Ének és vacsora

Lehet, hogy az "év közönsége" díjat kár volt már december elején elosztogatni?...
Ki gondolta volna.
Rákoshegy továbbra is tarja az "év közönsége" helyezést 18 év alatt. A felnőtt kategóriában viszont...
Nincs kérdés.

Azt hiszem, lerágtam már a témát, hogy mesemondóként gyakran a vacsorámért éneklek.
Hát, ma este a mondás egészen új értelmet nyert.
Mert ének, az volt. És vacsora is. Mesemondás meg pláne.

Petra kimerítette a "last minute" fogalmát. Tegnap érkezett az e-mail, az a fajta, amire nem lehet nemet mondani: gospel kórus karácsonyi partija, hát hülye lennék kihagyni egy ilyet?! Az esemény ma este volt (ühüm, már hajnali kettő lenne?... ez esetben tegnap este).

Sokkal többet kaptam ezért a fellépésért, mint amennyiben megalkudtunk. Úgy értem, sokkal többet.

Először is, a hírem győri kitérővel jutott el hozzájuk, ebből is látszik, hogy Magyarország egy falu. Másodszor...
Másodszor, gospel. És aki a gospelt szereti, rossz ember nem lehet. Jó fej viszont annál inkább. Fülig ért a szám már a megérkezéskor; tea, forró csoki, forralt bor, egy csomó több-kevésbé velem egykorú fiatal felnőtt, sok sok kuncogás, és pillanat alatt benne voltam a pixisben. Már meséltem, mielőtt a történetekig eljutottunk volna; beültem végighallgatni a kóruspróbát, hajjajajj. Gyerek a cukorkásboltban. Aranyos csapat volt, az este folyamán hatról szép lassan felfejlődtünk húsz-egynéhány főre, majd vissza. Volt köztünk francia, amcsi, kanadai; Petra pedig leginkább ott volt mindenhol, egyszerre, vidáman és örökmozgóan és éneklősen és egy vérbeli trickster minden hiperaktív energiájával felvértezve. A társalgás felváltva zajlott magyarul és angolul; ha hiányzott is még valami ahhoz, hogy otthon érezzem magam, hát fogalmam sincs, mi lett volna az.
Mert vacsora is volt. Pedig még nem is kezdtem énekelni. Gyertyafényes asztal is volt, és kaja közben gospel éneklés, és vajas kenyér hagymával. És házi készítésű kókuszos golyó.
És mesélés.
Sámuel (magyarul) - szokás szerint pisszenés nélkül. Isabella hókirálynő angolul (áhitatos csend). Itt már jöttek a "még, még" megnyilvánulások, amiket a mesemondó annyira szeret; mivel eddigre már beleragadtam a kicsiny családba, mint darázs a mézbe, sutba lett vágva az egész karácsonyi hercehurca, és lenyomtam helyette a Halál és a Vörös Hajú Lányt. Totális sikert aratott. Tudom, mindig azt arat, de most felülmúlta önmagát. Ezek után, nem is tudom, hogyan (talán a fülemben fityegő Coyote volt az oka) a tricksterekre terelődött a szó; eredetileg Prérifarkas barátunk lett volna soron, de sajna Kantjil jött, látott, és győzött.
Ezek után kisebb szünetet tartottunk; mások is készültek karácsonyi ajándékkal (mert Petra ajándéka voltam én, hehe), és midnegyikből kijutott nekem is. Volt ének, lufifújás, lekvárosüvegből húzott idézetek, móka, kacagás, satöbbi. Utána visszatértünk a mesékhez; a tolvajlány és a kisbaba meséje megint csak siker volt, nem utolsó sorban azért, mert Petra mellesleg bábaasszony! (Na itt én is lefordultam a székről, főleg amikor megosztotta velünk, hogy a bábák nem viselnek gyűrűt. Jah, azóta.) Ezután jött az elmaradhatatlan "mesélj nekünk manókról" rész, ahol előkerült Paddy O'Hara esete a leprikónnal - mire az egyik csaj előrukkolt egy sokkal jobb verzióval ugyanerre a mesére. És még én tanulok tőlük. Ilyen is van ám!
Előkerült egy gitár is valahonnan; enyhe elvonási tüneteket produkáltam, mire időlegesen átvándorolt hozzám; elmerültünk az éneklésben, majd újabb beszélegtési etap közetkezett. Menet közben az is kiderült, hogy Petra nem csak tudja, ki az a Borther Blue, hanem sokat is köszönhet neki; na itt már nem egy húron pednültünk, hanem egy egész hárfán. Ipari méretekben.
És Ivár legendája még csak ez után pottyant be a képbe. És nem kis hatást gyakorolt.
A végére már csak nyolcan maradtunk; az egyik srác erre előrántott a konyhából egy kartonhengert, és kinevezte dzsidzseridunak... majd meg is szólaltatta. Nem viccelek. Tökéletes hangzása volt! Erre aztán el kellett mesélnem a dzsidzseridu feltalálásának történetét, ami nagy közös rögtönzött zenélésbe torkollott: a kartonhenger-dzsidzseridu mellett került seprű, tollal ütögetett bögrék és korsók, a csengők a bokámon, sörösüvegek, tenyerek és cipősarkak, és edények fedelei. Remek kis örömzenét csaptunk a gyertyafényben; ahogy körülnéztem, minden arc ragyogott és minden szem nevetett.
És miután lelkes éneklés közepette feltakarítottunk, még haza is fuvaroztak. Nagy kacarszás és mesemondás kíséretében. Egy ilyen csapattal minden percet ki kell hasznáni, ugye.
Mondtam, hogy túlfizettek. Most aztán a nyakán maradok a díszes gospel kórusnak, amíg le nem dolgozom a felesleget.

Petra: javítsatok ki, ha tévedek ;)