Mesemondás malacólban

A "fura helyek, ahol meséltem" egyre bővülő listájára december tizedikével felkerült az illusztris fialtató kutrica tétel is (megnéztem, magyarul imigyen fordítódik a farrowing house, vagyis az a kunyhó, ahol az anyakocák lemalacolnak). Malac ugyan szerencsére egy sem volt benne, volt viszont cserébe fűtés, amit több okból is nagyon tudtam értékelni - egyrészt, mert itt az ohiói befagyott pokolban jelenleg farkasordító hideg van, másrészt pedig, mert jelmezben voltam: Egy 1930-as évekbeli bevándorlót személyesítettem meg, témához illő virágmintás otthonkában.
(Fotók hamarosan)

A helyszín a város szélén található Carter Történelmi Farm volt (a megyei múzeum kihelyezett része), az alkalom pedig a szokásos évi Ünnepi Hagyományok Napja. Az volt a feladatom, hogy karácsonyi népmeséket kutassak fel és adjak elő mindazokból a kultúrákból, ahonnan jelentős számú bevándorló érkezett Bowling Green környékére a 20. század elején (amikor a farmot létesítették). A lista, amit a múzeum összeírt nekem, jó pár tételből állt: Fel kellett készülnöm angol, ír, skót, holland, német, lengyel, magyar, skandináv, Appalache-i, és magyar mesékből is. Jó projekt volt, elszöszöltem vele egy darabig; végül mindegyik kultúrához sikerült legalább kettő (egy gyerekbarát és egy felnőttesebb) karácsonyi népmesét előásnom.

A kép a farm egy korábbi rendezvényén
készült, de a háttérben látható a kutrica

Maga a rendezvény több helyszínen zajlott. A farmhoz tartozó történelmi lakóházban (igen, errefelé az 1930-as lakóház "történelmi", ne tessék röhögni) volt karácsonyfadísz-készítés, élő zene, élő Mikulás, sütemény, forralt bor (pontosabban forralt cider, hogy a gyerekek is ihassák), meg általános ünnepi hangulat. A szántóföldek túlsó végében volt egy sátor, ahol tűzzel és forró levessel / csokival várták a látogatókat, akiket aztán erdei túrára vittek (nem tudom, hányan kockáztatták meg a túrát a kemény mínuszokban, én nem jutottam el odáig). A harmadik helyszín voltam én, a kézműves kunyhóvá alakított kutricában.
(Milyen jó szó már. Kutrica, kutrica, kutrica.)

Az első körben, rögtön a kezdés után egy rakás nagyon zsizsik gyerekkel volt dolgom. Először a Ködkaput meséltem, ami tavaly óta az egyik nagy karácsonyi kedvencem, angol népmese, vannak benne tündérek meg beszélő állatok, a gyerekeknek nagyon bejött. Másodjára, mivel két lelkes kisfiú ült az első sorban, a Jégország királyát meséltem el. Ennek a végére már kissé fel-alá hengeredtek a gyerekek a padokon, úgyhogy a mese végeztével szélnek is eresztettem őket - fesztiválos környezetbenn amúgy is fél óta a figyelési maximum.
A második mesélésre a nap végén, zárás előtt került sor. Eddigre a nagyon apró gyerekek már hazamentek, úgyhogy eleinte felnőtt közönségem volt; később betévedt egy-két tinédzser meg kiskamasz is, de összességében sokkal nyugisabb volt a hangulat. A felnőttek lelkesen sorolták, hogy nekik milyen felmenőik vannak (és döbbenetes módon egyetlen angol sem volt közöttük). Elsőként Rübezahl almáit meséltem, ami az egyik kedvenc német karácsonyi mesém; másodjára Almafa Apót, ami angol mese ugyan, de cserébe szó van benne a forralt almaborról és a hozzá kapcsolódó karácsonyi szokásokról. Harmadjára két hölgy kérte, hogy meséljek holland karácsonyi mesét - itt egy új történetet vettem elő, amelyben egy házsártos gazda karácsony éjjel is dolgozik a földjein, és ezért büntetésből felrepül a Holdba (ahol azóta is láthatóak a körvonalai). Az eredeti népmese "Istenkáromlás" címmel futott a gyűjteményben, mint elrettentő példa azoknak, akik nem ülik meg az ünnepet, de kis színezéssel egészen remek sztori kerekedett belőle.

A hideg ellenére a rendezvény és a mesélés is jó hangulatban telt. Külön bónusz, hogy másnap reggelre leszakadt a városra fél méter hó, úgyhogy hivatalosan is megünnepeltük az ősz utolsó napját...