A kagylók mindenre jók (Népmesék nyomában a világ körül 18. - Nauru)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; aki pedig csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Nauru szigetével végül búcsút intünk Mikronéziának, és egyben a 2016-os évnek is: A következő bejegyzés január 7-én várható!

Legends, traditions, and tales of Nauru
A transcript of a series of lectures delivered by Native Teachers
Timothy Detudamo
University of the South Pacific, 2008.

Ennek a könyvnek elkelt volna egy Bevezető, meg egy tisztességes szószedet. Utóbbi volt ugyan, de olyan mérhetetlenül hasznos definíciókat tartalmazott, mint pl. "egy bizonyos típusú fegyver" (ebből volt vagy hat), vagy "egy bizonyos típusú hal" (kösz). A mesékbe ékelt dalokat vagy rigmusokat egyáltalán nem fordították le. Kíváncsi lettem volna arra is, kitől gyűjtötték a meséket, vagy mikor, vagy hogyan... de sajnos nem derült ki. Ami hasznos volt, az a könyv közepén a Legendák és a Mesék fejezetek közé ékelt Életmód fejezet volt, ami leírta a naurui mindennapi élet alapvető mozzanatait. Ezek legalább abban segítettek, hogy a történetek egyes részeit jobban megértse az ember; olyan érdekes dolgokat is megtanultam belőle, mint például hogy Naurun a fogmosás nagyon komoly dolog, minden étkezés előtt vagy után az emberek levonulnak a tengerpartra sós vízzel fogat tisztítani...

Fénypontok

Nauru madártávlatból

Nagyon szépségesnek találtam a naurui teremtésmítoszt. A világ egy kagylóból született, aminek a felső héját óriások emelték fel égboltozatnak. Szerepelt egy égig érő fa is, amire felmászva az egyik istenség leveleket és gallyakat rázott a tengerbe - ezekből lettek a szigetek. Amelyik levél színével felfelé esett a vízbe, az termékeny földdé vált, ami viszont a fonákjával felfelé, azon nincs édesvíz és nem él meg semmi...
Érdekesen gondolkodott az újjászületésről Itijo és Araiman legendája. A halottakat egy nagy kagylóba helyezték; három nappal később kisbaba formájában ismét életre kelt az eltemetett (akit a felesége nevelt fel). Amikor a feleség megunta a rendszeres babázást, és felnőttként akarta visszakapni a férjét, túl sokáig hagyta a kagylóban; azóta nem működik a varázslat...
A túlvilágról is különleges képzeteik voltak a nauruiaknak. A halál után a lélek egy sziklakapun ment keresztül; ha életében bűnt követett el, a sziklák összelapították. Ha valamelyik tabu ellen vétett, a kapun túl egy hibiszkuszfa kapta el az ágaival, és lógatta fejjel lefelé.
Az egyik kedvenc mesém a kötetben Eakeno története volt: Egy istenség szemet vetett egy csinos, ám boldog házasságban élő lányra, és horgászbottal pecázta ki magának a hölgyeményt (a horgot az égből eresztett alá, mindenféle ajándékokkal). Az elrabolt lánynak végül a férje, egy rák, és két kanári segített megmenekülni.
Cápákkal is elég sokat találkoztam a kötetben - volt egy anya, akinek mind a négy fia cápává változott, és egy híres harcos is, Oenani, akinek négy sor éles foga volt. Fregattmadarak is akadtak szép számmal, de bavigációs jel helyett főleg zsákmányként.

Kapcsolatok

Naurun találkoztam a "kezdetben az emberek nem tudtak szülni" mesetípus eddigi legjobb változatával (úgy látom, ez a motívum elég elterjedt egész Óceániában, kíváncsi vagyok, mi lehet az alapja). Deragoe története egy fiatal világjáróról szólt, akit egy istennő segített az útján, míg el nem jutott Nauru szigetére, ahol az asszonyok nem tudtak szülni (pontosabban minden várandós nőn két öregasszony cápafogakkal hajtott végre császármetszést). A kalandos utazás végén Deragoe feleségül vett egy helyi lányt, és a szülés mellett mellesleg főzni is megtanította a bennszülötteket.
Egy másik gyakori motívum, ami ismét visszaköszönt, az a trükk volt, amikor valaki kagylókat tesz a szemhéjára, hogy a sötétben úgy tűnjön, mintha ébren lenne, így tévesztve meg az emberevő szörnyeteget (ez esetben boszorkányt), aki álmában akarja megenni.
Pandóra mítoszához volt hasonló az a történet, ahol az első istenség lezárt kosarakat hagyott hátra az óriásoknak, akik azonban kíváncsiságból egymás után kibontották mind a hármat; az első kettőben élelem volt és kincsek, ám a harmadikból mindenféle bajok és betegségek szakadtak az emberiségre. Természetesen itt is volt legenda a kókuszdió születéséről; a kókuszpálma itt is egy eltemetett férfi (harcos) sírjából fakadt.

Nagyon szimpatikus volt az égigérő paszuly naurui verziója (Egigu Fája). Itt egy lány mászott fel az égbe, és találkozott az égitestek öreganyjával, aki egy kagylóba rejtette a fiai elől. A lány végül a Holdhoz ment feleségül, és a hold foltjain látszik, ahogy a férje magához öleli őt.
(A meséből még bélyeg-sorozat is készült, lásd balra)

Hova tovább?
A Salamon-szigetekre. Pápua Új-Guinea után ismét visszatérünk Melanéziába.