Amikor piros hó esik (Kínai kisebbségek meséi 10. - Ji)

A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

The ​Nuosu Book of Origins 

A Creation Epic from Southwest China 

University of Washington Press, 2019.

A ji nép Kína délnyugati részén él, nagyjából kilencmillióan vannak, és több kisebb csoportra oszlanak amelyeknek külön-külön neve és identitása van. Ezek közül a legnagyobb a nuosu közösség (kb. 2.3 millió fő) - az ő egyik hagyományos eposzukat tartalmazza ez a kötet. A fordítók és szerkesztők Mark Bender (aki a miao eposzokat is fordította) és Aku Wuwu (egy nuosu költő és kutató). 

Bimo. Kép innen

Az eposz Eredetek Könyve néven ismert a hagyományban, és teremtés- valamint eredetmítoszok, vándorláslegendák gyűjteménye. Kéziratos másolatokban, ji írásmóddal (ami eltér a kínai írástól) lejegyezve évszázadok óta kering az emberek között. A fordítás alapjául szolgáló szöveget egy Jjivot Zopqu nevű hagyományos nuosu mediátor másolta le egy füzetbe ji írással és aztán kínai fordításban is; a szöveg 29 énekre bomlik, és meglehetősen teljes képet ad az eposzról egyetlen forrásból (a néprajzkutatók által összeollózott más változatokkal ellentétben). A ji eposzokat általában a bimo-nak nevezett, rítusokért felelős papok őrizték és olvasták fel / szavalták különböző ünnepi alkalmakon, gyakran több órán keresztül. Esküvőkön, temetéseken és egyéb fontos napokon énekmondók is adtak elő belőle történeteket. A kötethez függelék, kiejtési útmutató, lábjegyzetek, és egyéb hasznos információk is tartoznak. A bevezetőből megismerkedhetünk az eposz gyűjtésének és fordításának történetével, a ji kultúrával és mindennapokkal, és az epikus hagyománnyal is.

Fénypontok

Nagyon tetszett az eposzban, hogy az embereket a természet egységének részeként kezeli, és az állatokat, növényeket egyaránt a rokonainknak tartja. Szép ének szólt például arról, hogy a Nagy Bimo, az első pap, Awo Shubu, megtöltötte a világot növényekkel, és a hozzájuk tartozó állatokkal. Később, amikor a hat nap fénye majdnem mindent felperzselt a világon, az égből háromszor egymás után piros hó esett, és új élőlények születtek belőle - a Hó Tizenkét Fia. Jégből lettek a csontok, hóból a hús, szélből a lehelet. Hatan a "vér nélküli lények" (növények), hatan pedig a "vérrel bíró lények" (állatok és emberek) ősei lettek, akiknek a családfáit az eposz, egyfajta népi taxonómiaként, részletesen felsorolja. Külön érdekes mozzanat volt, hogy a lovak, amelyek nem őshonosak a környéken, pillangók által keltetett négy különleges hó-tojásból bújtak ki. Az Értelem Vizéből azonban (egy békaszellem tanácsára) csak az emberek és a varjak ittak, ezért ők a legokosabb lények.

Az eposz nagyobbik fele a különböző népek leszármazásáról és vándorlásáról szólt, rengeteg ismétléssel és névvel (kb. mint a "nemzette" felsorolások a Bibliában). Érdekes volt, a vándorló törzsek milyen helyeket miért nem tartottak alkalmasnak a letelepedésre, de amúgy csak kisebb epizódok szakították meg a felsorolást. Például az, amelyben két család, Hxuo és He, alakváltó-versenyben próbálta legyőzni egymást sok napon (és sok átváltozáson) keresztül, míg végül ki nem békítették őket, és össze nem házasították a gyerekeiket.

Nuosu kézirat Zhyge Aluval
Kép innen

A szövegben nem szerepel, de a jegyzetek között helyet kapott az eposzból egy epizód, ami gyakorlatilag a villámhárító feltalálásáról szól. Zhyge Alu egy falura bukkan, ahol az emberek nem mernek tüzet gyújtani, mert ha megteszik, azonnal becsap hozzájuk a villám. A hős rézsisakot és rézbunkót ragad, és felmegy a tetőre, ahol rézhálóba fogja a villámot és megszelídíti. A villám, mint élőlény, egyébként több helyen felbukkant az eposzban. Egyszer megemlítették azt is, hogy tizenkétféle villám van, egy egész család, akik télen csendesen alszanak a föld alatt, tavasszal pedig hangosan horkolnak.

Kapcsolatok

Ebben az eposzban is megjelenik az ég és a föld elválasztásának (és oszlopokkal való alátámasztásának) története. Itt a munkát istenségek, halhatatlanok és szellemek közösen végezték, és aztán az eget és a földet kilenc tündérlány kilenc vas-réz seprűvel tisztára seperte. Szintén megjelent a sok nap, sok hold motívuma a teremtésnél: itt Anyu Ddussy, a Szellemmajom idézett meg hat napot és hét holdat, valamint az összes csillagot. Az égitestek felperzselték a földet, de néhány növénynek és állatnak sikerült megmenekülnie (pl. a mókás kinézetű kínai vízőznek). A felesleges napokat és holdakat ismét egy legendás íjász, Zhyge Alu lődözte le az égről. Őt sárkányok nevelték fel egy barlangban. Mindenféle fákra megpróbált felmászni, hogy lelője az égitesteket, de csak a jegenyefenyők bírták el, így a fenyők azóta is különleges tiszteletnek örvendenek. Az utolsó nap itt is elmenekült és elbújt, és a kakasnak kellett előcsalnia. 

Az első, tüzes apokalipszis után következett egy özönvíz is, amelyet ezúttal egy jószívű, Jjumu Vuvu nevű hős élt túl egy fa ládában. Itt akadtak azonban túlélő állatok (patkány, mérges kígyó, méhecske, béka, varjú, fácán stb.), akiket megmentett, és akik később segítettek neki feleséget szerezni az égből. Mivel azonban csellel szereztek menyasszonyt, a hős gyerekei némán születtek, és csak a mitikus Apuyoqo madár segítségével sikerült megszereznie számukra az égből a beszéd tudományát - így születtek a különböző nyelvek.

Szintén megjelent az eposzban a furfangos lány motívuma, aki találós kérdéseket tett fel egy Shyly Wote nevű hősnek. A hős egyikre sem tudott válaszolni, így éles eszű húga segítette ki, hogy ne veszítse el a fogadást.

Közös kézi szövés, kép innen

Ki a következő?

A nahszi nép