felkérésnek köszönhetően már Márton-napi mesecsokrom is van!

A Vasi Skanzenben rendezett Szent Márton-napi Országos Nagyvásárra kaptam meghívást, hogy Szent Márton életéről, és a Márton-naphoz kapcsolódó egyéb szimbólumokról meséljek. Megfogta a fantáziámat a téma. Márton legendáját meséltem már, egy katolikus iskolában, de erre az alkalomra egy kicsit jobban belemélyedtem a történetbe (többek között elolvastam a Sulpicius Severus - féle életrajzot), és sok érdekes részletet felfedeztem benne. Mivel azonban még részletesen mesélve sem tette volna ki a legenda a rendelkezésre álló fél órát, összeválogattam egy csomó másik történetet is, hogy teljesen legyen a mesecsokor. Fesztiválos közönségeknél nagyon ritkán lehet előre megsaccolni, milyen lesz a közönség korosztálya, hangulata, vagy érdeklődése, így jó mesemondó módjára minden eshetőségre felkészültem. Került a csokorba libás, libapásztoros sztori bőséggel (meglepő, hogy milyen sok tündérmesében szerepelnek libák!), borral és újborral foglalkozó legendák, kicsiknek való éneklős-mondókázós láncmesék, felnőtteknek szóló hosszabb tündérmesék, és minden egyéb, amire hirtelen szükség lehetett. Bár tudtam, hogy a Márton-legenda mellé jó eséllyel még egyetlen sztori fog csak az előadásba férni, hagytam magamnak választékor ahhoz, hogy helyben döntsem el, melyik legyen az az egy.

A mesemondásra szabadtéren, a skanzen egyik házának kis belső udvarában került sor. Csodálatos őszi idő volt, hét ágra sütött a nap, majszoltak a ketrecekben a nyuszik, és ami még ennél is jobb volt, kaptam rendes hangosítást (az erős szél ellenére nem susogott a mikrofon, juhé!). A szervezők mindent megtettek, hogy a mesélés barátságos, kényelmes körülmények között történjen. Előre ki is dobolták a vásárban, hogy mesélés lesz, és ennek köszönhetően jó kis közönség gyűlt össze (a képen láthatónál még többen is). Bár voltak közöttük gyerekek, azért nagyrészt felnőttekből állt, aminek külön örültem, mert a Márton-legendának vannak részei, amiket elsősorban a felnőttek tudnak értékelni.

Maga a Márton-legenda remekül sikerült. A kettévágott köpenyes történetet nagyjából mindenki ismeri, de vannak körülötte olyan részletek, amiket már kevesebben (pl. hogy hol történt, mikor, és hogy Márton akkor még nem is volt keresztény). A kedvenc részem a sztoriban az, amikor Márton megtagadja a katonai szolgálatot, mire a császár gyávának nevezi. A legenda legtöbb verziója, amivel találkoztam, azt állítja, erre Márton fegyver nélkül vonult másnap ütközetbe, hogy bebizonyítsa, hogy nem gyáva. Ebből viszont a legtöbb ember egyszerűen azt szűri le, hogy Mártonunknak az egója nem bírta, hogy gyávának titulálták; amikor elmondtam a közönségnek, milyen büntetés járt a római hadseregben a gyávaságért, többeknek leesett az álla. A kontextus fontos dolog. A történet végére odabiggyesztettem még a ludak közé bújós epizódot is, ami az előzőekhez képest mókásabb jelenet, és vidám hangulatban zárta a szent történetét. A maradék tíz percben, a felnőtt közönséget és a forralt boros vásári hangulatot látva, elmeséltem egy legendamesét arról, hogyan találta fel az Ördög az alkoholt (és itatta le sorban a szenteket). A mese remekül működött, a közönség jókat derült. Volt, aki az előadás után azt mondta, szívesen halgatott volna még több mesét is.

Az egész Márton-napi vásár napsütéses, vidám élmény volt. Most, hogy összeraktam hozzá a programot, remélem, lesz alkalmam máshová is elvinni majd.