Kicsik, lelkesek, és sokan vannak

Mi az?
A komáromi közönségem.

Szakadó havazásban vonatoztam le Komáromba tegnap az évad első karácsonyi mesemondására. A MÁV csodával határos módon mindössze öt perc késéssel szállított Pestről a célállomásig, ahol már vártak rám a szervezők, a helyi gyermekkönyvtár képviseletében. A hangom félórás késéssel követett, ezt több vödör forró teával sikerült még a kezdés előtt orvosolni.

Az első kör óvodásokból és alsósokból állt; egy ovis csoport színtiszta fiú, a másik pedig csak lány volt, így a terem egyik fele feketével, másik fele rózsaszínnel telt meg, nagyon jópofa látvány volt. Én magam viseltem mindkét színt, remélem, lett néhány jó fotó...
A mesemondó szoba tömve volt; kis híja volt, hogy a lábamon is üljenek a gyerekek, de egyáltalán nem bántam. Nagyon figyelmes, értelmes kis közönség voltak; sok remek ötletük volt, és lelkesen válaszoltak minden kérdésre. Leteszteltem néhány új karácsonyi mesét rajtuk; a legtöbb osztatlan sikert aratott, a kedvencnek mégis a klasszikus bizonyult (Dame Ragnellt mesélni ovisoknak... ezért egyszer még bajba kerülök.) A gyerekek érdekes módon úgy döntöttek, "lányos" és "fiús" meséket akarnak hallani; ebben csak az volt a bökkenő, hogy képtelen voltam eldönteni, mit értenek ezen kategóriák alatt, így aztán mindig csak az adott mese után derült ki, jól tippeltem-e. A Forgószél és a hóember becenévre hallagtó indián mesét például "lányosnak" ítélték, míg a Dame Ragnell körül megoszlottak a vélemények. A legtöbben fiúsnak ítélték, a lovagok miatt. Az apró karácsonyi részlet arról, hogy karácsony éjszaka tudnak beszélni az állatok, szintén nagyon népszerű volt (lehet, hogy az már elhúzott a fejük felett, hogy a régi karácsonyról van szó, vagyis a mostan január 6-ról... lehet hogy sok háziállatnak szereztem egy átzaklatott karácsony éjszakát...)

A második körben színpadról meséltem, körülbelül száz alsósnak; hasonlóan lelkes közönség voltak, bár kevésbé beszédesek, mint az ovisok. Itt elővettem a Jégország királyát; néhányan mondták az elején, hogy hallottak már róla, de nem bántam, az én verzióm úgyis vagányabb. És lőn. Nem tudtak betelni vele. Határozottan fiús történet. Most komolyan, hány népnek van jegesmedvén lovagló királyfia?...
(Egyébként a jéghegyre való felmászást is késekkel óhajtották megoldani. Nagyon kreatív csapat voltak.)
Itt is bedobtam Gawain barátunkat; a társaság egybehangzó szavazata az volt, hogy az elátkozott hölgy, aki a nap egyik felében csúnya, a másikban szép, menjen inkább szépen haza, tisztes lovag ilyesmivel nem bajlódik. Az ovisokat még könnyebb volt rávezetni a megoldásra. Erre varrjatok gombot.

Jól szervezett fellépés volt mindkettő; ott voltak az óvónők és a tanárok is hogy rendet tartsanak, meg hogy hallgassák a meséket. Ebből kifolyólag nem fáradtam le a végére, és a hangom is megmarad; bárcsak minden fellépésen így csinálnák...
Még rajzot is kaptam ajándékba a Süni csoporttól.

Az ilyen fellépésekért mindig szívesen utazok. Akár hóviharban is.