Hazatérés Tündérföldről

Ismeritek azokat a tündérmeséket, amikor egy halandó eljut valahogy a "másik világba", ott tölt egy napot, egy hetet vagy egy évet, és aztán visszajön, és rá kell döbbennie, hogy idehaza száz meg ezer évek teltek el? Oisín, Urasima Taro, Egy év Tündérföldön és a többiek.
Most már értem, miről van szó.
Amint hazaértem, olyan volt, mintha soha el sem mentem volna - nagyon nagyon furcsa érzés. Főleg, mert közben mindenki azt mondogatja, milyen sokáig távol voltam. Valahol elcsúszott az idő (és most nem a jetlagre gondolok, bár az is van rendesen, különben nem lennék most ébren...). Nincs semmi új és mégis mindent meg kell szokni... tele van a fejem tudással amit most egy jó ideig nem fogok használni - a Trinity postakódom, a Library nyitvatartása, és ha becsukom a szemem, tudom, hogy kell elsétálni a kolesztól az angol tanszékig, és még olyan kézzelfogható az egész, hogy nehéz elhinni, ha kilépek az ajtón, Győrújbarát van, nem Hartford.
Vissza a mesékhez.
Oisín azt meséli, hogy amikor eljött érte Niamh, a tündérek királynője az ezüst lovon, sokáig vágtattak a tenger felett nyugatra, mindig mindig fehér ködben... ez akkor jutott eszembe, amikor a repülőgépről bámultam a felhőket. Kelet felé az óceán felett, valahol félúton New York meg Irország között. A fehér, piros fülű kutyák, amik néha előbukkantak a ködből (ezt a részt sose értettem a sztoriban) már csak akkor ugrottak be, amikor a reptérhez közeledve felszállni láttuk egy másik légitársaság gépét - fehér volt, csak a szárnyak végét festették pirosra.
Jó mesemondó itt abba is hagyja a történetet.

Másik mese. Az első Narnia végén (ami valójában a második;) a gyerekek, miután leéltek egy fél életet Narniában, visszazuhannak a valóságba a ruhásszekrényen át, és ugyanolyan kicsik, mint amikor átléptek rajta, és nem is telt el három percnél több. Mindig azon gondolkodtam, mennyire skizofrén egy állapot lehet az ilyesmi. Hát most kaptam belőle egy kis ízelítőt (nem fura, hogy mindkét verzió igaz? Az "itthon kevés idő odaát sok" meg az "odaát kis idő, idehaza századok" is... egyszerre)
Hazafelé aztán levetítették nekünk a gépen a Narnia 2-t, amihez most nem fűzök kommentárt, viszont a végén a "The Call" című szám odaütött rendesen. Olvassátok el a szöveget. Még jobb, hallgassátok meg. Vigyorogtam mint a vadalma...

No need to say goodbye.