Országos Népmesekonferencia - Mesenap

A konferencia másnapján a résztvevők és egyéb meghívott vendégek mesenapot tartottak a százhalombattai nagyközönségnek.

A délelőttöt városnézéssel töltöttük: meglátogattuk a Matrica Múzeumot (ami ugye 'Matrika', és nem matricákat állít ki, hanem régészeti leleteket, és aki ezt nem tudta, sürgősen olvassa el a pannoniai városok ókori neveit). Nagyon modern és nagyon kedves múzeum, sok szép tárggyal. Ellátogattunk a híres-hírhedt százhalombattai régészeti parkba is, ami szintén nagy élmény, főleg, hogy kaptunk kemencében sűlt lepényt is, lekvárral, őskori módra. Bementünk egy halomsír belsejébe is; a mags sarok nem szerette túlzottan a rácsos padlót, három ízben sikerült kis híján a sírkamrába tántorodni, de annyi baj legyen. Mégiscsak régész vagyok, vagy mi a szösz.
Láttuk ezen kívül a földvárat, egy nagyon szép szerb ortodox templomot, és a Makovecz-féle katolikus templomot is. Ezek után kiadós svédasztallal vendégeltek meg minket, mely svédasztal különböző pizzák hosszú sorából állt, és senki sem panaszkodott.

Délután kezdődtek a programok.
A Fabatka Bábszínház Az ördög három arany hajszálát adta elő; a gyerekek imádták. Bónusz pont, hogy a zenészüket ismertem, még a sárvári írótáborból. Ez egy ilyen hét.
A Párparapács néptáncegyüttes meséléssel egybekötött előadást tartott, zenével, tánccal, mindenféle látványos dologgal. A mesemondójuk a Hagyományok Háza csapatából van. Andi szép hangú, mosolygós lány.
Egy kárpátaljai lány Rapunzelt megszégyenítő hosszú szőke copfokkal népmeséket mondott. Ez is tanult szöveg volt, de szépen mondta. Meg jók voltak a mesék is.
Hallgattunk egy kis horvát népzenét és éneket.
Meséltem.

Mivel annyi volt a mesemondó és mesekedvelő a közönségben, és (addigra már) kevés a gyerek, Sámuel mellett döntöttem; különben is, épeszű ember nem próbál meg Berecz után humort mesélni. Sámuel viszont nagyot szakított; láttam a csillogó szemeket, hallottam az áhitatos csendet, többen mondták, hogy borzongtak, és állítólag volt, aki el is sírta magát. Kóka Rozália az első sorból figyelt; én is figyeltem őt.
Nagyon jó érzés volt mesélni, pont ezt a mesét, pont nekik. Utána többen gratuláltak.

Rozália is odajött, kezet fogott velem; mondta, gyűjtött olyan székely mesét, ami ugyanezekkel a szavakkal kezdődik. Nagyobb szó volt ez, mint gondolta, mert szokás szerint rögtönöztem az egészet, és a mesét külöben is angolból fordítottam. Ezt nem mondtam meg neki. A dicséret jólesett.

A Hagyományok Háza kis csapata is mesélt még egyet búcsúzóul; az mér egészen családias hangulatú volt. A szervezők elbúcsúztak; mindenki elérhetőségeket cserélt; találkozunk az úton. Véget ért a két nap varázslat.

Ha visszaolvastok, vagy emlékeztek még, tudjátok, más országokban hány mesekonferencián jártam már. Ilyen tapasztalatokkal a hátam mögött azt kell mondanom: a magyarok, ha kisebb léptékűek és otthonosabbak is, nem maradnak el a többiektől.
És ami a legfontosabb: itthon voltam.