Szokás szerint megint összesítem az idei év olvasmányait. Nem volt könnyű évem, sokszor elúsztam sok mindennel; ennek ellenére az olvasás, akár ebéd közben, akár elalvás előtt, mindig segített kicsit helyrerázni a lelkemet. Szerencsére idén is sok remek könyv került a kezembe, így van miből szemezgetni.
A moly.hu statisztikája szerint 94 könyvet olvastam ki az idén, majdnem 17.000 oldal értékben. Ez kicsit kevesebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt, cserébe viszont jó jel is: tudatosan igyekszem nyugodtabban, nem versenyből vagy kihívásból olvasgatni.
(Megjegyzés: újévi tervem, hogy lejövök a Facebookról, szóval aki aktívan szeretne látni közösségi médián, az keressen a Molyon vagy a Mastodonon)
Lássuk hát az év kiemelkedő könyveit:
Nonfiction
Idén is a tudományos-ismeretterjesztő műfajban olvastam a legtöbbet, és nem csak a Polihisztorképző kihívásnak köszönhetően (bár azt is sikerült végigvinni, és még rá is húztam egy Polihisztor Pluszt). Az idei nagy kedvenceim mind ebből a merítésből kerültek ki.
A címmel ellentétben ez az esszégyűjtemény nem csak ezotériával és boszorkánysággal foglalkozott, hanem csodálatos olvasmány volt az élet minden területéről. A rövid, személyes írásokat az kötötte össze, hogy minden szerző valamilyen módon a rítus szerepére reflektált a saját életében. Ez a rítus azonban - bár néhol szó szerint vették - gyakorlatilag bármi lehetett: rendszeres selfie-k egy arcműtétből való felgyógyulás után, lakástakarítás egy szakítás után, vagy akár a felkészülés a heti látogatásra a terapeutához. Amilyen sokszínűek az esszék, ugyanolyan sokszínűek a szerzők is: van közöttük queer és ciszheteró, pogány és keresztény, fehér, fekete, indián, amerikai, európai, ázsiai, fogyatékkal élő, és még sorolhatnám. Még olyan írások is kerültek a kötetbe, amelyek magát a kötet koncepcióját kritizálták. Mélyen elgondolkodtató, sokrétű, és lenyűgöző olvasmány volt. Az egyik idei nagy kedvencem.
Az év elején még nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan könyvről fogok áradozni, ami citrusfélékről szól. De megteszem (köszi, Polihisztorképző). A könyv szerzője (aki kertészeti kirándulásokat vezet) fejezetenként Olaszország egy-egy részére és egy-egy citrusfajtára fókuszál, és érdekesebbnél érdekesebb témákat ás elő. Szó estik a citromok és a szicíliai maffia kapcsolatáról, Ivrea narancsdobáló fesztiváljáról, a reneszánsz citrusgyűjtemények utódairól, a bergamotról és a parfümiparról, és arról is, milyen szerepet játszik a "tökéletes citron" az ortodox zsidó kultúrában. Olvasmányos, végtelenül érdekes, és határozottan ínycsiklandozó könyv. Még receptek is vannak benne.
Valahonnan derengett ez a bojtosúszós hal történet: azt hitték kihalt, és aztán találtak élő példányt. A könyvet olvasva azonban rá kellett döbbennem, hogy a sztori ennél jóval összetettebb - és jóval izgalmasabb. A 30-as években kezdődik egy véletlenül kifogott példánnyal, egy talpraesett dél-afrikai múzeumi kurátorral (a hölgy élete is külön sztori, róla kapta a latin nevét a hal), és egy teljesen megszállott halkutatóval. Végigkövethetjük az évtizedes hajszát egy újabb példány után, a tartósítás nehézségeit, őrült karácsonyi repülőutakat a Comore-szigetekre karizmatikus hajóskapitányok nyomán, és eljutunk egészen a 90-es évekig, amikor sikerült végre a halat a természetes közegében is lencsevégre kapni. Teljesen beleszerettem a végére ezekbe a fura, ősi halakba.
Egy brit kislány 3 évesen legurult a lépcsőn, és halottnak lett nyilvánítva. Kevés idővel később magához tért, de valami végérvényesen megváltozott a fejében: egy másik életre emlékezett egy másik világban. Ahogy nőtt, kiderült, hogy meggyőződése szerint előző életében az ókori Egyiptomban élt, és I. Szeti fáraó szeretője volt. Ez az emlék annyira befészkelte magát a tudatába, hogy feltette rá az egész életét: megtanult hieroglifákat olvasni, feleségül ment egy egyiptomi férfihoz, és Egyiptomba költözött, hogy ásatásokon segédkezzen. A régészek, bár elsőre őrültnek tartották, hamar rájöttek hogy a tárgyi tudása lenyűgöző, és sok tudományos publikáció elkészítésében segédkezett. Idős korában Abüdoszba költözött, előző életének színhelyére, és haláláig ott is élt, Szeti templomának hivatalos idegenvezetőjeként. Akár hiszünk az előző életekben, akár nem, a könyv soraiból egy izgalmas, kíváncsi, jó humorú, talpraesett nő története bontakozik ki, aki egész életét az ókori Egyiptom világának szentelte.
A 19. század végén Dél-Dakota állam arról volt híres, hogy nagyon könnyű volt elválni benne. 90 nap tartózkodás után bárki helyi lakosként adhatta be a válókeresetét. Ennek örömére Sioux Falls városa gyakorlatilag a válásból élt: a város legnagyobb szállodája válásra váró emberek (főleg nők) kis kolóniája lett. Mindenki hozta magával a saját történetét, családi szenvedéseit, reményeit (és néha a titkárnak álcázott szeretőjét is). Közben pedig a tényleges helyi lakosok annyira nem örültek annak, hogy városuk hírhedt lett a válásturizmus "erkölcsi fertőjéről", és próbáltak minden módon visszavágni... A könyv szerzője aprólékos nyomozómunkával és remek történetmesélő készséggel tárja elénk a szálloda lakóinak összefonódó történetét, és a válás jogának, társadalmi szerepének alakulását a századfordulós Egyesült Államokban. Csodás HBO sorozatot lehetne forgatni belőle.
Egy héttel azután, hogy amerikai csapatok elfoglalták Bagdadot, beficegett a háborús övezetbe egy dél-afrikai állatvédő, hogy megkérdezze, mi a helyzet az állatkerttel. Mindenki teljesen őrültnek nézte. Az állatkert körül aktív lövöldözés zajlott, ami mozdítható volt, azt fosztogatók elvitték, ami ehető volt, azt megették. Csak néhány nagyvad sínylődött még a ketrecekben, víz, élelem, és takarítás nélkül. Lawrence Anthony viszont eltökélte, hogy megmenti őket. A könyv ennek a mentésnek a története, kézzel cipelt vizesvödröktől kezdve dzsippel kergetett struccokig, Szaddam Husszein ménesének felkutatásától traumatizált oroszlánok befogásáig. Anthony és a helyi állatkerti dolgozók hősiessége, találékonysága, és helyzeti humora elérte, hogy az állatok túléljék a harcokat, és az állatkert talpra tudjon állni. Izgalmas, és mélyen empatikus olvasmány emberekről az embertelenségben.
És ha már háborús övezet: itt egy remek könyv női orvosokról az első világháborúban. 1914-ben, a háború kezdetén a nők és főleg a női orvosok helyzete elkeserítő volt Nagy-Britanniában: még mindig küzdöttek a szavazati jogért (hőseink is harcos, börtönviselt szüfrazsettek voltak), nem járhattak a legtöbb orvosi egyetemre, és ha sikerült is képesítést szerezniük, csak nőkön és gyerekeken praktizálhattak. Aztán jött a háború. Két orvosnő, Dr. Flora Murray és Dr. Louisa Garrett Anderson, Párizsba vonultak egy rakat más orvosnővel és nővérrel együtt, hogy hadi kórházat állítsanak fel - amelyben csak nők dolgoztak. A könyv végigköveti a párizsi és a későbbi londoni "asszonykórház" történetét, amelyek sebesült katonák ezreit látták el, és megdöntöttek minden kételyt azzal kapcsolatban, hogy a nők is lehetnek orvosok, kórházvezetők, és a hadsereg egyenrangú tagjai. A szerző kiemeli sok, a kórházban dolgozó orvos és ápoló személyes történetét levelezésük és naplóik alapján, és izgalmas képet fest a mindennapjaikról a legvéresebb csaták hátterében. Mellette pedig képet kapunk arról is, hogyan sokkolta le - és alakította át - az első világháború mérhetetlen pusztítása a teljes brit katonai egészségügyi gépezetet.
Még egy érdekesség, ezúttal a meteorológia történetéből: mióta használjuk a felhőkre a ma már megszokott tudományos neveket? Ki volt az a fiatalember, aki egyetlen előadással megreformálta a felhők kutatását? Hogyan fogadták a cirrusok és cumulusok rendszerét mások, és hogyan próbálták ellehetetleníteni? A könyvből nem csak Luke Howard kora 19. századi élete tárul elénk, hanem a meteorológia, mint tudomány története is, valamint az, hogyan hatottak a 18. század légköri jelenségei az európai történelemre. Amióta elolvastam, teljesen más szemmel nézem a felhőket is.
Valahol a fiction és a nonfiction határán mozog, de ide biggyesztem a listához. A kötet az Ame Panzh és a Leányvállalat közös pop-up kiállításához született, de kereskedelmi forgalomba nem került. Olyan esszék, novellák, írások sorakoznak benne, amelyek elbeszélői, írói, és/vagy főszereplői magyar queer roma emberek. Van, ahol a szerző szorosan együttműködött egy ilyen személlyel, máshol magukról vallanak; sokféle stílus és történetmesélő eszköz megjelenik a könyvben, de végeredményben mindegyik történet mélyen személyes, őszinte, és bemutatja a magyar társadalom egy alulreprezentált és különlegesen színes metszetét. Sok, sok ilyen kellene még. Tény, hogy mondanivalójában és koncepciójában is fontos kötet, de emellett olvasmányként, irodalmi alkotásként is nagyon magas színvonalú.
Népmesék és mítoszok
Az év egyik leggyönyörűbb könyve, szövegében és megjelenésében egyaránt. Lenyűgöző volt kézbe venni már csak az illusztrációk miatt is. Sok tehetséges, ismert mesemondó adott egy-egy történetet a kötethez, amelyek mind egy-egy gyógynövényhez, fához, virághoz, gyümölcshöz kapcsolódtak. A népmesék és mítoszok mellett mindig szerepeltek gyakorlati információk is a növényekről, valamint receptek és praktikák, és források is a szimbólumok jelentőségéhez. Maguk a történetek csodás érzékkel, szépséges nyelvezettel meséltettek újra; több olyan mítosz is szerepelt például a kötetben, amiket ismertem már, de sohasem tekintettem még rájuk az adott szemszögből. Szívmelengető kötet, érdemes nyomtatott formában beszerezni.
Egy "coast and sea" sorozat első része, mely Nagy-Britannia és Írország tengeri és part menti legendáit gyűjti csokorba. Tom Muir tökéletes választás volt szerzőnek: nemcsak mesteri mesemondó, hanem remek író és gondos kutató is. Sok olyan történetet válogatott be a kötetbe, amelyek számomra ismeretlenek voltak, vagy új módon közelítettek meg ismert mesetípusokat. Sokféle forrásból idéz, de minden történetet olvasmányosan, élvezetesen mesél újra, így a kötet simán szórakozásból is olvasható - amellett, hogy megidézi Skócia változatos kultúráját és a tengerrel való bonyolult kapcsolatát. Biztosan el fogom olvasni a többi könyvet is.
Ki ne szeretne egy egész, közel 600 oldalas kötetet, amiben csak Törpeszarvas-mesék vannak? Theresa Fuller korábbi népmese-gyűjteményeit is nagyon szerettem, de ezzel aztán végképp belopta magát a szívembe. Kancsil, faltól falig. Sok új mesét is találtam benne, amiknek nagyon örültem, de az ismerősek is teljesen új köntösbe öltöztek. A szerző csodás érzékkel és jó humorral színezi ki őket, elidőzik a leírásokon, belesző valós információkat a dzsungel élővilágáról minden mesébe, és rengeteg eredeti szót, kifejezést helyez el a szövegekben, amitől még ízesebb olvasmány lesz az egész. Törpeszarvas alapmű. Minden Kancsil-rajongónak csak ajánlani tudom. (Megjegyzés: nem gyerekkönyv! Olvassátok előre.)
.jpg)
Mesemondóként tartoztam magamnak azzal, hogy elolvassam ezt az alapművet, amely legalább akkora hatással volt az európai mesegyűjtésre és a népmesék kánonjára, mint a Grimm-féle gyűjtemény. Szerencsére Simon Roy Hughes nem csak a teljes gyűjteményt fordította angolra fáradságos munkával (három kötetben), hanem az összes, hozzá tartozó eredeti jegyzetet is, amelyek több száz oldalnyi érdekes információt és további mesevariánsokat tartalmaznak. Ezek most először jelentek meg angolul. A kötetben sok ismerős történet szerepel, de sok új, váratlan kedvencre is bukkantam, amelyek valamiért méltatlanul elkerülték eddig a fordítók és válogatók figyelmét. Mesemondás iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány.
Gyerekkönyvek
Idén második alkalommal ismét van lehetőségem gyerekkönyveket is válogatni a listára :) A teljesség igénye nélkül.
Gyönyörű, lenyűgözően színes és részletes képeskönyv megszelídíthetetlen, megfésülhetetlen gyerekeknek.
Egy kis banshee számolni tanul és barátokat keres, de valahogy mindenkit megzavar a hangerejével. Nagyon mókás olvasmány, sokszor ismételhető, a számolást is lehet vele gyakorolni, és a tetejébe a látványvilága is bájos. Hasonlóan ajánlom meleg szívvel a sorozat többi részét is (Goodnight, Krampus! és Get Dressed, Sasquatch!)
És ha már sorozatok: Ulrich Hub nem tud hibázni. Idősebb gyerekeknek való könyv, szóval a saját örömömre olvastam (mint a többit is a sorozatból), de végtelenül bájos, vicces, és szívhez szóló. Kettő helyett három pingvin szökik fel Noé bárkájára. Senkit sem hagyunk hátra. Ennyi.
Nem tudok ellenállni a bájosan illusztrált gyerekkönyveknek. Ennek se tudtam (és ennek is több része van). Az összes állat végtelenül cuki benne, és a történet is amilyen egyszerű, olyan kedves és sokszor ismételhető.
Nektek mik voltak idén a kedvenc olvasmányaitok? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése