A jó boszorkány esete a csillámporral

A szokásos havi családi este keretein belül a művelődési központ úgy döntött, Óz napot tartunk. A klasszikus film vetítését játszóház, rengeteg cukorka és nem kevés dekoráció előzte meg. Főnökasszony kibérelt egy rend jelmezt (nagyrészt méretre való tekintet nélkül) és leosztotta a vonatkozó szerepeket.

Én lettem a jó boszorkány.

A jelmez szörnyen rózsaszín tüllből készült, és már mellben nagyon bő volt, legalább földig ért. Kívül ezüst csillámporból szórt csillagok borították az egészet, melynek következtében bőséges csillámcsíkot húztam magam után amerre csak jártam az épületben. Úgy döntöttem, hogy ha már lúd, legyen kövér, és felvettem a jelmezt délután kettőkor. Mivel továbbra is én felügyelem a recepciót este hatra már minden széket és felületet bőséges csillámpor borított. Végtelenül szórakoztató volt Glindaként üldögélni a pult mögött és figyelni az emberek reakcióját. Sok felnőtt egyszerűen nem vett tudomást a ruháról, míg mások tudni akarták, miért viselem; a gyerekek kerekre nyílt szemekkel lelkesen bámultak. Voltam tündér, királykisasszony, királynő, angyal, Csipkerózsika, Hófehérke, Hamupipőke, és gyakorlatilag minden, csak jó boszorkány nem. A kedvencem az a tinédzser srác volt aki megállt a pultnál és rám kacsintott. "Elvesztettél egy fogadást, mi?..."

Pfft.

Este hatra aztán végül mindenki más is belerázta magát a jelmezébe, és érkezni kezdtek a gyerekek. Rózsaszín vattacukornak lenni jó dolog, azt minden gyerek imádja, úgyhogy volt sok fotózkodás meg ölelgetés. Előrelátó módon vittem magammal egy csokor szappanbuborék-fújó üvegecskét is, amik hamar elárasztották a folyosót buborékkal és lelkesen visongó gyerekekkel.

A gonosz boszorkány nem volt ennyire szerencsés. Mivel tetőtől talpig zöldre volt festve és egy hosszú fekete köpenyt viselt, minden gyerek sikítva futott előle. Több apróság harsány és vigasztalhatatlan bömbölésben tört ki a láttára, és sokan nem voltak hajlandóak bemenni a moziterembe sem. A sikító és bőgő gyerekek sorfala között végül is vissza kellett vonulnia az irodába. A madárijesztő és az oroszlán jobban jártak, Dorothyt különösebben nem szerette senki.

Miután mindenki lefotózkodott mindenkivel és mindenki megkapta a kellő adag cukrot és pattogatott kukoricát, végre elkezdődhetett a film, és meg levedlettem a jelmezt és mehettem haza. Ott ahol a tüll a bőrömhöz ért a csuklóm körül piros karikák maradtak, és mindenem viszketett a csillámportól. Most, két nappal később, még mindig csillámban úszik minden amihez hozzáérek, beleértve a macskát, a szobatársat és a pasit is. Buli.

Ennyit a jó boszorkányokról.