Sámánok és szellemek (Kínai kisebbségek meséi 17. - Daur)

 A Népmesék nyomában a világ körül kihívás folytatásaként belevágtam a kisebbségek és bennszülött népek meséibe. Elsőként a kínai kisebbségek kerülnek sorra. A korábbi bejegyzéseket itt találjátok, a Facebookon pedig itt követhetitek nyomon a sorozatot.

China's Dagur Minority

Society, Shamanism, and Folklore 

Kevin Stuart, Li Xuewei & Shelear

Sino-Platonic Papers 1994.

A daurok egy mongolokkal rokon népcsoport, akik Kínának a Mongóliával határos területén élnek, és több, mint százharmincezren vannak.

A kötet három részből áll: az elsőben a daur kultúráról, a másodikban a hagyományon sámánizmusról kapunk képet, a harmadik pedig magukat a népmeséket tartalmazza. A könyv 82 népmesét és 6 mítoszt közöl. Az első fejezetből megismerkedhetünk a daur életmóddal, nyelvvel, történelemmel, házassági és temetkezési szokásokkal, ünnepekkel és tabukkal, költészettel, zenével, és kézművességgel. A sámánizmusról szóló fejezet kínai módra az "elavult babonák" szidásával kezdődik ("minden vallás abszurd"), de legalább megengedi, hogy vallástörténeti szempontból fontosak lehetnek. A népmeséket egy Sayintana nevű gyűjtő jegyezte le a 80-as években, aki maga is daur közösségben nőtt fel; 50 szöveg egy Qiker nevű idős mesemondótól származik. A mesékhez külön bevezető is tartozik a fordításról és a bennük található kulturális elemekről.

Fénypontok

A legklasszabb sztori a kötetben Nisang Yadgan (Nisang sámánnő) legendája volt, egy hosszú és izgalmas alvilágjárás-eposz, amelyben a legendás sámánnő egy gazdag ember fiát hozta vissza az értelmetlen halálból. Közben találkoznak (és alkudoznak) istenekkel, démonokkal, halott lelkekkel, Nisang volt férjével, és Dantét megszégyenítő túlvilági büntetésekkel. Nisang egyébként több környező nép hagyományában is szerepel, ami nem csoda, mert nagyon különleges hölgy lehetett.

Szintén borzasztóan tetszett a legény meséje, aki (tudtán kívül) egy ginsenggyökér-szellemet vett feleségül. A ginseng-lányok és néhány gonosz pókszellem viszályából többgenerációs családi dráma kerekedett, de szerencsére jó véget ért. A szomorú romantikus történetek közül a legszebb a szerelmes hattyúk legendája volt, amelyben egy fiú és egy lány együtt tanultak, és a közös tanulás során szerettek egymásba. Szintén tetszett a mese egy jószívű legény és egy tigris barátságáról.

Emlékezetes történet szólt egy vadászról és az unokaöccséről. A vadász húgát egy szörny félig megette, ezért a vadász meg akart szabadulni tőle; az asszony fia felnőve nem csak visszaszerezte az anyja másik felét, de ráadásul össze is barátkozott a szörnnyel. Amikor a vadász meg akarta támadni őket, egy ponton a fiú tízezer zacskó chiliport kötött madarak lábaira, és azzal bombázta az ellenséges katonákat...

Érdekes legenda magyarázta, miért nincs a dauroknak saját írása. A történet Tang Seng szerzeteshez kötődött, aki elindult Nyugatra elhozni a buddhizmus szent iratait (ld. Nyugati Utazás). Hazafelé menet a szerzetes hazudott egy óriási teknősnek, és a teknős büntetésből felfalta, szétszórva az iratokat az óceánban. Azoknak a népeknek lett írásbelisége, akiknek sikerült egy-egy tekercset kihalásznia.

Holier Barken istenségről több eredetmítosz is szólt, amelyek közül az antilop története volt a legérdekesebb. Egy sziklából született antilopról szólt, ami járta a világot és mindenhol bajt meg galibát okozott. A kínaiak többször próbáltak megszabadulni tőle; végül az antilopot és egy oroqen (oroqen kisebbség ld. később) embert egyszerre csapta agyon egy villám, a szellemeik összeforrtak, és istenség lett belőlük. Ilyen több lélekből kombinált istenségek egyébként sok mítoszban előfordultak.

A sámánlegendák közül Gahucha yadgan történetei voltak a legizgalmasabbak. Ő például nyáron be tudott fagyasztani egy folyót, de ez tíz évbe került az életéből. Szintén nagyon megfogott az a rövid legenda, mely szerint a fáknak megvannak a maguk sámánjai, akik a többi fát gyógyítják.

Kép innen

Kapcsolatok

Itt is szerepelt egy mítosz az ég felemelkedéséről; az alacsonyan álló ég lisztet havazott és olajat esőzött az embereknek, de amikor azok elkezdték pocsékolni az ételt, az ég dühében magasra emelkedett, és az aranykornak vége lett. Özönvíz-történetet is olvastam, itt azzal a mesetípussal kombinálva, amelyben a vízből kimentett állatok hálásak, az ember viszont hálátlan volt.

Az egyik legjobb "királylány a koporsóban" változat, amit valaha olvastam, szintén itt található. A fiú és a démon meséjében egy legény egy halott lányt vett feleségül, akivel mindenféle kalandokon mentek keresztül, míg végül egy öreg részeg ember vakmerősége életre keltette az elátkozott menyasszonyt. Az eddigi egyik legjobb változatot találtam a könyvben a "miért tisztelik az öregeket" mesére is: itt egy titokban megmentett apa segített a fiának felmászni az égbe és eszközöket szerezni egy hatalmas patkányszellem legyőzéséhez. 

Emellett akadtak más ismerős mesetípusok is, pl. Fehérlófia (Medvefia), kéz nélküli lány, varázslatos menekülés (itt kígyófeleséggel), szörnyeteggé változott lánytestvér (itt keselyűszellem lett belőle), és sárkányölő hős (itt gyöngyhalász, aki egy tengeri kígyót robbantott fel puskaporral). Aqinbu története is egy Fehérlófia-mese volt, ami ráadásul nagyon hasonlított a szomszédos oroqen néptől ismert klassz változatra (ami az új könyvemben is szerepel).

A mítoszok között Szun Vu-kung, a Majomkirály is tiszteletét tette - az ő felforgató tevékenységének tulajdonították a barlangok keletkezését. A tricksterek egyébként külön fejezetet kaptak a könyvben, és általában névtelen fiatal legények vagy árva fiúk voltak; akadt közöttük hamis jós (a direkt furfangos fajtából), mestertolvaj, elcserélt büntetés, mindenféle klasszikus (és sokszor elég véres) trükkök. Különösen tetszett az a sztori, amiben egy daur falu az épülőben lévő kínai katonai tábort átköltöztette a folyó túlpartjára, és beadták nekik, hogy a szél fújta el.

Kép innen

Ki a következő?

A hani nép