Szögezzük le jó előre: attól egy mese nem lesz se jobb, se rosszabb, hogy népmese vagy műmese-e. Léteznek csodálatosan megalkotott műmesék éppen úgy, mint csapnivalóan gyatra népmesék, és fordítva. Ami fontos, az az, hogy tudjuk, melyik mese micsoda. Ezzel nem csak az esetleges szerzői jogi problémákat kerülhetjük el (igen, színpadi mesemondásra is vonatkozik a szerzői jog, az etika meg főleg), hanem azt is, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le olyan "ősi legendákból", amiket valójában a 20. században írt valaki.
Utóbbiak közül összeszedtem néhány olyan kedvencemet, amiket különösen gyakran tüntetnek fel hibásan a közösségi médiában:
A két farkas
Sokaknak lehet ismerős rendszeresen megosztott Facebook-idézetekből a "két farkas küzd benned" kezdetű bölcsességmese. Általában "cserokí" vagy nemes egyszerűséggel "indián" legendaként szokták aposztrofálni, kiemelve ezzel is a történet "ősi bölcsességét."
Sok mesemondó és bennszülött aktivista felhívta már rá a figyelmet, hogy ez a történet nem csak hogy nem indián eredetű, de még csak nem is hagyományos: egy Billy Graham nevű baptista prédikátor publikálta először 1978-ban. Eredetileg inuit nagypapával mesélte, de miután az inuitok a körmére koppintottak, átírta cserokíra.
Itt található egy remek (angol nyelvű) blogbejegyzés a sztori eredetéről, és arról, miért káros az ilyen fajta hagyományhamisítás.
A Kis Hableány
És vele együtt Hans Christian Andersen legtöbb meséje. Sokszor látom őket még könyvekben is "dán népmese" címszó alatt feltüntetve. Andersen valóban használt népmesei forrásokat, és kora sok más szerzőjéhez hasonlóan írt népmese-feldolgozásokat is, de messze nem csak a dán folklórt vette alapul. A meséi műmesének számítanak, és erősen elütnek a hagyományos meséktől. Nemrég például alaposan beleástam magam Borsószem Királykisasszony történetébe, és
felfedeztem, hogy egy svéd népmesén alapul, amelyben a lány egyáltalán nem "igazi, kényes" királykisasszony, hanem egy nagyon ügyes csaló, akinek - a Csizmás Kandúr fonákjára fordított verziójában - a kutyája segít megszerezni a királyfit. Rögtön más lett a történet üzenete...
A negyedik király
Nagyon szeretem ezt a mesét, az egyik kedvenc karácsonyi történetem. Jó tíz évvel ezelőtt kitettem
erre a blogra is a saját verziómat. Ahhoz képest, hogy sokszor "karácsonyi legenda" vagy "orosz legenda" címszóval jegyzik, ez a csodaszép mese is irodalmi alkotás, Henry Van Dyke Jr. amerikai író tollából származik.
Helka és Kelén
Erről mostanában elég sokat cikkeztek, de pont ezért érdemes felvenni a listára. Bár mára már mindenki a Balaton legendájaként ismeri Helka és Kelén csodaszép történetét, eredetileg Fáy András publikálta azt 1836-ban,
Sió - Tündéres rege címmel (
itt olvasható). Lipták Gábor
Aranyhíd című könyvéből várt szélesebb körben ismertté.
Magyarul kevésbé ismert példák:
Jumping Mouse - ismét egy remek mese, amit a szerzője "indián legenda" címkével óhajtott eladni, amíg
meg nem tiltották neki. Sajnos továbbra is rengeteg feldolgozásban így szerepel. Pedig amúgy nagyon bájos sztori.
A kék rózsa - "Kínai mese" címszó alatt kering az Interneten, sőt, hamarosan regényfeldolgozása is születik majd. Mese a szerelemről és a szabad választásról, esküvőkre kiváló sztori. Ellenben ez sem hagyományos történet, egy Maurice Baring nevű angol író publikálta,
itt.
The Dream Hunters - Neil Gaiman és Yoshitaka Amano csodaszép, édes-bús képregényéről sokáig az járta, hogy egy japán népmese az alapja ("The Fox, the Monk, and the Mikado of All Night's Dreaming"). Ezt egyébként maga Gaiman terjesztette róla, amíg sarokba nem szorították a kérdéssel, hogy hol található az eredeti mese, mire be kellett vallania, hogy ő találta ki a történetet. Az ilyesféle információk makacs természetére vall, hogy szerte az Interneten ma is népmese-adaptációként jegyzik és elemzik a kötetet.
Nektek mik a kedvenc műmeséitek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése