A farmon történt mesélésen kívül csak egy fellépésem volt az év vége előtt - egy közeli egyetem, a Lourdes University kért fel, hogy meséljek szokásos félévzáró gálájukon a "lifelong learning" program diákjainak. Ez a program havi rendszerességgel szervez előadásokat és tanfolyamokat nyugdíjasoknak, akik szeretnének új dolgokat tanulni, vagy új tudományterületeket felfedezni. A gála egy kulturális előadásból, ebédből, és az én egyórás műsoromból állt; nagyjából nyolcvanan ültek a közönségben, jóllakottan és kíváncsi mosollyal az arcukon.
A kérés az volt, hogy a mesék valamilyen formában tanuláshoz, tanításhoz kapcsolódjanak. Jó kihívás volt, és bonyolultabb, mint első hallásra tűnhet; úgy döntöttem, felfűzöm Elizabeth Ellis klasszikus Haha-Aha!-Aaah-Ámen rendszerére, hogy szép, kerek egész legyen belőle. Így született meg Stories by the wayside (Történetek az út mentén) című új mesemondó programom, mely végül az alábbi történetekből állt össze:
Az ember, aki a szerencséjét kereste (Ezen dolgoztam a legtöbbet; olyan mesetípus, ami a világon szinte mindenhol létezik, de majd' minden verziójában más vége, más állomásai, és sokszor más tanulságai is vannak. Elolvastam pár tucat mesét a típusból, és összeraktam belőlük a saját - kicsit hosszabb és színesebb - verziómat. Remekül működött, és a hallgatóság jókat derült rajta).
A mester és egy csésze víz (Ez egy pár perces, nyúlfarknyi tanmese, amit a nyáron tanultam gey Budapestre látogató szingapúri mesemondótól. Arról szól, miért fontos, hogy meséken keresztül tanítsuk az embereket.)
A szegények kertje (Kazah népmese arról, hogy egy fiú elkölti minden, kertészetre szánt pénzét, hogy megmentsen egy sereg befogott madarat. A madarak cserébe varázslatos kertet ültetnek neki, ami gyümölccsel lát el minden szegény embert.)
Anait királynő (Az egyik nagy kedvenc mesém, Örményországból, és az egyik első, amit annak idején angolról magyarra fordítottam. Egy szegény lányról szól, aki addig nem megy feleségül a királyfihoz, amígy az el nem sajátít valamilyen mesterséget - ami később kapóra is jön, hogy megentse az ifjú király életét. Jó volt visszatérni a meséhez; ennek is elolvastam néhány különféle változatát, míg kézre nem állt a meséléshez.)
A kétperces sárkány (Jó volt lezárásnak - csattanós és vicces egyszerre.)
Az előadás remekül sikerült, a közönség érdeklődő és lelkes volt, és a mesék majdnem pontosan kitettek egy órát. Az egyetlen zökkenő a kazah mesénél történt - először is többen zavart arcot vágtak az elején Kazahsztán említésénél (nem tudom, hogy a -sztán akasztotta-e meg őket, vagy csak azt hitték-e eddig, hogy az egy kitalált ország), majd volt egy kisebb felhördülés, amikor a mesében szereplő kán, hallván a szegények varázslatos kertjéről, kijelentette, hogy "építsük falat köréje, és a szegényeket ne engedjük be!" (Alighanem azt hitték, hogy Tudodkin, az új elnökjelöltön poénkodom, pedig nem én politizáltam, az eredeti mesében is így van...). Mókás volt, mert csak utólag esett le, mire reagáltak, ember segítségével, aki a közönségben ült, és testközelből figyelte meg a reakciókat. Én megnyugodtam benne, hogy ha ez a legnagyobb bajuk az előadással, akkor jól végeztem a munkámat. Akinek meg nem inge, ugye.Akár megrendelik újra ezt a műsort a jövőben, akár nem, mindenképpen érdemes volt összerakni. Lett belőle egy remek saját verzióm a szerencsekereső mesére, és Anait királynőt is sikerült újra meglátogatnom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése