Föld feletti tenger, víz alatti világ (Népmesék nyomában a világ körül 36. - Venezuela)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Kuai-Mare
Mitos aborígenes de Venezuela
Maria Manuela de Cora
Editorial Oceanida, 1957.

Nagyon csinos, választékosan megírt kötet, kultúránként fejezetekre bontott mítoszokkal és legendákkal. Alapos történeti és levéltári kutatásokból, valamint ma is élő indián közösségek szóbeli hagyományaiból származnak a történetek, és azt hiszem, sokat elárul róluk, hogy mire a könyv végére értem, telis-tele voltak az oldalak emlékeztető cetlikkel. Úgy néz ki a példányom, mint egy sündisznó... A könyv végén bibliográfia és szószedet is található, de ami ennél is fontosabb, rengeteg lenyűgöző mesét, mozzanatot találtam a kötet lapjain.

Fénypontok

Rögtön a könyv elején megfogott a guarauno indiánok világképe: Az eget "Fenti Tenger"-ként emlegették, melynek kékje a víz, a felhők pedig a víz feletti hegyek és szigetek. Egy teremtésmítosz szerint innen ereszkedtek le kötélen az égben lakó emberek, hogy élvezzék a föld gyümölcseit - amíg egy terhes asszony be nem szorult a két világ közötti lyukba, és el nem vágta a látogatók útját... (ilyen beszorulásos sztorit egyébként több indián népnél láttam már). A Fenti Tenger tükörképe a víz alatti világ, Nabarao szellem birodalma, ahol ugyanúgy vannak erdők, hegyek, és emberek, mint nálunk és felettünk. Volt a könyvben egy nagyon szép mese Nabarao egy lányáról, aki földi fiút szeretett, és magával vitte, hogy megmutassa neki az otthonát. Amikor aztán az emberek világába jött a férjével, egy fekete kutya követte, ami valójában cápa volt, és nem volt hajlandó halat enni, mert a halak mind a rokonai voltak.
Szintén lenyűgözött a taurepan-arekuna-kamarakoto mítoszok Világfája, melyen a föld összes gyümölcse egyszerre érik. Több legenda is szólt róla - onnan, hogy valaki rátalált, egészen addig, hogy valaki ledöntötte (ezeknek a világfáknak már csak ez a sorsa). Szintén ezekből a kultúrákból származott a kötet egyik legklasszabb meséje, a Kétfejű kondor, melyben egy halandó férfi az égi nagy keselyű lányát vette feleségül. Klasszikus mesei módon az após mindenféle próbáknak tette ki a vejét, viszont itt mind nagyon színesen oldódott meg: Tavat kiszárítani a szitakötők, sziklát porlasztani a hernyók, tetőt építeni a szövőmadarak, padot ácsolni a hangyák segítettek neki.

Hasonlóan zseniális volt a Río Negro törzseitől származó legenda a Jó Szellem és az Elektromos Angolna csatájáról. A Jó Szellem elleni lázadásban részt vevő állatok megbüntetésére született az Ember, aki csak azokkal a fajokkal (keselyű, karvaly, varangy, stb.) nem táplálkozik, akik a harcban a jó oldalon álltak.

Szépséges chaima mítosz szólt a Guácharo cseppkőbarlangról, ahol ezernyi zsírfecske (guácharo) társaságában élnek tovább a halottak lelkei, cseppkőbe és kristályba zárva. Nem kevésbé érdekes, de jóval hátborzongatóbb volt az utolsó fejezet, ami a Kanaimáról, a bosszúállás és vérbosszú szelleméről szólt.

Kapcsolatok

Érdekes guarauno történet volt A nap ura, melyben egy bátor lány lopta el a napot egy zsugori férfitól, és amikor a nap túl gyorsan járta be az eget, odakötözte egy teknőshöz, hogy lassuljon le... A mese első fele észak-amerikai indián legendákra emlékeztetett (Holló ellopja a Fényt), míg a második arra, amikor Maui meglasszózta a Napot. Hasonló módon volt mese arról is, hogy valaki a Sötétséget tartotta fogva, amíg véletlenül ki nem engedték (Brazíliából olvastam hasonlót). Több népmeséből is ismerős volt A szúnyog, aki emberré változott, hogy hessegetés nélkül szívhassa a felesége vérét; végül a gonosz férjet elégették, de a hamvaiból milliónyi új rovar született. Kolumbia után itt is találkoztam olyan (tamanaco indián) özönvíz-legendával, melyben a moriche-pálma terméséből teremtették újra az emberiséget. És jó szokás szerint megint volt harapós hüvely is, ismét piranhák laktak benne, mint a paraguayi változatban...

Hova tovább?
Guyanába!