Karácsonyi déja vu

Megint visszatértem kedvenc törzsközönségeim egyikéhez a Rákoshegyi Közösségi Házba. Tavaly ilyentájt jártam náluk először; akkor is adventi mesék voltak terítéken. Azután visszahívtak tavasszal is, anyák napja alkalmából; és most, hogy ismét elérkezett az advent, megint megkerestek. Örömmel mentem.

Most is, mint mindig, lázas készülődés fogadott; gyerekek ültek minden kézműves asztal körül, és vadul alkottak. Ilyenkor mindig nagyon szép dolgok szoktak készülni; jó látni, milyen sokan vannak ott, felnőttek és gyerekek egyaránt. Már elő volt készítve minden a mesélésre; amikor megkérdeztem, hányan hallottak tavaly, mindenki feltette a kezét. Erre nem számítottam, de jól esett :)

Arra viszont fel voltam készülve, hogy új meséket mondjak; ha valahová sűrűn jár vissza az ember, már csak presztízsből is mindig visz magával valami frisset és ropogósat. Legalább én sem unom a saját meséimet.
Ezúttal pedig egy csomó újdonság volt a tarsolyomban mind karácsony, mind pedig tél, hó és fagy témakörben. Íme:

Halvor és a trollok Norvég karácsonyi mese, karácsonyi trollokkal. A gyerekek megvesztek érte. Mint kiderült, elég sokat tudtak a trollokról, és borzasztóan tetszett nekik, hogy egy egész mese szól róluk; nem is beszélve arról, hogy az eleje egy jegesmedve-vadászattal indul (úgy tűnik, ez a jegesmedvék szezonja. Elsőre eltalálták, amikor megkérdeztem, vajon mire vadászhat messze északon egy vadász...) És a mesemondók kollektív bölcsessége megint igaznak bizonyult: nincs a gyerekek számára élvezetesebb jelenet a mesében, mint az, amikor két tucat troll összetöri egy ház berendezését...
Rengeteget nevettünk, ők is meg én is.

Forgószél és a hóember Ezt a mesét nagyon régen olvastam, és mostanában vettem megint elő, pont a téli szezonra; valamiért megfogott annak idején. Megfogta a gyerekeket is; azt szeretem bennük igazán, hogy ha megadom az alaphelyzetet, tulajdonképpen összerakják a mesét maguktól. Itt például adott egy harcos, aki hóból van. Az ötletek meg jöttek maguktól...

Az első ajándék Ez az idei évad karácsonyi meséje; a kis pásztorfiúról, aki végignézi, mi mindent adnak a Kisjézusnak ajándékba, és azon töpreng, mi a fenét kezd egy kisbaba a tömjénnel meg a mirhával (egyébként ez is népmese). Végül a saját játékát adja oda az újszülöttnek, és a Kisjézus nevetésére 3 csoda történik a földön. A harmadik az, hogy megszólalnak az állatok. Osztatlan siker. Már hallottam mesélés közben a gyerekeket sugdolózni, ki milyen háziállatot fog faggatni aznap éjszaka... ("A hörcsögök is megszólalnak?" "Igen, a hörcsögök is.")

Cukorkák Az előzőhöz kapcsolódva mesélhető karácsonyi mese. Bővebben majd kifejtem egy másik bejegyzésben.

A 12 hónap Klasszikus népmese a hónapokról, és arról, miért kell velük udvariasnak lenni, ha összefutsz velük az erdőben. Igazából nagyon egyszerű sztori, ám pont a 12 hónap megszemélyesített fugirái miatt van benne számomra valami varázslatos. Az egyes hónapok figuráira mindig egy csomó ötlet születik.

Tündér Ilona és az erdő szelleme Best of Anica. Gyönyörű történet, elejétől a végéig, izgatottan és tátott szájjal hallgatták. Van benne humor, varázslat, boszrokányság, tündérek, ördögök, varázspárbaj, temetői harc, rock and roll. Lenyűgözi a gyerekeket. Utólag úgy tűnt, rezgett egy kicsit a léc a jelenet alatt, ahol Tündér Ilona kistáskának nézi a templomi füstölőt, de a végén minden jóra fordult.
(És kiderült az is, mire jó a tömjén. Ezt minden gyerek azonnal tudta. Azzal lehet elűzni az ördögöt.)

A fiú aki a felhőkön akart járni Immár klasszikussá vált állandó darabja a repertoáromnak. Azért vettem elő, bár az előzőhöz hasonlóan semmi köze a télhez vagy a karácsonyhoz, mert ekkor már harmadszorra tapsoltak vissza a gyerekek, és kifogytam a hóból meg a jégből. Ez csak arról szólt, hogy követni kell az álmainkat...
(Komolyan, ezt a sztorit egyszer eladom a Disney-nek.)

Még mindig tartom, hogy a rákoshegyi gyerekek az egyik legjobb közönségem. Nyitottak, lelkesek, kreatívak, és mindig nagy szeretettel fogadnak. Írtak szépeket a vendégkönyvembe. Minden mesét képesek életre kelteni, olyankor is, amikor nem számítok rá. Nem is igazán tudom, ők-e az én rajongóim, vagy én az övék...