Meseműhely, első bevetés

Ez se mostanában volt már, de úgy alakult, hogy most van időm blogolni róla.
Nos, ha emlékeztek még a TEDx konferenciára, amiről tavaly ősszel írtam sokat, akkor olvashattátok, milyen remek szervezőkkel dolgoztunk együtt. Nos, ők az elmúlt fél évben sem tétlenkedtek, hanem ripsz-ropsz szerveztek minden TEDx előadónak egy önálló estet, hogy bemutathassuk, hová jutottunk hat hónap alatt (és hogy megtanultunk-e tökéletes sárkányt festeni).
Sor került rám is; én pedig úgy döntöttem, előadás helyett inkább mesélnék (jéééé!), és hogy az est remek alkalom lenne bemutatni a két padawant is. És lőn.
Az Apacuka nevű csinos kis kávézó egyik termét béreltük ki; közönségünk húsz fő körül mozgott, ami nem hangzik soknak, és mégis, tele volt meglepetésekkel. Felbukkantak olyan vendégek is, akikre senki sem számított, mégis nekik örültünk a legjobban; és természetesen jelen volt kicsi ám lelkes törzsközönségünk is, valamint a TEDx szervezői. Tökéletes, barátságos gyakorlóterep.
Az estet Juli-rigó nyitotta meg, azzal a bolgár népmesével, amit már a Holnemvolton is előadott egyszer. Aki hallotta akkor is meg most is, rögtön érezhette a különbséget: Juli magabiztosabb volt, hangosabb és színesebb, és a mese is szebben gördült. Volt továbbá egy szép nagy Afrika-térképe a madárvonulás szemléltetéséhez. Megint rácsodálkoztunk. A mese felénél megint meg kellett állapítanom, milyen tökéletesen egymásra talált Juli és Szilján. Mese és mesemondó pont egymásnak valók.

Juli után Viktor következett; ő már bátrabb és gyakorlottabb előadó, és született rögtönző. Először énekelt, egy nagyon fülbemászó kis dalt remek csattanóval (mely szerint érdemes ismerni a meséket). Jót kuncogtam rajta. Utána következett maga a mese, Isten és a bazi nagy szikla (tudom, hogy momentán nem ez a címe, de mi már csak így fogjuk emlegetni). Hallottam már tőle korábban is, de a rögtönzésben az a szép, hogy még a végében sem lehet biztos az ember; a történet mindenesetre szép, és rendszeresen vicces, és mivel a poénok is előadásról előadásra változnak, remekül szórakoztam rajta. Viktor képes egy teológiai problémából stand-up előadást csinálni úgy, hogy megmaradjon a történet mélyén az áhitat.
A mesélést újabb dal követte; ezúttal lírai inkább, kisherceges.
Két hosszú mese után ideje volt egy rövidebbet is mondani; mivel amúgy is én konferáltam fel az egész eseményt, és az előadókat is, magamra vállaltam a feladatot. Egy új mesét meséltem, amit Guadalajarából hoztam haza magammal; instant kedvenc. Rövid és csattanós, és lelkesen mesélteti magát; egy városról szól, ahol minden szóért fizetni kell. Nem népmese ugyan, de én egy másik mesemondótól hallottam.
Az est az én mesémmel véget is ért; nem volt már más hátra, mint inni egy limonádét és beszélgetni a közönséggel. Még egy jó órát beszélgettünk, kisebb-nagyobb csoportokban, és fürödtünk a sikerélményben. Egyetértettünk benne, hogy jó lenne rendszeresen csinálni ilyen „mesekávézót”; olyan is volt, aki jelentkezett, hogy ő is kipróbálná a mesélést. Egy picit sajnáltam, hogy augusztusban lelépek; de úgy tűnik, a padawanokat nem kell félteni.