Pályuk Anna Bécsben

Meghívtak fellépni a Brunnenpassage színpadára!

Nagyon nagy megtiszteltetésként vettem a dolgot; mégicsak egy bécsi mesemondó színpadról van szó, ahol sok ország legjobb mesélői lépnek fel minden hónapban. Én voltam az egyik első, aki nem német nyelvű előadással készült; mivel a németem még eléggé döcög, angolul voltam kénytelen mesélni.
Egyszer már jártam ezen a helyszínen (olvassatok vissza), de még mindig lenyűgöz. Kicsi, ám annál tisztább és otthonosabb; maximum kétszáz ember fér be, de mindenfelé nyitott, és közvetlenül a török bazárra nyílik. A színpad is kicsike, de nem is kell nagyobb; török szőnyegek borítják a deszkákat, és fehér függönyök meg néhány fikusz teremtenek otthonos hangulatot. Tilman, a főszervező, teát főz a vendégeknek, és hagyományos török csészébe tölti őket, majd láncokról lógó tálcán hozza ki; egyáltalán nincs fellépés-hangulata az eseménynek. Pedig ezúttal tényleg az volt: én, a vendég, és ők, a vendéglátóim.
És mivel szerettem volna ezt a meleg fogadtatást és a megtiszteltetést megosztani valakivel, magammal vittem Pályuk Annát.
Anica jó egy évszázaddal ezelőtt élt, kárpátukrán származású felsőtiszai mesemondó volt. Híres szépség volt, és legendásan tűzrőlpattant; meséit a múlt század elején jegyezték le, és néhány közülük az 50-es évek környékén meg is jelent könyv formájában.
Ezek a mesék mélységes emberszereteről, empátiáról, hihetetlenül színes és gazdag fantáziavilágról, ér a részletek iránti gondos figyelemről árulkodnak. Még azok a meséi is, amiket sok más forrásból is ismerek (pl. A papucsszaggató királykisasszonyok) olyan elemekkel egészülnek ki, amik sokkal kerekebbé, érthetőbbé, emberibbé teszik a mesét (például egyedül az ő verziójában derül ki, tulajdonképpen miért is kezdtek a királylányok elszökdösni otthonról; hogy mi volt az, ami miatt az apjuk engedte ennyire elkanászodni őket...)
Nemrég olvastam először a könyvben kiadott meséket, és szerelem volt első látásra; minden szavát imádom. A könyvben két mesemondó történetei vegyesen szerepelnek; hátra se kellett lapoznom hogy tudjam, melyik mese Anicáé és melyik nem. Az első sorokból rögtön kiderül.
Nos, ezek közül a mesék közül vittem a bécsieknek egy csokorral.

Először is, hogy megadjuk a tiszteletet, magáról a mesemondóról meséltem a közönségnek, és már az is lenyűgözte őket. Ezek után belevágtam a történetekbe;
A fiúról, aki a felhőkön akart járni,
A papucsszaggató királykisasszonyokról,
Tündér Ilonáról és az erdők szelleméről,
Arról, miért nincs már a földön tündér,
és arról, kié a holdvilág.

Tátott szájjal hallgattak.
Miután véget ért a hivatalos "előadás", lejöttem a színpadról és leültem a nézőkkel; kevesen voltak, de nagyon barátságosak. Teát ittunk és beszélgettünk; egy csomót kérdeztek a magyar mesevilágról, a magyar mesék motívumairól, arról, hogy milyen varázslatos lényeink vannak, és minden másról is. Nagy lelkesedésemben elmeséltem még két vagy három mesét a gyűjteményből; a felhőkön járó fiú történetének folytatását, és azt is, hogyan kapta a nevét a szél, és ki volt a keresztlánya.
Attól, hogy a fellépés csak egy órás volt, a mesemondás még éjszakába nyúlt.

Nagyon jó volt újra látni, milyen lelkesen fogadják külföldön a magyar meséket. Egy csomó dolog teljesen lenyűgözte őket, és a beszélgetésben mindet tovább fűztük; különösen nagy sikere volt a réz-ezüst-arany erdőknek és a szárnyas a farkasnak. A mesék közül a felhőkön járó királyfi aratta a legnagyobb sikert; ez a mese még mindig elég friss nekem, és folyamatosan alakul, ahogy mesélem, de lassa kezd kicsiszolódni belőle a lényeg...

Egy szó mint száz, száz évvel a halála után Pályuk Anna eljutott Bécsbe, és elsöprő sikert aratott. Ennyi.