Az év közönsége

Ma voltam adventi mesélni a Rákoshegyi Közösségi Házban.
Rock AND roll.

Sohasem tudja az ember előre, milyen közönségre számíthat. Még ha meg is mondják a várható létszámot meg korosztályt, a hangulat csak a helyszínen derül ki. Ezért kell mindig ötször annyit készülni, mint amennyi a műsorba beleférne: hogy legyen mit előrántani a kabátujjból, csizmaszárból, belső zsebből és egyéb helyekről, ha minden kötél szakad.
Szakadt.
Már érkezéskor látszott, hogy mindenki remekül szórakozik: négy asztalnál folyt párhuzamosan a lázas kézműveskedés, karácsonyi képeslapok, angyalkák, csillagok, meg amit akartok. Hálás sóhajjal láttam, hogy a totyogós korosztály ezúttal nem tette tiszteletét - semmi kifogásom a pockok ellen, de mesélni pokolian nehéz nekik. Legalábbis amikor tömegesen fordulnak elő.
Szeretem az olyan fellépéseket, ahol kedvesek velem. Mily meglepő. Kapok teát, van helyem lecuccolni, és még kicsi angyalkát meg csillagot is kaptam, saját készítésűt, ajándékba. Ilynekor úgy érzem, értékelik, amit csinálok. Meg úgy, mintha a vacsorámért énekelnék ("I sing for my supper... I sing for my bread and butter... I sing for my supper... I sing for my soul, for my soul, for my soul..."), ami eléggé romantikus.
(Főleg ilyen kialvatlanul...)
Csinos kis közönség volt: harminc-negyven gyerek plusz szülők és egyén járulékos kellékek. Eleinte még tartottam magam az adventi programhoz: lement a Mandulavirág legendája (Queen who longed for snow), a Jégország királya (a magyar premier!), Sámuel a mesemondó (legújabb kedvenceim egyike), Dame Ragnell (kis Gawain és a Zöld Lovaggal fűszerezve, a karácsonyi hangulat kedvéért), A negyedik király (Gáspár, Menyhért, Boldizsár, Artaban), és Rübezahl karácsonyi meséje. Ezek után (nem utolsó sorban azért, mert a kölykök ütemesen tapsolni kezdtek és azt kántálták hogy "Még egyet! Még egyet!") hozzácsaptam a végéhez Törpeszarvast meg a Három bábut ráadásnak.
Összesen négyszer tapsoltak vissza :D Ez azért egy mesemondónál több, mint nagy szó. Eddig még nem fordult elő velem.
Remek volt a hangulat - egyike volt azon fellépéseknek, amikor egyszerűen jól éreztem magam a színpadon (ami nem volt, annál jobb). Nagy figyelem uralkodott a nézőtéren, és osztatlan lelkesedés; az első mesét áhitattal hallgatták, magam is meglepődtem rajta, mert amikor belekezdtem, még azon töprengtem, nem húz-e el a szerelmi történet a fejük felett. Sóhajos jelezték, hogy nem húzott. Hirtelen ötlettől vezérelve énekelni kezdtem a "Hull a hó, hull a hó" dalt, amikor Isabella hercegnő az erkélyen énekel, és az összes gyerek áhitattal énekelt velem. A fiúk is. Varázslatos pillanat No.1.
Jégország királya magyarul is rock and roll. Hangos sikkantások meg hűűűű és haaaa megnyilvánulások kísérték az egészet; nagyon értékelték az apró részleteket, mint pl. hogy a fekete országban fekete a víz, és hogy Tűzország királyának lángszakálla van. Az én kedvenc részemet (a jégkoronát) hangos ujjongás fogadta. V.P. No. 2.
Sámuel megint elvarázsolt mindenkit. Attól féltem a harmadik mesére majd nagy lesz a mocorgás, de a csapat meglepően kitartónak bizonyult; a csendek megálltak a helyükön a mesében, egy pisszenést sem lehetett alattuk hallani. V.P. No. 3.
Ez után tapsoltak vissza először.
Dame Ragnell szokás szerint hasított. Az utóbbi napokban Gawain-rajongói korszakomat élem (ehhez Gerald Morris mesternek is lehet némi köze). Sir Gawain megérdemel egy külön postot. Hm. Erre még visszatérünk.
A Negyedik Király története teljesen új a repertoáromban, de remekül működik. És nagyon megható. Jó adag karácsonyi háttértudás szükségeltetik hozzá, amit a gyerekek meglepően jól fogadtak; kicsit rezgett a léc az aprószentek témájánál, de az izgalom elnyomta a kérdéseket. Tegnap kinn voltam a karácsonyi vásárban, és vettem három üveggolyót, hogy helyettesítsék a király 3 drágakövét, amiker a Kisjézusnak vitt ajándékba. Szépek.
Tudtátok, hogy Artaban Csillaga a világ egyik legnagyobb zafírja, és jelenleg a Smithsonianben van? Kíváncsi lennék, hogy került oda...
Rübezahl hasonlóan új szerzemény; az erdők szelleme német, cseh meg egyéb környező területeken. Általában trickster, és az erdei utazókat nyaggatja előszeretettel, de karácsony környékén a mese tanúsága szerint meglepően kedves is tud lenni. Állítólag a puttonyos Mikulás dologban is benne volt a mancsa még a hősi időkben...
Egy szó mint száz: nem semmi egy adventet csaptunk! Az előadás előtt az 'idősebbek' (értsd: 13 évtől felfelé) félre kívántak vonulni, de meggyőztem őket, hogy maradjanak és hallgassanak bele a mesébe. Érdemes volt. Tátott szájjal figyeltek (kivéve a srácot, aki Sámuel meséjénél a szája elé tette az ujját, és ott is felejtette). V.P. No. 4.

Az ilyen fellépésekért lettem mesemondó.