Lovagi Torma

Miután egy rosszul megsütött fél marha kiterítette a helyi nemesség színe-virágát, a két héttel ezelőtti lovagi tornát végül tegnap este tartottuk meg a szokásos csütörtöki találkozó keretében. Majdnem százan gyűltünk össze a kellemes őszi melegben a városi parkban , mindenki a legszebb középkori öltözékében feszített, és elővonszoltuk a báró és a báróné trónszékeit is. A kocogó és kutyasétáltató pórnép jókat bámult rajtunk.
A lovagi torna ünnepélyes keretek között zajlott. Minden résztvevő lovagnak (római katonának, vikingnek, stb.) saját heroldja volt, akik az egész rendezvény legszórakoztatóbb részét képezték. A Lovagregény hagyományait követve egyenként járultak a báró színe elé, és elszavalták uruk és parancsolójuk hősi és dicső tetteit. Vagy olyasmi. Volt, aki énekelt (az egyik bárdunk hivatásos énekesnő, szerintem a park túlsó végén is hallották), volt, aki suttogott (Csendes Steve lovagunk heroldja), volt, aki totál lejáratta a saját urát ("Olyan cuki, mint egy bébifóka, és úgy is fog küzdeni!"), és olyan is volt, aki ugatott - a római katona heroldot kérvényezett ugyan, de egy sem akadt, így végül kölcsönzött valakitől egy ijesztő kinézetű kutyát.
Maga a torna a "mindenki mindenki ellen" jegyében zajlott: mindenki megküzdött mindenkivel, és az nyert, aki a legtöbb párbajban győzedelmesekedett. Amíg a lovagok egymást püfölték, a heroldok a pálya szélén állva hol egymást szidták, hol az ellenséges lovagot, hol a saját urukat,attól függően, hogy épp ki állt nyerésre. Ez önmagában is verseny volt: a báró jutalmat ígért a legjobb heroldnak. A nézőtér akkor feküdt el a legjobban, amikor egy és ugyanaz a herold szolgált két úrnak, akik egymás ellen küzdöttek, és remekül elvitatkozott saját magával a háttérben. Volt egy önkéntes extra heroldunk is, a korábban emlegetett zsoldoscsapatból, aki az általános nyugalom megzavarása végett rohangált fel és alá és szidott mindenkit kivételezés nélkül. A legnagyobb rajongótábora a bébifókának volt (Ronan a becsületes neve, ami kis fókát jelent), amit onnan lehetett tudni, hogy amikor pályára lépett, mindenki hangos fókaugatással paskolta össze a kezeit az asztal felett.
A lovagi torna éjszakába nyúlt; szerencsére volt elég világítás a parkban hogy ez ne okozzon problémát. A harc végeztével csokis sütit osztottak szét a báró rendeletére, és mindannyian letelepedtünk a fűbe hogy meghallgassuk az eredményt. A báróság idei bajnoka Abdul lett, az egyik keleti lovagunk, aki nagy csinnadratta közepette vette át a ranggal járó köpenyt, lándzsát és pénzes erszényt. A járás harcosainak bajnokságát is lezavartuk rögtön - eme neves verseny kő-papír-olló alapon zajlott, és Csendes Steve lett a győztes.
Ha már így összegyűlt az udvar, a nagy sütievés közepette egyéb témákról is szó esett, mint például a szombati koronázási ünnepségről, melynek keretei között új királyt kapunk (lásd a blogot vasárnap), vagy arról, hogy a királyságban áruló lakozik, aki állami titkokat fecsegett ki a Facebookon, és ezért büntetést érdemel. Boszorkányégetésre azért nem került sor, de a bűnösnek pantomim keretein belül kellett előadnia a királyság történelmét az egész udvar előtt, ami roppant szórakoztató volt.
A jó mulatság és férfi munka végeztével testületileg átvonultunk a szokásos sportkocsmába, ahol épp csütörtök esti focimeccs-nézés zajlott. Külön szórakoztató volt látni a szurkolók arcát amikor becaplatott három tucat lovag és hölgy, és nagy egyetértésben leült hamburgert enni. Amikor a szurkolók ujjongtak, ujjongtunk mi is, bár kevesen tudták mi is történik a képernyőn valójában.
Az SCA-ra mindig számíthat az ember egy hosszú és fárasztó csütörtöki nap végeztével: megbízhatóan barátságos lesz, komolytalan, és szórakoztató.