Biff, kalandok, képregények, mongol grill

A félév végi hajtásra való teljes tekintet nélkül két nagyon fontos eseményre is sor került ezen a hétvégén (vagyis több, mint kettőre, de végül ezekre jutottam el). Péntek este házjoz jött Christopher Moore, az egyik kedvenc íróm, szombaton pedig megünnepeltük az Ingyen Képregények Világnapját, ahogyan arra csak popkultúra szakos egyetemisták képesek.
A "házhoz jött" kifejezést természetesen amerikai mértékben tessék érteni: Ez esetben Ann Arbor volt a rendezvény helyszíne, ami ide csupán egy ugrásra (másfél óra kocsiútra) van. Nagyon megérte. Mivel az összes környékbeli egyetemről tegnap költözött ki mindenki, korán elindultunk, hogy legyen időnk állni a forgalmi dugóban. Még így is egy jó órával korábban érkeztünk a kelleténél; kifizettük az előre megrendelt könyveinket, sorszámot húztunk a dedikáláshoz, és helyet foglaltunk az első sorban (ezen a ponton megjegyezném, hogy a királyi többes alatt Becky barátnőmet és Jaime havert illik érteni). A várakozás barátságos hangulatban telt; ahogy lassan szállingózni kezdtek az emberek megcsodáltuk egymás könyveit, rangsoroltuk a kedvenceinket, és idéztük a legjobb poénokat. Végül aztán befutott maga az író is, aki szeret gorombáskodni a kedves olvasókkal onlájn, de élőben végtelenül kedves, barátságos és türelmes volt. Jó fél órát beszélt (ami, mint megtudtam, nem minden dedikálásnak része); valójában lenyomott egy egész stand-up comedy előadást, aminek a végére a padlón fetrengtünk a röhögéstől (és közben még érdekes dolgokat is mondott). Ritkaság, hogy író könyvben és élőben is ilyen humoros legyen. Mindenki imádta.
Az előadás és a kérdések végeztével sorbaálltunk a dedikáláshoz. író úr rettentően türelmesen megígérte, hogy mindenkinek aláírja mindenét, de nevet csak egy könyvbe másol be. Kaptunk kis cetliket amikre előre ráírtuk a kívánt nevet; volt segéd is, aki előre kinyitva Moore orra alá tolta a könyveket. A rohamtempó egyáltalán nem akadályozta meg a trickstert abban, hogy jópofa és barátságos beszélgetésbe bonyolódjon minden egyes látogatóval; velem például eltársalgott arról, milyen a könyvei magyar kiadása, és honnan hallottam róluk. Szívünk csücske lett mindenestül (eddig is az volt, mondjuk).
Alig estünk ágyba péntek este, már kelhettünk is fel: A Free Comic Book Day alkalmából délre vonultunk, mint a vadludak, és jó két órás kocsiút állt előttünk (ezúttal hatan vágtunk neki a kalandnak). Az első bolt tizenegykor nyitott, de nagy érdeklődésre lehetett számítani, így mi már tervszerűen ott toporogtunk az ajtóban fél tízkor, a dicsőséges második helyen (az első háromszáz érkező egy extra könyvet is kapott). A várakozás a nerdök kígyózó sorában jó hangulatban telt, és mire Batman ajtót nyitott nekünk, már mind haverok voltunk. Az első adag ingyen képregény barna zacskóban érkezett (én kaptam egy felnőtt válogatás, az ember meg egy kiskorúaknak valót, hogy mindenből legyen egy), és járt hozzá egy kupon is, amivel át lehetett kocogni a szemben lévő ház alagosrába, és ingyen válogatni régebbi képregények közül. Az alagosr jól el is nyelt minket (és egy jó ötvenes tömeget, háromtól kilencven éves korig), és egy órával később bukkantunk fel újra a kincseinket szorongatva. Innen egyenest mentünk a következő boltba, ami nem volt ennyire jól szervezett; itt mindenki felmarkolhatott az ingyen képregények közül hármat, majd turkálhatott a többi, leárazott könyveket tartalmazó dobozban. Mire ezzel is végeztünk, már hangosan korogtak a gyomrok; megünnepeltük hát a vadászat sikerét egy kiadós mongol grill ebéddel (én sem tudtam, hogy van ilyen, bár hogy mitől mongol, az nem derült ki). Ebéd után már csak egy boltba vonszoltuk el magunkat, ahol hosszú kígyózó sort kellett kiállni, de cserébe fejenként nyolc ingyen képregényt választhattunk magunknak. Volt természetesen leárazott doboz is, három példány eny dollár, ahonnan újabb kincsek kerültek elő. A nap végeredménye (kettőnkre) 82 kötet lett, ebből 41 teljesen ingyen. Sikeres vadászat volt.