Cukorkák

Közeledik a karácsony, mindenkit elkapott az áhitat, kezdődnek a karácsonyi mesélések :) Ha már ennyit lelkendeztem róluk, beszélek bővebben néhány új meséről, akik az idei évad tiszteletére kerültek be a repertoáromba. (Nem lehet minden évben mindig ugyanazt mesélni, én magam is megunnám...)

Azt hiszem, az idény egyik legnagyobb nyertese (és feltétlenül az egyik kedvencem) a Parasztbibliából származik. A történetecske igazából annyiban merül ki, hogy a Kisjézust kergetik a nagyobb fiúk keresztül a városon, mert meg akarják verni; végül felmarkol egy adag kavicsot, és eléjük szórja, a kavics pedig cukorkává (és, mint látni fogjuk, más érdekes dolgokká) változik, mire a nagyfiúk abbahagyják a kergetést, nekiállnak szedegetni a földről, ifjú Megváltónk pedig kereket old.
Eddig a népmese.

Amilyen egyszerű, annyira nagyszerű.
Először is: tündéri. Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem ez az egyik legkedvesebb bibliai alapú népmese, amivel valaha találkoztam.
Másodszor: karácsony táján mindig kiderül, mi mindent tudnak a gyerekek a Bibliáról, főleg, amikor Jézus élete kerül szóba. Tisztában vannak vele, hogy Jézus hol született és milyen körülmények között, és tisztában vannak azzal is, mi mindent csinált felnőttként. És valahányszor ezt a történetet mesélem, szóba kerül az is, hogy mit gondolnak, mi történt a kettő között. A gyerekekben (ahogyan a legtöbb felnőttben is) valahol mélyen hiányérzetet kelt, hogy nagyon sok marad ki Jézus életének történetéből, és ez a mese (meg a fél Parasztbiblia) a tanú arra, hogy ez a kérdés mindig is foglalkoztatta az emberiséget. (Legalábbis az elmúlt cirka ezekilencszáznyolcvan évben) Számomra ezt a hiányt a Biff evangéliuma humoros és szerethető módon pótolta, de nyilván ezzel nem mindenki van így. A mesélések során a gyerekek mindig egy csomó gondolatukat megoszják velem arról, milyen is lehetett Jézus (velük egyidős) gyereknek. Mindig születik egy csomó remek gondolat, és azok a gyerekek is, akikben ez a kérdés eddig nem merült fel, eltöprengenek a dolgon.
Harmadszor: a gyerekek nap mint nap találkoznak hasonló konfliktushelyzetekkel; szerintem nincs olyan kölyök, aki az óvoda és a gimnázium között ne keveredne legalább egyszer verekedésbe. (Igen, még a lányok is). Azt tapasztalom, hogy a gondolat, hogy Jézust meg akarják verni a nagyobb gyerekek, egyáltalán nem okoz fennakadást a meséléseken. A legszebb pillanatom az volt, amikor Komáromban az egyik kisfiú beleszólt a mesébe: "Igen, és amikor felnőtt, akkor meg is ölték!" Ebben az volt a szép, hogy én felnőtt fejjel erre a párhuzamra nem is gondoltam, de a gyerekekben azonnal összeállt, hogy Jézust felnőtt korában is megverték. Ezen a ponton el lehet beszélgetni velük arról, hogy olyan embereket is érhet bántalom, akik nem érdemlik meg. Ebből a szempontból szerintem ez egy gyógyító mese; a gyerekek látványosan meg szoktak nyugodni a tudatban, hogy még a Megváltót is megkergették olykor a nagyfiúk. (Sőt, később meg is ölték. Benne van a Bibliában. Négyszer.)
Negyedszer: nagyon érdekes pillanat a mesében, amikor felmerül a verekedés kérdése. Néhány gyerek mindig felveti, hogy Jézus miért nem verekszik meg a fiúkkal; mások azonnal rávágják, hogy Jézus nem bánt senkit. Mindig megkérdezi valaki, miért nem használja a szuper képességeit, vagy hogy Isten miért nem védi meg és sújt le egy villámmal. Erre nem szoktam rá válaszolni; hagyom, hadd gondolkozzanak ők.
Egyébként ennél sokszor többször merül fel az a kérdés, hogy Mária és József miért nincsenek ott. Itt rögtön el is lehet beszélgetni róla, hogyan is élhetett a szent család... oda lyukad ki a mese, hogy Jézus tulajdonképpen hazafelé futott a fiúk elől.
Ötödször: már a mese elején el szoktam beszélgetni a gyerekekkel, hogy mit szoktak kapni a Mikulástól, és ilyenkor egy végtelen lista születik csokoládékból és cukrokból (és játékokból). Azután elbeszélgetünk arról is, hogy Jézus gyerekkorában még nem voltak ilyenek; ilyenkor néha elkalandozik a beszélgetés arrafelé is, hogy mi minden más nem volt még (pl. műanyag, állapítja meg az egyik kisfiú, és ebből kifolyólag LEGO se lehetett). Volt olyan srác is, aki nagyon zseniálisan hozzátette, hogy méz viszont volt. Bimbózó történész :)
Amikor tehát Jézus megfordul, és a marék kavicsot a fiúk arcába szórja, egyértelmű az egész közönség számára, hogy nem bántani akarja őket. Az is egyértelmű, hogy talán ő maga se tudja, mit akar; hogy nem számít arra, hogy valami hűdenagy csoda fog történni, csak eltereli a figylemüket. Nem mormol varázsszavakat, és nem rajzol vonalat a porba.
Amikor aztán a kavicsok átváltoznak, nagy lelkesedés szokott kitörni, és mindenki magyarázza, mi minden lett belőlük. Cukrok, csokik, játékok (főleg LEGO), és így tovább.
Kisjézus pedig meglóg. Hazaszalad Máriához és Józsefhez.

Néha a legegyszerűbb mesékből születik a legtöbb jó gondolat, és néha az egyszerű történtek varázsolják el a gyerekeket a legjobban. És a mesemondót nemkülönben; ez egyike azon sztoriknak, amiknek legalább a felét a közönség rakja össze helyettem, kitörő lelkesedéssel és elképesztő kreativitással.
A fentiekből is látszik, hogy egy-egy történet hordozhat mély vallási értékeket attól még, hogy nem szerepel a Bibliában.

Különben meg, cukorkát mindenkinek. Mert az jó :)