2020. november 21., szombat

404 mesemondó vitt el egy mesét Írországtól Isztambulig

A mai nappal véget ért a karantén-időszak legmókásabb mesemondó projektje. 

Március 31-én írországi mesemondók útnak indítottak egy történetet Törökország felé. A cél az volt, hogy a mese szájról szájra szálljon - a Zoom segítségével. Mindenki egyszer hallgathatta meg az előtte lévőtől, és rögtön tovább kellett adnia a sorban utána következőnek, fejből, ahogy többé-kevésbé emlékezett rá. Mindenki a saját anyanyelvén mesélt, vagy egy másik olyan nyelven, amit a szomszédjai is értettek. A mese így Inishmore és Isztambul között 404 mesemondón ment keresztül, 29 országon, és 50 nyelven (beleértve rengeteg kisebbségi nyelvet is, mint pl. a számi, az eszperantó, és a jelnyelv). Szerény személyem a 316. volt a sorban. Magyarul hallgattam meg egy sráctól, és magyarul adtam tovább egy lánynak, aki eszperantóul mesélte újra. 

A mai nappal a mese megérkezett az utolsó török mesemondóhoz, egy Maral Perk nevű hölgyhöz, aki visszamondta nekünk egy nagy közös Zoom parti keretében, angolul. Utána meghallgathattuk, hogyan nézett ki a sztori félúton (Franciaország déli részén), és mi volt a legeslegelső változat. Állítólag az eredeti verzió egyébként azt sem érte meg, hogy eljusson Írország másik partjáig...

Röviden és tömören ez történt:

Eredeti verzió (ezt maga a projekt megálmodója és szervezője, Alannah Robins mesélte el nekünk): Egy kelta harcos útnak indul, hogy egy nagy láda kincset leszállítson Írországba. Embereket gyűjt, hogy a segítségére legyenek a cipelésben, de ahogy haladnak, a csapat egyre lassabb, fáradtabb és fásultabb lesz. Amikor végül a harcos megkérdezi, mi bajuk, a vezérük így felel: "Meg kell várnunk, míg a lelkünk utolér bennünket."

Félúton (Franciaország, Monique Burg előadásában): Egy halász titokzatos dalt követve kievez a tengerre a csónakjában, és elveszíti az eszméletét. Amikor felébred, felfedezi, hogy nővé változott. Partra evez, és találkozik egy jóképű legénnyel, akivel idővel egymásba szeretnek, és családot alapítanak. Egy nap a háziasszony megtalálja a régi csónakját a fészerben, vízre száll, elalszik... és ismét férfiként ébred fel, a régi felesége mellett.
Itt nem csak az a vicces, hogy ennek semmi köze az eredeti sztorihoz, hanem az is, hogy ez egy létező népmese-típus. Valahogy egy mese átolvadt egy másik mesébe Írország és Franciaország között...

Magyarország (avagy ahogy én hallottam): Mire a sztori hozzám érkezett, nem volt meg a vége. Annyit kaptam, hogy egy halász kievez a tengerre, viharba keveredik, és felbukkan egy aranyhajú asszony, aki megígéri, hogy megmenti, ha feleségül veszi. A halász beleegyezik, de amikor hazatér, a nő nem bukkan fel. Ugyanez lejátszódik másnap egy sötét hajú nővel is. Harmadnap mindketten felbukkannak a viharban, és összevesznek, melyikük legyen a halász felesége, mire a halász azt hazudja, hogy van egy ikertestvére. Amikor azonban hazaér, bűntudata lesz, hogy a testvére nevében ígérgetett, így inkább elmenekül. Ennyi.
Mivel a játéknak része volt, hogy mindenki alakíthatott a mesén, nekem is megengedték, hogy új véget találjak ki neki. Daryllel közösen kiötlöttük, hogy a halásznak nincs is ikertestvére. Amikor a két nő felbukkan másnap a házánál, a halász bevallja, hogy ő igazából az eget és a tengert szereti, és senki mást. Amikor megkérdezik, melyik jobb a másiknál, nem hajlandó választani. Erre a két nő elmosolyodik, és elárulják, hogy ők maguk az Ég és a Tenger - és attól fogva a halászt mindig jó idő és jó szerencse kíséri.

A vége (Törökország): Egy kislány a tengerparton sétál, és talál egy kagylót. Amikor a füléhez emeli, különös hívást hall belőle. Megmutatja az összes falubelinek, mire mindenki azonnal tengerre akar szállni; szétszedik a házaikat, és tutajt ácsolnak. Az egész falu vízre száll, de hamarosan hatalmas viharba keverednek, és visszatérnek a partra, ahol csak a falu romjai várják őket. A lány a vízbe veti a gyanús kagylót, mire kiemelkedik belőle a Hét Tenger Boszorkánya - aki azt állítja, a lány az ő lánya, mert ő ringatta, ő énekelt neki (a ringatás és az ének volt a vihar). Majd felajánlja, hogy mindent visszaad a falunak, ha a lány hat hónapig hozzá költözik... de hogy a lány hogy döntött, arról már nem szól a mese. Vége.

Úgy hallottam, menet közben valahol szerepeltek sellők is a történetben, meg szerelem, meg valami ásó a walesiek jóvoltából. A sellőket többen is keresték a Zoom chat ablakban.

Hát, így néz ki a dolog :) Carrying the Songs volt a projekt címe (Moya Cannon verseskötete nyomán), és minden mesélésről felvétel is készült, bele lehet hallgatni. A projekt honlapját itt találjátok. Az utolsó zoom előadást itt tudjátok megnézni.

Tanulságok, amiket levontam magamnak:

1. A karantén nem állítja meg a nemzetközi mesemondást, sőt.

2. Az élőszóban mesélt történetek sokat változnak. SOKAT. És gyorsan. 

3. Elég egyetlen figyelmetlen mesemondó ahhoz, hogy valamiből egy teljesen új sztori kerekedjen.

4. Ha egy mesének nincs eleje, közepe, vagy vége, azt a hagyományos elemekből nagyon szépen ki lehet pótolni.

5. A nemzetközi mesemondó közösség továbbra is nagyon jó fej.

6. ... de hová lett a sellő?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése