Mesemondó + Kávé = Machu Picchu felfedezése

Átfloppoltam az Atlanti-óceánon, és talpra érkeztem.
Két héttel hazautazás előtt kerestek meg a Nespresso kávétól, hogy menjek el egy rendezvényükre mesét mondani. Amikor kiderült, hogy hazaérkezés utáni napon lenne a fellépés, elsőre nem is akartam elvállalni a jetlagre való tekintettel, de végül meggyőztek: Perui kávét mutattak be, és az egész rendezvény túl jó mókának ígérkezett, hogy ne menjek el rá.

Először is, a bemutatót a Szabó Ervin Bölcseleti Olvasótermében tartották, ami nagyjából úgy néz ki, mint a Griffendél nappalija (jártunk oda olvasni vizsgaidőszakban). Másodszor, a házigazda Kautzky Armand volt (mesemondó Zalka Csenge Virág, magyar hangja Kautzky Armand, szépen fel lettem konferálva!) Harmadszor, ahogy már említettem, perui témában zajlott a rendezvény, ami közel áll a szívemhez (az első fizetős fellépésem a Szépművészeti Múzeum inka kiállítása volt).
Negyedszer, volt kávé.

Az ilyen fellépésekért él a mesemondó. Nem csak meghívtak, hogy meséljek kétszer tíz percet (egyet a sajtórendezvényen, egyet a Nespresso kulbtagoknak), hanem nagyon pontosan meg is mondták a rendezvényszervezők, milyen történetet óhajtanak. Machu Picchu felfedezését kellett belesűrítenem tíz percbe, lehetőleg kávéval.
Challenge accepted.

A felkérés után, a tavaszi félév végi hajtás közepén, első utam a könyvtárba vezetett, hogy közelebbről megismerkedjem Machu Picchuval. Az inkákról már volt jó adag háttértudásom az egykori mesemondó porgramtól (meg mesemondó érdeklődéstől úgy általában - kinek volt meg a képeskönyv?), de a helyről magáról csak az alapokat tudtam. Az hamar kiderült, hogy a hely felfedezését egy bizonyos Hiram Bingham amerikai történész nevéhez kötik, így aztán a következő utam az archive.org oldalra vezetett, ahol meg is találtam az úriember útinaplóját (meg a hozzá tartozó National Geographic cikket). A következő pár napot a napló olvasásával és szorgos jegyzetelésével töltöttem, melynek során rájöttem, hogy a felfedezéssel kapcsolatos majdnem minden képem tévképzet:

Bingham nem az első európai volt, aki járt a romoknál, tulajdonképpen nem is ezt a várost kereste, és ráadásul kereskedelmi út vitt egészen a hegy tövéig, ahonnan mászni kellett ugyan, de mivel minden helyi indián tudta, hol van az "elveszett város," alapvetően nem volt nehéz dolga. A dicső felfedezés sztorijával tehát meg voltam lőve. Találtam viszont helyette más érdekességeket, például egy sztorit arról, hogy az egyik reggel a felfedezők észrevették, hogy kifolyt a kerozin a tartályukból az ételes zsákba, és minden kajájuk ehetetlen lett, így aztán egyetlen nagy bögre kávéval indultak el hegyet mászni (tessék, lett kávé!). A történetet végül úgy állítottam össze, hogy sorban lebontottam a felfedezéssel kapcsolatos mítoszokat, majd beleszőttem egy kis inka történelmet arról, mit keresett Bingham a Szent Völgyben, és végül elmondtam, miben volt ő különleges: Abban, hogy meglátta a szépséget (és a lehetőséget) a romokban is, és elmondta a világnak. A történet, ahhoz képest hogy két hetem volt összerakni, nagyon szépen összeállt.

És működött is. A rendezvényen egy rövid bevezető után én nyitottam, és úgy tűnt, a közönség nagyon élvezte a sztorit; utána többen odajöttek beszélgetni, kérdezni, gratulálni, vagy épp elkérni a névjegyemet. A mese után egyébként egy rövid bemutató következett az új kávéról (Perú Secreto) és a származásáról, meg a perui kávékultúráról, majd egy modell vonult be az új kávé és Peru ihlette királykék ruhakölteményben (szép is volt nagyon). A modell után maga a kávé következett - megkóstoltam én is, jó erős volt, de tejjel nagyon finom. A bemutatókat fogadás követte.
Nagyon szeretek olyan rendezvényeken mesélni, amik profin vannak szervezve, pontosan tudják mit szeretnének, és tőlem is pontosan megkérdezik, mire van szükségem a mesemondáshoz. Az olyanokat pedig külön élvezem, ahol feladatot kapok: nem tudom, mikor olvastam volna el magamtól Hiram Bingham naplóját, de örülök, hogy megtettem. Jó volt játszani a sztorival, kipróbáli, hogyan áll össze, miután az eredeti elképzelés megbukott. Nem kevés munkám volt benne, de élveztem, és értékelték. Az ilyen és ehhez hasonló felkérések teszik igazán láthatóvá, miért fizet az, aki mesemondót foglalkoztat: Nem csak a fellépést vásárolja meg, hanem a több napi, sokszor több heti munkát is, ami minden történet mögött van.
Ennek örömére most el is megyek aludni. A kávé ellenére még mindig jetlagem van.