Játék a földgömbbel

Egy földgömb önmagában el tud vinni egy egész fellépést. Garantáltan.

Tegnap avattam fel hivatalosan is a Játék a földgömbbel című mesecsokrot Zalaegerszegen.
Először is: Zalaegerszeg nagyon szép város. Az út is szép volt, oda-vissza, napsütéses és zöld és bárányfelhős. Igaz, három és fél órát ültem buszon odafelé, visszafelé pedig kettő és felet vonaton, de ez engem sohasem zavart, amíg zene, csoki és táj van, a világ végéig is elmegyek.
Vendéglátóim (Apáczai Csere János ÁMK) nagyon kedvesek és vendégszeretők voltak; egy könyvtárba voltam hivatalos, ahová általános iskolás osztályok érkeztek egy kis mesehallgatásra. Ideális környezet.
Körbe rendeztük a székeket; a kör közepén egy nagy földgömb foglalt helyet egy alacsony asztalon, és azonnal magára vonta a gyerekek figyelmét. Sok esetben tapasztaltam már, hogy a térképek és hasonló dolgok a végtelenségig képesek a kölyköket elszórakoztatni (egy-két felnőttre meg ráférne, ha gyakrabban nézegetné őket... néha rám is). Vonzotta őket a dolog, a tanító nénik alig bírták rávenni őket, hogy üljenek le.
Azt hiszem, eddig ebbe a meseprogramba fektettem a legtöbb munkát. Az alapelv az, hogy megpörgetem a földgömböt, egy gyerek pedig megállítja valahol; ahol az ujja megáll, onnan mondok mesét. Namármost, a földrajz sajátossága, hogy a kicsi ujj igen nagy eséllyel állapodik meg vízen. Ennek örömére számtalan tengeres-óceános-kalózos történettel készültem fel, ellenben kihagytam néhány olyan országot, amik csak nagyon pici eséllyel fognak szerepleni a műsorban (Vatikán és társai). De még így is legalább kétszáz mese kell ahhoz, hogy az ember lefedje a földgömböt; az országokon kívül kellenek tengeres, tavas, folyós, Északi- és Déli-sarkos, Grönlandos, Himalájás stb. történetek megfelelő mennyiségben. A dolgot kicsit könnyíti, hogy egy alkalommal egy ország csak egyszer szerepelhet; de még így sem volt a dolog egyszerű.

Ellenben nagyon megérte.

A gyerekek a végletekig lelkesek voltak a játékkal kapcsolatban. Először is közösen megbeszéltük, mi is az a földgömb, majd kikerestük rajta Magyarországot; megállapítottuk, hogy kicsi, és hogy mennyi más ország és más mese létezik még a földön.
Az első csoporttal Afrikába mentünk tovább; elmagyaráztam nekik, hogy a mesék onnan jönnek, legalábbis Anansze szerint, és Anansze ugye csak tudja, mert ő hozta le őket az égből. Itt tettem egy remek felfedezést: Anansze és a mesedoboz története sokkal viccesebb, ha térképpel meséli az ember, mert ki lehet keresni rajta, hol van sivatag, és dzsungel, és hol lakik az oroszlán. A tetejébe a közönség még klassz is volt: borzasztóan élvezték a mesét, minden új feladatnál felhördültek, és egyesült erővel bogarásztak a földgömbön dzsungelek után.
Másodjára sikerült a Csendes-óceánra bökni; itt sem estünk kétségbe, mert egy kisfiú rögtön felvetette, hogy akkor meséljünk cápákról, és lőn. Úgyis régóta elő akartam venni újra Kawariki legendáját a cápaemberekről; ez a mese inkább a lányoknak szólt, a szerelmes szál miatt, de azért mindenki élvezte.
Ezek után is az öko-mesélés jegyében haladtunk tovább; egy élelmes kis lurkónak sikerült a Déli-sarkra böknie, ahol ugye hagyományos történet kevés van, ám annál több az állat. Ennek apropóján megtárgyaltam velük az Északi- és Déli-sark közti különbségeket, majd belevágtam Szedna legendájába, aki ugyan Inuit istennő, de sok köze van a tengeri állatokhoz, és a mese remekül figyelmeztet arra, hogy mennyire vigyázni kell a tengeri élővilágra. Közben egy kisfiú megkérdezte azt is, mi az, hogy hajtincs. Megbeszéltük.
Az utolsó mese az USA-ba kalauzolt minket (egy újabb esélyes); itt elővettem nekik Nokomis történetét, szóval ott végeztünk, ahonnan elindultunk: a pókoktól, pókhálóktól, és a természet fontosságáról. Ily módon a Játék a földgömbbel végleg öko-programmá avanzsált, de erre nem panaszkodott senki sem.

A második csapat (szintén elsősök) hasonlóan lelkes, bár egy cseppet csendesebb volt (ebéd után). Velük Koreából indultunk, és megbeszéltük, miért fontos, hogy a mesék utazzanak a világ körül, és hogy mindenki tovább mondja őket a barátainak. Ezen felbuzdulva az egyik kisfiú megjegyezte, hogy neki húsz barátja van. Live Facebook for the win.
A következő pörgetés valahol Svédország és Norvégia között tett le minket; itt az örök kedvenc következett, Thora, Ragnar és a kis sárkányaik. Innen Kínába mentünk tovább, és volt alkalmam hosszú idő után megint elővenni a Tücsökfiú meséjét; a gyerekek nagyon évezték, főleg amikor a pici tücsök már kakasok meg kutyák ellen harcolt, és a mese vége is mélyen gondolkodóba ejtette őket.
A körutat Írországban zártuk egy rövid mesével (A tündérek ajándéka). Szerencsés kör volt, sehol sem értünk tengert. Pörgetni tudni kell.

Azt hiszem, ez a program megérte a munkát. Egy mesemondó és egy földgömb együtt verhetetlen párost alkot.
Jobb közönséget pedig a zalaegerszegi gyerekeknél kívánni sem lehetett volna.