Bökő lovag utolsó csatája

Elszabadultunk egy kicsit a valóságtól a hétvégére. Az orrfagyasztó tizenhét fok és a borús idő ellenére, hősiesen magunkra öltve minden mozdítható réteget és kölcsönkaftánt, ellátogattunk a közeli Castell Gwent (hétköznapi nevén Fostoria) éves SCA eseményére, mely a Real Beast (Valódi Bestia) becses névre hallgat. Igazából fogalmam sincs, mi történt a rendezvényen, mert az egész napot a patak túloldalán lévő íjászpályán töltöttem, így aztán nem is fogok részleteiben beszámolni a programról.
Inkább elregélem nektek Sir William Pierce hősi halálának magasztos legendáját.

Sir William Pierce, kinek neve többszörös jelentést hordoz magában (Pierce, angolban utónévként is használatos, 'átszúrni vagy bökni' jelentésű ige, és William, avagy Will, mely az íjászpályán használatos 'Fire at will!' parancsszóra utal, mely egyaránt jelentheti azt, hogy "Szabad a lövés!" vagy azt, hogy "Lőjetek Will-re!"), egy igen nemes és szívós lovag, kinek egész testét ezüstszín páncél borítja, mely csak bizonyos kulcsfontosságú pontokon sérülékeny: A sisak szemrésénél, a sisak és a mellvért találkozásánál, a mellvért kellős közepént (ezt azzal magyarázzuk, hogy Sir Pierce cicikivillantós fantasy páncélt visel, mert joga van hozzá, és tiszteletben tartjuk a döntését), illetve a combok belső oldalán, lágyéktájékon. Sir Pierce halált megvető bátorsággal veti magát negyven yardról (nagyjából harminchat méter) az íjászok kicsiny ám elszánt csapatára, akiknek öt köre van megállítani a rohamot legalább egy halálos lövéssel (avagy, az utolsó kör esetében, egy jól irányzot pofonnal).

Adódott pediglen vala az első probléma a hősi rohammal: Sir Pierce kissé nehezen állott meg az lábain - tekintve, hogy nem volt lábfeje, mely kis testi fogyatékot két, négy, majd hat szakértő egyén botok, cövekek és bőséges mennyiségű szigetelőszalag felhasználásával végül középkorba illő módon orvosolni tudta. Ily módon feljavítva Sir Pierce már készen is állt a döntő ütközetre. Az első körben negyven yardról sajnos senki sem talált a piros zónába - cserébe viszont valaki azonnal halálos pontossággal lábközön lőtte a dicső lovagot, aki ezzel felvette a "Töketlen" melléknevet. Ezek után Sir Pierce tíz yarddal közelebb vágtatott, de az újabb kör első két lövése hamar megtörte a lendületét: Az én nyílvesszők térdkalácson érte, a következő pedig vállon, amitől Sir Pierce kínos módon helyben pofára is esett. Mivel itt már cövek és szigszalag kevésnek bizonyult talpra állítani a dicső lovagot, úgy döntöttünk, hátast rendelünk alája: Éppen kézre is állt egy ártalmatlannak tűnő célnyúl, aki méretéből kifolyólag megfelelt a szerepre. Sir William Pierce, a Töketlen, felvéve a legendás Paleo-kaukázusi Nyúllovas archetípusát (ilyen tényleg van, csak mondom) tovább vágtatott védelmi vonalaink irányába.

Harminc yardról már be is ment az első halálos lövés, de mivel a piros szalagot csak érintette, de nem szakította át, Sir Pierce tovább rohamozott. Húsz yardról már leszedtük, ahogyan illik, két mellkasi és egy nyaki találattal. Mivel azonban a hátasa továbbra is életben volt (vagy csak mert amint lovag formájú a céltábla, minden íjász hirtelen tízévessé fiatalodik vissza), Sir Pierce elérte a tíz yardos vonalat, ahol aztán sorsába beletörődve sündisznóvá vált. Emlékét illendő képpen őrizze meg a krónika. Méltó ellenfél voltál, Sir William Pierce.

(Egyébként a nap folyamán lőttünk komoly, értelmes célokra is, csak minek.)