Alkimisták Szegeden

Kellemeset a kellemeset az érdekessel a hasznossal.

Már régóta motoszkált bennem két mese, amikkel nem kevés tennivaló van; és régóta tudtam azt is, hogy amíg nem lesznek megrendelve, úgysem veszem rá magam, hogy dolgozzak rajtuk. Szerencsére adódott egy fellépés, és kaptam az alkalmon: így találkozott a Kémia Nemzetközi Éve, a szegedi Ságvári Endre gimnázium diákjai, az Őrjöngő Orlandó és Pietro Baillardo.
Muris egy találkozás volt.

A Kémia Éve alkalmából (mivel a kémiának mindig is csak a látványos elemei iránt sikerült lelkesedést kicsiholnom magamból) alkimistákról szóló történetekkel készültem. Szám szerint kettővel (valamint még kettővel, tartalékképp - rendes mesemondó mindig több történettel készül mint amit bla bla bla). Az egyik az Eszeveszett Orlandó című reneszánsz eposz egy részlete volt; ez arról szól, hogyan teremti meg egy alkimista/varázsló (Atlantes) tévedésből a Bölcsek Köve helyett az első hippogriffet. (Már ebből a mondatból is látszik, hogy a közönség reakcióiból hamar ki tudtam szűrni, hatvan gimnazistából átlag hányan olvasnak Harry Pottert és néznek Fullmetal Alchemistet. Egyértelmű tüneteket produkáltak.) A "kémia" szóra már az elején harsány fújolás volt a válasz; de ahogy alakulni kezdett a történet, egyre inkább elcsendesedett a nézőtér...
(Ráadásul, mint kiderült, a könyvtáros tanárnő aki meghívott véletlenül olasz szakos is egyben, és a suliban tananyag a Roland-ének. Win win.)
A második darab Pietro Baillardo volt, újratöltve (a felkészülés alatt annyi infót és mesét sikerült összeszednem róla, hogy mindig azt mondom el, ami éppen az eszembe jut. Még komoly csiszolásra szorul, de egyértelműen működik.) Itt a kémiához különböző tüzes elemeken (pl. lángfestés és egyéb trükkök) kapcsolódtunk, lévén a főhősünk Itália történetének leghírsebb tűzvarázslója. Vergilius külön mini-sikert aratott a történetben; kevesen tudják, hogy a legendák egy lapon emlegetik az öreg római Merlinnel, ha varázslásról van szó. A gimisek mindenesetre lelkesedtek. A végén még megdobtam őket egy kérdéssel: kérdezzék meg a kémiatanárt, mitől gyullad meg egy oltár, ha lelocsolják vízzel. Remélem, nem szívattam meg nagyon szegényt...
(Na, ki tudja a választ? :)

A második kör angol nyelvű mesélés volt; mivel nem tudtam, ki mennyire érti amit mondok, a klasszikusokra szorítkoztam, volt Három bábu, Halál és a vörös hajú lány, Captain Wedderburn, és Wayqui kék kavicsai (mert nem tudok ellenállni annak a mesének, sajnálom). Hasonlóan zajos sikert arattak. Értették.

A fellépést sikerült egy kiseeb "ismerjük meg kis hazánkat" körúttal összekötni az épülő Mercedes-Benz gyár jóvoltából; de oda-vissza hat óra alatt azért megjártam Szegedet. Szép város, és szép idő is volt; a házigazdáim a szokásos vendégszeretettel fogadtak, Kati körbesétált velem a városban és a folyóparton, megmutatta a nevezetességeket, sőt, meg is etetett. Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam. Egy újabb sikeres utazás áll a Tarkabarka Hölgy (valamint Alstolfo, Griffin, és Pietro mester) háta mögött...