Ahhoz képest, hogy nagy változásokon mentem keresztül ebben az évben, az olvasásra most is sikerült időt szakítani. Sőt, sokszor ez volt az egyetlen dolog, amivel el tudtam ringatni magam esténként, vagy ki tudtam szakadni a mindennapi felfordulásból. Ennek köszönhetően idén egy kicsit felülteljesítettem a tavalyi statisztikákat - már csak azért is, mert sok volt a listán a rövid gyerekkönyv... :)
Röviden: idén kereken 101 könyvet, majdnem 19.000 oldalt olvastam. Alább az év fénypontjai, a teljesség igénye és rangsorolás nélkül.
Fiction
Ebből a műfajból alapvetően kevés volt az idén, de pont az év végén becsúszott azért egy emlékezetes kötet.
Ezt a könyvet az fogja élvezni igazán, aki író, vagy könyvkiadásban dolgozik. Esetleg ilyen körökben mozog. Egyes szám első személyben szól egy olyan szereplő fejéből, aki komoly mentális gimnasztikákat végez, hogy kimagyarázza a plágiumot, amit elkövetett. A lopást azzal tetézi, hogy kínai származásúnak tetteti magát, és egyre mélyebbre és mélyebbre ássa a gödröt maga alatt, mi pedig morbid érdeklődéssel követjük, meddig ível még felfelé a lopott bestseller pályája, és mikor fog végül menthetetlenül összeomlani. A történet ráadásul a könyvkiadásnak és a közösségi médiának is kioszt egy-két megérdemelt pofont.
Nonfiction
Továbbra is a kedvenc műfajom, és a Polihisztorképző kihívásnak köszönhetően (amire idén ráhúztam egy Polihisztor Pluszt) idén is sok új kedvencet avathattam.
Természettudományos könyvre számítottam némi önéletrajzzal, de valami egészen más, és sokkal jobb dolog lett belőle: költői esszék, amikben keverednek a természettudományos információk a szerző saját érzéseivel, életével, identitásával. És egyik sem ment a másik rovására. Szó esik az identitás sokféle oldaláról: a szerző queer, transznemű, félig kínai, bevándorló anya gyereke, és tagja egy helyét, jövőjét kereső generációnak. Emellett tudományos újságírással foglalkozik, és ugyanolyan részletes megfigyelőkészséggel, végtelen csodálattal és empátiával fordul a tengeri lények, mint az emberek felé. Meglátja a tükörképüket egymásban anélkül, hogy az állatokból embert csinálna.
Mike Brown: How I killed Pluto and why it had it coming
Ha laikusként te is kiakadtál, amikor a Plútót kirúgták a bolygók sorából, akkor ezt a könyvet feltétlenül olvasd el. A csillagász, akinek a munkássága véletlenül ebbe a döntésbe torkollt, pontról pontra elmagyarázza, milyen felfedezéseket tett, és miért az lett a vége, hogy rövidebbek lettünk egy bolygóval. Olvasmányos, jó humorú kötet. A legjobban azok a részek tetszettek, amik a kutatás mindennapjairól szóltak - az órákról, hetekről és hónapokról, melyeken keresztül a csillagászok apró pöttyöket keresgéltek pillanatfelvételeken, és próbálták kitalálni, új bolygót fogtak-e, vagy csak koszos lett a lencse...
Carlo Ginzburg - Bruce Lincoln: Old Thiess, a Livonian werewolf
1691-ben egy boszorkányper közben az egyik tanúra ráfogták, hogy vérfarkas. Mire az öreg vállat vont, és azt mondta, hogy ja. Az ezt követő per iratai szerencsére fennmaradtak, így pontról pontra elolvashatjuk, mit mesélt Öreg Thiess a (jó és hősies) vérfarkasok életéről és a saját küldetéséről, hogy gonosz varázslókkal szembeszállva minden évben megszabadítsa az elrabolt termést az Alvilágból. A két szerző két különböző nézőpontból elemzi a dokumentumokat, néha veszekednek is, és ettől különösen izgalmas olvasmány a könyv. Mégis Thiess karaktere nyűgözött le a legjobban: ha máglyával fenyegetnek, ne tagadd a vérfarkas-vádat, hanem állj bele...
Zseniálisan egyszerű az alapötlet: a szerző fejezetenként körbejárja az Ezeregyéjszaka leghíresebb francia és angol nyelvű fordítóit, és azt kutatja, az életük és a személyiségük hogyan hatott ki a nevük alatt jegyzett „fordításokra.” Mert hogy ami a kezük közül kikerült, azt csak a legnagyobb jóindulattal lehet műfordításnak nevezni. Antoine Galland, aki az 1700-as elején beröffentette az Ezeregyéjszaka-őrületet a franciáknál, például arról híres, hogy hozzátoldott egy rakat mesét a hiányos (mindössze 200 éjszakát számláló) arab kézirathoz, amiből dolgozott. Szó esik még Edward Lane-ről, aki Egyiptom-szakértőnek tartotta magát, de a helyi segítői nélkül egy lépést se tudott tenni (és kivagdosta a női karaktereket a mesékből), valamint Richard Burtonről, aki igazából nem is nyúlt az arab eredetihez, hanem korábbi angol fordításokat komponált át, és költött köréjük magáról egy jó kis orientalista mítoszt. Felvonul még John Payne pre-raffaelita költő, aki arabul ugyan szintén keveset tudott, de ő legalább vissza akarta toldogatni azokat a szexjeleneteket a mesékbe, amiket elődei gondosan kigyomláltak. Az egyetlen szimpatikus figura ebben a pompás gyarmati kompániában az Henry Whitelock Torrens, aki sajnos félbehagyta a művét, pedig ő érzett rá egyedül a mesék hangulatára és a női szereplők fontosságára is. Borzasztóan jól szórakoztam ezen a könyvön, és közben látszik, hogy nagyon alapos kutatómunka áll mögötte, és egy jó adag pszichológiai érzék is.
Merve Emre: Személyiségbrókerek
Aki eddig nem hitte volna el, hogy a Myers-Briggs személyiségteszt gyakorlatilag a horoszkóp szakmaiságával bír, az olvassa el ezt a kötetet. Lenyűgözően komikus az egész dolog születése, és hogy milyen véletlenek tették népszerűvé annak ellenére, hogy köszönőviszonyban sincs a pszichológiával. A két alkotó nőszemély (anya-lánya) külön megér egy misét, vallási fanatizmustól rasszizmuson át döbbenetes abuzív viktoriánus nevelési elvekig. Ez a személyiségteszt az eredmény, ha viktoriánus anyu nem megy el terápiára...
A Montreal Women's Symphony Orchestra az első teljes, teljesen nőkből álló szimfonikus zenekar volt Észak-Amerikában, amikor 1940-ben megalapították. A montreali Ethel Stark és Madge Bowen – két elképesztően különböző nő – minden társadalmi nyomás és gúny ellenére úgy döntött, igenis összehoznak egy nyolcvan fős szimfonikus zenekart csak női zenészekből. HBO sorozatba illő a sztori. Mivel sok szimfonikus hangszeren addig szinte egyáltalán nem játszhattak nők (rézfúvósok, „láb közé fogós” vonós hangszerek és társaik), az alapítók meghirdették, hogy felvesznek a zenekarba mindenkit, származásra, életkorra, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül, előzetes előadói gyakorlattól függetlenül; az egyetlen kikötés az volt, hogy 'egy kicsit tudjon' kottát olvasni. Ennek köszönhetően egy döbbenetesen sokszínű csapatot hoztak létre, amiben volt diáklánytól nagymamáig, gazdag örökösnőtől gyári munkásig minden; katolikus franciák, angolszászok, zsidók, feketék, stb. Ethel egyszerűen kiosztotta, ki melyik hangszeren fog tanulni. Mivel pénzük nem volt, összeszedtek egy csomó ütött-kopott, használt hangszert, és próbaterem híján részletekben, a tagok nagyszobáiban gyakoroltak. A zenekar minden ellenállás, kritika, szexizmus, rasszizmus, és kételkedés ellenére 7 évvel később már a Carnegie Hall-ban lépett fel, kanadai zenekarként először a történelemben. Majdnem 30 évig tartott a pályafutásuk, és végül azért oszlottak fel, mert elérték a céljukat: olyan sok zseniális női zenész került ki a soraikból, hogy kitárták (avagy berúgták) az észak-amerikai szimfonikus zenekarok ajtóit, amelyek addig csak férfiak számára voltak járhatók. Ethel maga 101 évig élt; megérte, hogy ő lett a világ legidősebb karmestere.
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink / Nők a tűzvonalban
Nagyon, nagyon nehéz olvasmány mind a kettő (érzelmileg), de érdemes kézbe venni őket. Alekszijevics műfajt teremtett a sok száz interjúból szőtt oral history sorozattal, amelyben megszólal mindenféle ember, mindenféle véleménnyel, ideológiával, fájdalmakkal, emlékekkel. Történelemórához kötelezővé tenném, főleg az utóbbit. Ha többen olvasnák, kevesebben romantizálnák a háborút.
Képregény
Ebből a szempontból kifejezetten jó év volt az idei. A folytatódó sorozatok is élvezetesek voltak, és az alábbi kötetekkel új kedvenceket is avattam.
Nagyon kellemes, bájos, vicces sztori három egyetemi szobatársról, a maguk személyiségével és életbevágó problémáival. Néha átcsúszik egy kicsit mágikus realizmusba, és sok emlékezetes mondat meg kép van benne, amiket lehet idézgetni. Nagyon a szívembe zártam, minden kötete kincs, és a látványvilága is remek.
Simon Spurrier: Hellblazer
Spurrier nem tud hibázni, és felnőtt témákban minden tekintetben elmegy a falig; tökéletes ötlet volt odaadni neki John Constantine-t egy körre. Sajnálom, hogy nem folytatódott a sorozat. A két kötet mindenesetre kerek sztori, aminek a végére olyan csavarral kötött masnit az író, hogy azt tanítani kéne. Minden szál összeér, minden értelmet nyer. Az egyes epizódok önmagukban is emlékezetesek (és gyakran megrázóak) voltak. Spurrier tökéletes érzékkel nyúl a mitológiához és a mágiához. A látványvilág meg hozta a noir-horror hangulatot.
Kieron Gillen - Simon Spurrier - Al Ewing: Sins of Sinister
Az utóbbi évek során az X-men sorozat komoly fordulatot vett: az évtizedek óta üldözött mutánsok saját országot alapítottak, felfedezték a halhatatlanság titkát, és globális hatalommá nőtték ki magukat. Természetesen ha már nincs hová emelkedni, előbb-utóbb várható, hogy az egész kártyavár összeomlik - ennek az összeomlásnak az első lépése a Sins of Siniser kötet. Három remek íróval (hellóóó Spurrier), és egy teljesen eszement, mégis koherens sztorival. Látszik, hogy évek óta építkeztek már a kötetek írói ebbe az irányba, és most végül feltehették a kérdést: "mi lenne, ha a mutánsoknak nem lennének többé erkölcsi gátlásai?", és lemeccselhették a következményeket egy 1000 éves időskálán. A végén itt is masni kerül mindenre - most már csak meg kell várni a tavaszi végkifejletet.
Népmese
Most sem fogok felsorolni minden népmesegyűjteményt, amin átrágtam magam az évben, de mindenképpen érdemes kiemelni a nagy kedvenceket.
Ennek a kötetnek azonnal helye van a nagy klasszikusok sorában. Eddig a traveller (nomád) mesehagyományt skót oldalról ismertem, de most bemutatkoztak az írek is, nem is akárhogyan: ezeket a meséket élőszóból, a családja hagyományából jegyezte le a szerző, részt vett a szerkesztésükben az egész közösség, és az illusztrátor szintén traveller. Nagyon megszerettem a történeteket, és a hozzájuk tartozó személyes életképeket is. Egymás után sorra rabul ejtett mindegyik mese, elsősorban azért, mert tele voltak a természet iránti szeretettel és tisztelettel. Az állatok szerethetők és segítőkészek voltak, és aki rosszul bánt velük, az elnyerte méltó büntetését. Élő, szívhez szóló történetek töltik meg a könyv lapjait, még akkor is, ha akad bennük szomorú, tragikus vagy épp félelmetes pillanat. Még a csaló embert se azért változtatják szarkává, hogy bűnhődjön, hanem hogy legyen lehetősége tanulni a hibáiból. Sok mese megragadt bennem, vissza fogok még térni hozzájuk. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom a könyvet - főleg most, hogy az Ampersand Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!
Volt szerencsém recenziós példányt olvasni ebből a kötetből, és nem esett nehezemre telekürtölni az internetet a dicséretével. Allison többi könyvét is nagyon szerettem, de az ír mitológia újramesélésével valami egészen epikusat alkotott. Gyönyörűen keveredik benne az aprólékos kutatómunka, a hagyományos mesemondás iránti tisztelet, és a regényírói érzék az emlékezetes jelenetek kiszínezésére. Allison az eredeti sztorikat meséli el, de mélységet ad a szereplők érzelmeinek, karakterének, és ettől életre kel a sokszor szürreális, mozaikszerű, ellentmondásokkal teli ír mitológia. A fejezeteket jegyzetek egészítik ki, amiért külön hálás voltam. Nagyívű, lebilincselő olvasmány.
Ritkán olvasok enciklopédia jellegű folklór-könyveket, leginkább három okból: 1. Mert többségükben a legismertebb, alapvető lényekre/istenekre szorítkoznak 2. Mert sokszor nem tartalmaznak hivatkozásokat 3. Mert a konkrét sztorik nincsenek bennük. Ez a kötet mindhárom elvárást toronymagasan megugrotta. Majdnem 500 oldalban. Amikor már degeszre olvastam magam démonokkal, kísértetekkel és szörnyekkel, még mindig volt belőlük. És amikor már azt hittem, semmi sem tud meglepni többé, még a Z szekciónál is pislogtam hatalmasakat. Zseniális olvasmány volt, rengeteg (sőt, többségben) számomra új, ismeretlen történettel. És igen: minden szócikk végén van bibliográfiai hivatkozás, és sok lényhez teljes konkrét, visszakereshető sztorikat is leírtak. Nem csak a hindu mitológiából válogattak a szerzők, hanem India teljes, lenyűgözően sokszínű kulturális szövedékéből, himalájai népektől dzsungelekben élő őslakos törzsekig. Időben hasonlóan tágas a merítés: ősi indiai eposzoktól kezdve egészen 21. századi kísértetjárásokig szerepel a könyvben minden. Külön szerettem, amikor a szerzők modern popkultúra-vonatkozásokat is bevettek az egyes szócikkekbe – filmeket, regényeket, internetes legendákat. Igazából nem is szeretem annyira a kísértetes, démonos folklórt, de itt olvasás közben egyik ámulatból a másikba estem.
Vers
Verset sem sokat olvastam idén, bevallom őszintén, de az év végén a kezembe akadt egy kis kötet, amin nagyon jól szórakoztam.
A költőre a Facebookon bukkantam rá egy karácsonyi vers kapcsán, és láttam, hogy épp a kötetét reklámozza. Megtetszett a koncepció, és a vékonyka kötet nem okozott csalódást. A hölgy meggyőződéses ateista, a karácsonyi versei mégsem gyűlölettel van lenézéssel vannak tele, hanem finom humorral és sok feminizmussal. Az ünnepet szereti, a történetekben meglátja a lehetőséget. És reméli, hogy a pokolban is van karácsony, mert ha oda kerül, akkor is szeretne Jingle Bellst énekelni.
Gyerekkönyv
Ez idén egy új kategória, érthető okokból :) Gyerek közreműködésével tesztelve, de saját ízlés alapján válogatva.
Toronymagasan a kedvencem. Az illusztrációk bájosak és viccesek, a szöveg pedig egyszerre ritmusos és szerethető. Elsőre meg is könnyeztem kicsit.
A szerzőt követem a közösségi médián az illusztrációi miatt, és a kötet hozza a tőle ismert élénk színvilágot, kedves formákat és pozitív üzenetet. Szeretlek, ha vidám vagy, ha szomorú vagy, ha dühös vagy, ha maszatos vagy. A gyerek imádja, olvasni kell együtt újra meg újra meg újra. Volt, hogy dühöngés után kérte is, hogy vegyük elő.
Sandra Boynton: Barnyard dance
Megint egy régi kedvenc illusztrátor, és egy nagyon mókás könyv. A szöveg a kontratáncok szövegét utánozza, állatos rímekbe szedve a mulatságot, a képek pedig tele vannak vidáman táncoló állatokkal. Aki régóta követi a blogot, tudja hogy kontratánc a szívem csücske, nyilván a könyv is befutó lett.
Béatrice Rodriguez: Chicken thief
Igazából a katalán kiadást kaptam meg, de mindegy is, mert ez egy némakönyv, itt csak a képek beszélnek. Azok viszont bájosan és sok humorral. Imádom már az alapötletét is: egy róka elrabol egy tyúkot, és a kakas elől menekülve lassan egymásba szeretnek. A könyv egy sorozat első része, és a későbbi kötetek is hasonlóan zakkantak és imádnivalóak.
Satoe Tone: Ahol a szív dobban
Gyönyörű könyv, minden oldala csoda. A történet egyszerű de kedves, és a gyerek is szívesen lapozgatta. Imádom a szimbolikáját, a színeit, mindent. Köszönet érte a Kisgombos Kiadónak!
Rob Scotton: Splat the cat
Óvodakezdéses könyv, de önmagában is szórakoztató. Tetszettek a kicsit szürreális macskafigurák, és a vicces sztori. A gyerek igazából boldogan ment oviba, de a könyvön ennek ellenére nagyon jókat mulatott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése