... a nagybetűs életbe bele.
Nagyon, nagyon kevés olyan embert ismerek, aki a suli végeztével rögtön meséléssel kezdte volna. Mondjuk, olyat is csak nagyon keveset, aki 30 éves kora előtt jött volna rá, hogy mesemondó akar lenni. Minden eddigi összejövetelen én voltam a "kicsike"; nem számítva a gimnazista mesélőket, szerintem a hivatásosok között még most is én tartom az alsó korhatárt.
Az általános trend az, hogy az ember pár év (évtized) színház, zene, tanítás, könyvtár, satöbbi után egyszercsak rádöbben, hogy ő bizony mesemondó szeretne lenni, és akkor születnek olyan remek fellépők, mint akikről eddig olvashattatok ebben a blogban. Blue például lelkésznek indult.
(Én meg régésznek. Na bumm.)
De még nekik is mindig hosszú-hosszú folyamat megkezdeni a mesemondói pályafutást, mire a rendes állásukat ott merik hagyni. Ha egyáltalán. Ezért van olyan sok nyugdíjas korú mesélő.
(Átugrani a sárkánykaput. Szerintem erről már volt szó.)
Rengeteg bátorság és egy árnyalatnyi őrültség kell ahhoz, hogy az ember belevesse magát a mesemondói létbe, rögtön ahogy kilépett az iskolából. Fogalmam sincs, fog-e működni (mármint, a megélés része. A mesélés része remekül működik, köszönöm a kérdést :)
Hát, itt tartok most. Főállású mesemondó.
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Egeylőre lelkes és bizakodó vagyok.
*Diadalmas dobpergés a háttérben*
...
Áh, csak a gyomrom korgott.
;)
2010. szeptember 2., csütörtök
2010. augusztus 18., szerda
Várak és álmok
Varázslatos másfél napos nyaralást töltöttünk Szlovákiában.
Kezdődött azzal, hogy hétfő reggel felzúztunk Árváig, útközben számoltuk, hány várat és kastélyt látunk; itt meg kell jegyeznem, aki Felvidékre megy, a szakirodalmat feltétlen vigye magával! (Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra, valamint Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások, utóbbi lassan harminc éves, és még mindig nem írtak jobbat!) Kora délután érkeztünk az Árva folyó völgyébe, és az utolsó kanyar után végre feltűnt előttünk maga a vár, egy őrülten magas szikla tetején egyensúlyozva, mint a sasmadár. Felette csinos szürke felhőt gyülekeztek, augusztus a hegyvidéken, így hát az egész család behajította a táskákat a hotel ajtaján, gyoran felkaptunk egy dzsekit, és már másztunk is felfelé, hogy mire kitör a vihar, tető alatt legyünk.
Árva vára gyönyörű, egészen mesebeli, és nagyon szépen fel van újítva. Már a bejárati kapun is sárkányos kilincs van, és ennél csak jobb lett, ahogy befelé mentünk; az idegenvezetés szlovákul volt ugyan, de az senkit nem zavart, tudtuk mi magunktól is, hogy mit látunk. A legenda szerint Árvát tizenkét angyal építette fel egy csapat elcsigázott templomos lovag számára, valamikor nyolc évszázaddal ezelőtt; Mátyás király ide záratta Váradi Pétert azzal az elmés mondással, hogy "Árva voltál, árva is maradsz, Árva várában is fogsz meghalni." Persze nem lett igaza. A teljes történetet elolvashatjátok Szombathy V. könyvében. A várban egyébként igazoltan kísértet is van; nemrégiben ideszakadt egy rakat amerikai szellemvadász, és le is ellenőrizték. A project ugyan belebukott abba, hogy a helyi kísértetek nemigen értenek angolul (valszeg szlovákul se, hehe), úgyhogy nem tudták az üzenetet kibogozni. Na, majd a Winchester fiúk.
A vár egyébként nagyon csinos belül. Vannak berendezett lakószobák, élőzene, festménykiállítás (egy Miroslav Knap nevű meseillusztrátor képeiből, egészen le voltam nyűgözve!), valamint minden viharok nagyanyja odakint. Van valami nagyon romantikus abban, hogy az ember egy várból nézi a hegyek felett csapkodó villámokat, meg a szakadó esőt. Pont a legfelső toronyban voltunk, amikor egy pillanatra kisütött a nap; körbe is rohantam azonnal, és volt is szivárvány, pont a vár tövében, a vége beleért az Árva folyóba! Ilyet is ritkán lát az ember :) Le is fényképeztem, mielőtt eltűnt volna. Alig fél percig volt látható. Csak nekem :)
A vár tövében aludtunk egy hotelben; másnap reggel, hugit használva ébresztőórának, nyolc után már a hegyek közt robogtunk a deménfalvi fölgy velé, barlangászni. A Sárkánybarlang egyike a völgyben található három vagy négy látogatható földalatti csodának; ez speciel jégbarlang. Az biztos, hogy kutya hideg volt benn, de a Zalka család már fel van készülve az ilyesmire; gondosan becsomagolva vágtunk neki a túrának. A barlang első kétharmada nem volt különösebben lenyűgöző; láttunk néhány kisebb cseppkövet, pár medvecsontot (ha a felügyelőségnek van esze, disznócsontok voltak, a turisták nem arról híresek, hogy betartják a hetedik parancsolatot) meg jó nagy sziklákat. A szerény látványt ellensúlyozta a tudat, hogy egy valódi sárkánybarlangban járunk. A végére aztán meglett a sokat ígért jég is; hófehér oszlopokban omlott le a mennyezetről, és beborította a barlang alját. Nagyon szép volt :)
A mélység után a magasság következett; felmentünk a Chopokra, az Alacsony-Tátra második legmagasabb csúcsára, 2024 méterre. Lanovkával. Hugi végigvisította a gyönyörűségtől az egész kalandot, és közel voltam hozzá, hogy én is csatlakozzam. Gyönyörű erdő suhant el kalimpáló lábaink alatt, piros tetejű gombákkal, mélyzöld fenyőkkel, élénkzöld páfrányokkal, mohos sziklákkal és csörgedező patakokkal; az a fajta varázslatos, mesebeli táj, ahol minden állattól alanyi jogon elvárod, hogy megszólaljon. A hegytetőn borzasztóan hideg volt, úgyhogy megfordultunk, és rögtön jöttünk is vissza; úgyis a lanovka volt a lényeg. És a kilátás. 2000 méter felett már az sem elhanyagolható. Ha felfelé néztünk, a hegy csúcsa felhőbe veszett (eszembe jutott a magyar népmese, ahol a fiú fel akar jutni a felhőkre, és a hegytetőre küldik; ha akartuk volna, mi is elértük volna a felhőket). Lefelé nézve elénk tárultak a Tátra és a Fátra vonulatai, és a végtelen erdők. Kockásra fagytunk, mire leértünk, de megérte!
Hazafelé menet megint megcsodáltuk az útba eső várakat; elmentünk Sztrecsnó és Óvár között, Vágbeszterce alatt, láttuk a legendás Beckót és Csejtét. Megállni csak Zsolnán álltunk meg, Budatinnál; ez az egyik kedvenc váram, főleg a legenda miatt. Arany János "költői beszélyt" is írt róla. A várlegendákról egy idő után megszokja az ember, hogy tragikusak és sötétek; Budatiné azonban boldog véget ér, és hozzá a vár is nagyon szép, bár jelen pillanatban erősen le van robbanva. Egyike azon szlovákiai látványosságoknak, melyete évente több ezer turista keres. Sikertelenül. Mi is (akárcsak a többi fent említett helyet) jó fél órás keringélés után találtuk meg, eldugva egy parkettaüzem és egy vasúti híd között, és akkor is csak azért, mert látszott a tornya az autópályáról. Jelenleg felújítás alatt áll; megérdemli, nagyon csinos épület.
Budatin után hazafelé vettük az irányt. Megint szemerkélt az eső; az alacsonyan lógó felhőkön láttunk egy esőkutyát, ami a szivárvány kistestvére, csak egy hétszínű folt az égen, ív nélkül. Ezzel búcsúzott tőlünk a Felvidék.
Maradt még mit megnézni a következő alkalomra is...
Kezdődött azzal, hogy hétfő reggel felzúztunk Árváig, útközben számoltuk, hány várat és kastélyt látunk; itt meg kell jegyeznem, aki Felvidékre megy, a szakirodalmat feltétlen vigye magával! (Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra, valamint Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások, utóbbi lassan harminc éves, és még mindig nem írtak jobbat!) Kora délután érkeztünk az Árva folyó völgyébe, és az utolsó kanyar után végre feltűnt előttünk maga a vár, egy őrülten magas szikla tetején egyensúlyozva, mint a sasmadár. Felette csinos szürke felhőt gyülekeztek, augusztus a hegyvidéken, így hát az egész család behajította a táskákat a hotel ajtaján, gyoran felkaptunk egy dzsekit, és már másztunk is felfelé, hogy mire kitör a vihar, tető alatt legyünk.
Árva vára gyönyörű, egészen mesebeli, és nagyon szépen fel van újítva. Már a bejárati kapun is sárkányos kilincs van, és ennél csak jobb lett, ahogy befelé mentünk; az idegenvezetés szlovákul volt ugyan, de az senkit nem zavart, tudtuk mi magunktól is, hogy mit látunk. A legenda szerint Árvát tizenkét angyal építette fel egy csapat elcsigázott templomos lovag számára, valamikor nyolc évszázaddal ezelőtt; Mátyás király ide záratta Váradi Pétert azzal az elmés mondással, hogy "Árva voltál, árva is maradsz, Árva várában is fogsz meghalni." Persze nem lett igaza. A teljes történetet elolvashatjátok Szombathy V. könyvében. A várban egyébként igazoltan kísértet is van; nemrégiben ideszakadt egy rakat amerikai szellemvadász, és le is ellenőrizték. A project ugyan belebukott abba, hogy a helyi kísértetek nemigen értenek angolul (valszeg szlovákul se, hehe), úgyhogy nem tudták az üzenetet kibogozni. Na, majd a Winchester fiúk.
A vár egyébként nagyon csinos belül. Vannak berendezett lakószobák, élőzene, festménykiállítás (egy Miroslav Knap nevű meseillusztrátor képeiből, egészen le voltam nyűgözve!), valamint minden viharok nagyanyja odakint. Van valami nagyon romantikus abban, hogy az ember egy várból nézi a hegyek felett csapkodó villámokat, meg a szakadó esőt. Pont a legfelső toronyban voltunk, amikor egy pillanatra kisütött a nap; körbe is rohantam azonnal, és volt is szivárvány, pont a vár tövében, a vége beleért az Árva folyóba! Ilyet is ritkán lát az ember :) Le is fényképeztem, mielőtt eltűnt volna. Alig fél percig volt látható. Csak nekem :)
A vár tövében aludtunk egy hotelben; másnap reggel, hugit használva ébresztőórának, nyolc után már a hegyek közt robogtunk a deménfalvi fölgy velé, barlangászni. A Sárkánybarlang egyike a völgyben található három vagy négy látogatható földalatti csodának; ez speciel jégbarlang. Az biztos, hogy kutya hideg volt benn, de a Zalka család már fel van készülve az ilyesmire; gondosan becsomagolva vágtunk neki a túrának. A barlang első kétharmada nem volt különösebben lenyűgöző; láttunk néhány kisebb cseppkövet, pár medvecsontot (ha a felügyelőségnek van esze, disznócsontok voltak, a turisták nem arról híresek, hogy betartják a hetedik parancsolatot) meg jó nagy sziklákat. A szerény látványt ellensúlyozta a tudat, hogy egy valódi sárkánybarlangban járunk. A végére aztán meglett a sokat ígért jég is; hófehér oszlopokban omlott le a mennyezetről, és beborította a barlang alját. Nagyon szép volt :)
A mélység után a magasság következett; felmentünk a Chopokra, az Alacsony-Tátra második legmagasabb csúcsára, 2024 méterre. Lanovkával. Hugi végigvisította a gyönyörűségtől az egész kalandot, és közel voltam hozzá, hogy én is csatlakozzam. Gyönyörű erdő suhant el kalimpáló lábaink alatt, piros tetejű gombákkal, mélyzöld fenyőkkel, élénkzöld páfrányokkal, mohos sziklákkal és csörgedező patakokkal; az a fajta varázslatos, mesebeli táj, ahol minden állattól alanyi jogon elvárod, hogy megszólaljon. A hegytetőn borzasztóan hideg volt, úgyhogy megfordultunk, és rögtön jöttünk is vissza; úgyis a lanovka volt a lényeg. És a kilátás. 2000 méter felett már az sem elhanyagolható. Ha felfelé néztünk, a hegy csúcsa felhőbe veszett (eszembe jutott a magyar népmese, ahol a fiú fel akar jutni a felhőkre, és a hegytetőre küldik; ha akartuk volna, mi is elértük volna a felhőket). Lefelé nézve elénk tárultak a Tátra és a Fátra vonulatai, és a végtelen erdők. Kockásra fagytunk, mire leértünk, de megérte!
Hazafelé menet megint megcsodáltuk az útba eső várakat; elmentünk Sztrecsnó és Óvár között, Vágbeszterce alatt, láttuk a legendás Beckót és Csejtét. Megállni csak Zsolnán álltunk meg, Budatinnál; ez az egyik kedvenc váram, főleg a legenda miatt. Arany János "költői beszélyt" is írt róla. A várlegendákról egy idő után megszokja az ember, hogy tragikusak és sötétek; Budatiné azonban boldog véget ér, és hozzá a vár is nagyon szép, bár jelen pillanatban erősen le van robbanva. Egyike azon szlovákiai látványosságoknak, melyete évente több ezer turista keres. Sikertelenül. Mi is (akárcsak a többi fent említett helyet) jó fél órás keringélés után találtuk meg, eldugva egy parkettaüzem és egy vasúti híd között, és akkor is csak azért, mert látszott a tornya az autópályáról. Jelenleg felújítás alatt áll; megérdemli, nagyon csinos épület.
Budatin után hazafelé vettük az irányt. Megint szemerkélt az eső; az alacsonyan lógó felhőkön láttunk egy esőkutyát, ami a szivárvány kistestvére, csak egy hétszínű folt az égen, ív nélkül. Ezzel búcsúzott tőlünk a Felvidék.
Maradt még mit megnézni a következő alkalomra is...
2010. augusztus 5., csütörtök
A tündér és a troll
Uborkaszezon van, ami a kalandokat és fellépéseket illeti, úgyhogy ez úton szeretnék kedveskedni egy kicsit minden tündér- és manókedvelőnek:
Ez egy finn dalocska
A címe Napsugár és a Troll
Amikor lement a Nap
Egy sugara itt maradt,
Az utolsó sugár.
Az erdőre leszállt az alkonyat,
Hazaindult az arany szárnyú
Fénytündér is már,
De hirtelen az árnyékok között
Egy ifjú trollt pillantott meg,
Aki előbújt barlangjából most, hogy lement a Nap.
(Mert a trollok napnyugta előtt sohasem tehetik ki a lábukat otthonról.
Napnyugta. Előtt. Soha.)
Egymásra néztek.
A troll úgy érezte, mintha valami
meggyulladt volna odabenn,
"Égeted a szemem,
de soha, soha nem láttam még semmit,
ami ilyen szép,
az sem érdekel, ha belevakulok,
úgyis hozzászoktam már a sötéthez.
Maradj velem, hazaviszlek a barlangomba,
és te leszel ott a fény!"
A napsugár válaszol,
"Kedves troll,
A sötétség nekem végzetem,
és én nem szeretnék meghalni.
Mennem kell, sietek, ha nem érem utol a Napot,
az életem véget ér."
És elrepült a tündér...
De a troll ma is az erdőt járja
Egyes- egyedül, és azon töpreng,
miért van az,
hogy némelyikünk a fényre születik,
mások pedig a sötétben boldogok...
Saját műferdítés az angol szöveg alapján. Finn szakosoktól előre is elnézést kére :) Az angol és a finn szöveget itt találjátok (Sunray and the Troll/Päivänsäde ja Menninkäinen)
Szép napot mindenkinek :)
2010. július 20., kedd
Szárnyaló elefántok
Vannak helyek ahová jó visszamenni.
...
Uff.
*Shotgunnal lepuffantja a közhelyet*
Bocsi.
Ilyen jópofa mesélős terep például az Aporos hittantábor Győrújbaráton. Príma közönség. Egy csomó zsibongó táboros gyerek, meg kedves felnőttek, és igazából itt meg is akadtam, mert ha meg kéne magyaráznom, mitől olyan jó az egész, nem tudnám megmondani. Csak azt tudom, hogy egy az egyben jó, és szeretek ott mesélni, mert szeretik, és élvezik, és visszhangja van minden mondatomnak. Tavaly ilyenkor Angelával együtt meséltünk ugyanitt, és természetesen emlékeztek rá. Az idén felavattam néhány új mesét.
(A tavalyi fellépésről itt: Játék Aporban)
Az új kedvenc mesém egy indiai sztori arról, hogy régen az elefántoknak szárnyai voltak, és tudtak repülni. Mivel az eredeti forrás itt abba is hagyja a részletek taglalását, teljes egészében rám maradt, hogy elfilozofáljak rajta, milyen következményekkel járhat egy (vagy több) repülő elefánt.
Támadt néhány érdekes ötletem, de kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is! :)
...
Uff.
*Shotgunnal lepuffantja a közhelyet*
Bocsi.
Ilyen jópofa mesélős terep például az Aporos hittantábor Győrújbaráton. Príma közönség. Egy csomó zsibongó táboros gyerek, meg kedves felnőttek, és igazából itt meg is akadtam, mert ha meg kéne magyaráznom, mitől olyan jó az egész, nem tudnám megmondani. Csak azt tudom, hogy egy az egyben jó, és szeretek ott mesélni, mert szeretik, és élvezik, és visszhangja van minden mondatomnak. Tavaly ilyenkor Angelával együtt meséltünk ugyanitt, és természetesen emlékeztek rá. Az idén felavattam néhány új mesét.
(A tavalyi fellépésről itt: Játék Aporban)
Az új kedvenc mesém egy indiai sztori arról, hogy régen az elefántoknak szárnyai voltak, és tudtak repülni. Mivel az eredeti forrás itt abba is hagyja a részletek taglalását, teljes egészében rám maradt, hogy elfilozofáljak rajta, milyen következményekkel járhat egy (vagy több) repülő elefánt.
Támadt néhány érdekes ötletem, de kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is! :)
2010. július 9., péntek
Néhány szóban a mesélésről
"Hat hónapomba került megtanulni, hogyan kell két perc alatt tökéletes sárkányt festeni."
Kedves érdeklődők!
A mesemondás, a közhiedelemmel ellentétben, igenis munka. Attól, hogy nem szenvedek tőle, mint egy irodai munkában tenném, hanem örömömet lelem a fellépéseimben, ez még igenis ugyanolyan komoly előadóművészeti műfaj, mint a színészet, vagy a zene. A mesemondás évezredes mesterség, aminek megvannak a maga technikái, háttértudása, és nagy gyakorlatot igényel.
Egy mesemondó sem azért választotta ezt a hivatást, mert tengerparti villát szeretne venni belőle úszómedencével. Azért szeretnénk megélni belőle, ha szűkösen is, hogy ne kelljen mást csinálnunk.
De az, hogy ez az életünk, a szenvedélyünk és a hivatásunk, és minden pillanatát élvezzük, még nem jelenti azt, hogy kérdés nélkül feltételezhetik, hogy ingyen is elvállaljuk.
1. Azzal, hogy valaki kiáll/kiül egy színpadra, és könyvből felolvas egy történetet (vagy akár fejből elszavalja) - még ha színész is az illető - nem lehet pótolni egy valódi mesemondó fellépést. Egy valódi mesemondó ugyanis minden szavát, minden mozdulatát, minden apró részletet a mesében, a leírásokban és a cselekményben az előtte/körülötte ülő közönséghez igazítja. Úgy választja ki a történeteket, hogy a lehető legjobban passzoljanak az alkalomhoz, a helyszínhez, a hangulathoz, az időjáráshoz, a közönséghez, és milliónyi más dologhoz, amikre lehetetlen előre felkészülni. A mesemondó nem csak feltálal egy kész történetet - helyben készíti el, a hallgatók szája íze szerint. Mi több, együtt dolgozik a közönségével, akiknek lehetősége van a mesélésbe beleszólni, kérdezni, véleményt nyilvánítani, és a megjegyzéseikkel befolyásolni a történet menetét. Igen, még a népmeséknél is! A mese rugalmas műfaj. Kibírja.
2. Egyetlen történet elmondása mögött is, ami néha nem több öt vagy tíz percnél, hatalmas munka áll. Egy magára valamit is adó mesélő nem áll ki egy történettel úgy, hogy ne ismerné annak történelmi, kulturális és tudományos hátterét, hogy ne tudná pontosan, mik azok a kulcsfontosságú, néha talán magyarázatra szoruló elemek, melyek nélkül a történet elveszíti valódi értelmét és értékét. A mesemondónak tehát nem csak könyvtárnyi szakirodalmat kell átrágnia ahhoz, hogy egy-egy egyszerűnek tűnő mesét hitelesen adhasson elő, és ismernie kell annak minden verzióját, hanem kapcsolatban kell állnia más országok és kultúrák ma élő mesélőivel is, hogy első kézből szerezhessen információkat, kérhessen segítséget. A modern világban erre már számtalan lehetőség adódik.
3. A mesemondás sokkal, de sokkal több egyszerű szórakoztatásnál. Tanítja, formálja, neveli hallgatóságát, gondolatokat ébreszt, fontos kérdéseket vet fel, megoldásokat kínál az emberiséget évszázadok óta foglalkoztató problémákra. Mivel interaktív, lehetőséget ad arra is, hogy az összegyűlt csoport közös tudását megossza egymással, és a történetet a mai világra vetítve válaszokat keressen.
4. A mesemondás nem csak gyerekeknek való! Sok történet kifejezetten felnőttek számára született, és csak azokhoz szól igazán mélyen, akik mögött már állnak a történet témájához hasonló tapasztalatok. Jó dolog és szép dolog, hogy már egészen apró gyerekek is hallgatnak mesét, de ne felejtsük el azt sem, hogy a felnőtteknek éppen olyan nagy szüksége van rá! Egy valódi mesemondó képes rá, hogy egy tinédzserekből vagy felnőttekből álló közönséget éppen úgy elvarázsoljon, mint az apróságokat.
Aki tehát mesemondót hív fellépni, az nem csupán egy óráért és néhány történetét fizet; attól, hogy nincs díszlet, zene és hangosítás, meg egy egész stáb mögötte, egy mesélő igenis keményen megdolgozik a pénzéért. Az egy óra és néhány mese mögött ugyanis több hetes felkészülés, kutatómunka, sok éves gyakorlat és komoly tanulmányok állnak.
Ezt semilyen felolvasó vagy színész nem tudja helyettesíteni.
A mesemondás szakma.
Reméljük, egyszer majd mindenki megtanulja értékelni.
Kedves érdeklődők!
A mesemondás, a közhiedelemmel ellentétben, igenis munka. Attól, hogy nem szenvedek tőle, mint egy irodai munkában tenném, hanem örömömet lelem a fellépéseimben, ez még igenis ugyanolyan komoly előadóművészeti műfaj, mint a színészet, vagy a zene. A mesemondás évezredes mesterség, aminek megvannak a maga technikái, háttértudása, és nagy gyakorlatot igényel.
Egy mesemondó sem azért választotta ezt a hivatást, mert tengerparti villát szeretne venni belőle úszómedencével. Azért szeretnénk megélni belőle, ha szűkösen is, hogy ne kelljen mást csinálnunk.
De az, hogy ez az életünk, a szenvedélyünk és a hivatásunk, és minden pillanatát élvezzük, még nem jelenti azt, hogy kérdés nélkül feltételezhetik, hogy ingyen is elvállaljuk.
1. Azzal, hogy valaki kiáll/kiül egy színpadra, és könyvből felolvas egy történetet (vagy akár fejből elszavalja) - még ha színész is az illető - nem lehet pótolni egy valódi mesemondó fellépést. Egy valódi mesemondó ugyanis minden szavát, minden mozdulatát, minden apró részletet a mesében, a leírásokban és a cselekményben az előtte/körülötte ülő közönséghez igazítja. Úgy választja ki a történeteket, hogy a lehető legjobban passzoljanak az alkalomhoz, a helyszínhez, a hangulathoz, az időjáráshoz, a közönséghez, és milliónyi más dologhoz, amikre lehetetlen előre felkészülni. A mesemondó nem csak feltálal egy kész történetet - helyben készíti el, a hallgatók szája íze szerint. Mi több, együtt dolgozik a közönségével, akiknek lehetősége van a mesélésbe beleszólni, kérdezni, véleményt nyilvánítani, és a megjegyzéseikkel befolyásolni a történet menetét. Igen, még a népmeséknél is! A mese rugalmas műfaj. Kibírja.
2. Egyetlen történet elmondása mögött is, ami néha nem több öt vagy tíz percnél, hatalmas munka áll. Egy magára valamit is adó mesélő nem áll ki egy történettel úgy, hogy ne ismerné annak történelmi, kulturális és tudományos hátterét, hogy ne tudná pontosan, mik azok a kulcsfontosságú, néha talán magyarázatra szoruló elemek, melyek nélkül a történet elveszíti valódi értelmét és értékét. A mesemondónak tehát nem csak könyvtárnyi szakirodalmat kell átrágnia ahhoz, hogy egy-egy egyszerűnek tűnő mesét hitelesen adhasson elő, és ismernie kell annak minden verzióját, hanem kapcsolatban kell állnia más országok és kultúrák ma élő mesélőivel is, hogy első kézből szerezhessen információkat, kérhessen segítséget. A modern világban erre már számtalan lehetőség adódik.
3. A mesemondás sokkal, de sokkal több egyszerű szórakoztatásnál. Tanítja, formálja, neveli hallgatóságát, gondolatokat ébreszt, fontos kérdéseket vet fel, megoldásokat kínál az emberiséget évszázadok óta foglalkoztató problémákra. Mivel interaktív, lehetőséget ad arra is, hogy az összegyűlt csoport közös tudását megossza egymással, és a történetet a mai világra vetítve válaszokat keressen.
4. A mesemondás nem csak gyerekeknek való! Sok történet kifejezetten felnőttek számára született, és csak azokhoz szól igazán mélyen, akik mögött már állnak a történet témájához hasonló tapasztalatok. Jó dolog és szép dolog, hogy már egészen apró gyerekek is hallgatnak mesét, de ne felejtsük el azt sem, hogy a felnőtteknek éppen olyan nagy szüksége van rá! Egy valódi mesemondó képes rá, hogy egy tinédzserekből vagy felnőttekből álló közönséget éppen úgy elvarázsoljon, mint az apróságokat.
Aki tehát mesemondót hív fellépni, az nem csupán egy óráért és néhány történetét fizet; attól, hogy nincs díszlet, zene és hangosítás, meg egy egész stáb mögötte, egy mesélő igenis keményen megdolgozik a pénzéért. Az egy óra és néhány mese mögött ugyanis több hetes felkészülés, kutatómunka, sok éves gyakorlat és komoly tanulmányok állnak.
Ezt semilyen felolvasó vagy színész nem tudja helyettesíteni.
A mesemondás szakma.
Reméljük, egyszer majd mindenki megtanulja értékelni.
2010. június 15., kedd
Indiai és DK-Ázsiai mesék a Múzeumok Éjszakáján!
(Ez az 500. postom ezen a blogon!)A Tarkabarka Hölgy a Múzeumok Éjszakáján (2010. június 19. szombat) A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban lesz megtalálható a
KÖZÉPPONTBAN INDIA
rendezvény keretein belül, este 6 órától!
A műsorban indiai és délkelet-ázsiai mesék szerepelnek.
AVAGY
Sárkányok Vietnamból, Nagák Thaiföldről, drágakövek Mianmarból, tigrisek Kamobzsából, lótuszok Indiából...
...és természetesen nincs délkelet-ázsiai mesélés TÖRPESZARVAS nélkül!
GYERTEK EL!
2010. május 25., kedd
Főállású Angyal szeretnék lenni!
És ehhez a Ti segítségetek kell!
A jelentkezésem a Vodafone Facebook üzenőfalán található, ezt kell minél több embernek Like-olnia (Tetszik-elnie). Kommentelhettek is, minél többet, annál jobb!
Itt a link
Alighanem először like-olnotok kell a Vodát is, csak utána tudtok engem.
Ha sikerül a pályázat, egy évig főállású angyalként fogok mesemondást tanítnai hátrányos helyzetű gyerekeknek!!!
Itt a blog amit a pályázathoz hoztam létre: Színes Szárnyú Angyalok
Adjátok tovább!
A jelentkezésem a Vodafone Facebook üzenőfalán található, ezt kell minél több embernek Like-olnia (Tetszik-elnie). Kommentelhettek is, minél többet, annál jobb!
Itt a link
Alighanem először like-olnotok kell a Vodát is, csak utána tudtok engem.
Ha sikerül a pályázat, egy évig főállású angyalként fogok mesemondást tanítnai hátrányos helyzetű gyerekeknek!!!
Itt a blog amit a pályázathoz hoztam létre: Színes Szárnyú Angyalok
Adjátok tovább!
2010. május 17., hétfő
Mesemondás.Ning
Nah, megint alkottam valamit:
http://mesemondas.ning.com/
Gyertek, csatlakozzatok :) Majd összecsatolom az oldalt a nemzetközi hálózattal is :) Csak gondoltam, legyen egy, ami teljesen magyar nyelvű.
Beszélgessünk :)
http://mesemondas.ning.com/
Gyertek, csatlakozzatok :) Majd összecsatolom az oldalt a nemzetközi hálózattal is :) Csak gondoltam, legyen egy, ami teljesen magyar nyelvű.
Beszélgessünk :)
2010. május 16., vasárnap
Wanted - Mesemondók, bújjatok elő
Tudom, hogy jelen blog nem a legforgalmasabb hely a világhálón, de ha már boldog-boldogtalant ezzel zaklatok, gondoltam, kiteszem ide is.
Amint azt néhányan (sokan) tudjátok már, és az előző bejegyzésből is kiderült, úgy döntöttem, államvizsga előtt nincs jobb dolga az embernek, mint gatyába rázni a magyar mesemondást és külföldi kapcsolatait. A megfelelő alázattal, persze. Szóval most minden mesemondót, akit ismerek (vagy nem ismerek, de hallottam róla) azzal zaklatok, hogy gyűljünk össze, és beszélgessünk. Mert az jó.
Természetesen megint a pudingot próbáljuk falra szögezni. De azért vannak, akik lelkesednek. Köztük én is. Meg a környező országok. Szóval.
Azoknak, akik rendszeres olvasók: ha tudtok olyan mesemondóról, akit érdekelne a dolog (vagyis bárkiről, aki magyar és/vagy Magyarországon van, és érdeklődik a mesélés iránt), csipogjatok!!!
Mindenkinek, aki erre jár: MESEMONDÓK, jelentkezzetek! A kifejezés legtágabb értelmében. Akkor is, ha saját véleményetek szerint nem merítitek ki a 'hivatásos' fogalmát. Akkor is, ha csak poénból meséltek. Akkor is, ha csak szeretnétek mesélni. Ha lenne kedvetek kipróbálni, foglalkozni vele. Tessék előbújni!
(Csak hogy tudjátok: az első jonesborough-i fesztiválon két mesemondó volt, és húsz fő közönség. Olvassatok vissza hogy lássátok, hová nőtték ki magukat. Ott a mérce :)
Amint azt néhányan (sokan) tudjátok már, és az előző bejegyzésből is kiderült, úgy döntöttem, államvizsga előtt nincs jobb dolga az embernek, mint gatyába rázni a magyar mesemondást és külföldi kapcsolatait. A megfelelő alázattal, persze. Szóval most minden mesemondót, akit ismerek (vagy nem ismerek, de hallottam róla) azzal zaklatok, hogy gyűljünk össze, és beszélgessünk. Mert az jó.
Természetesen megint a pudingot próbáljuk falra szögezni. De azért vannak, akik lelkesednek. Köztük én is. Meg a környező országok. Szóval.
Azoknak, akik rendszeres olvasók: ha tudtok olyan mesemondóról, akit érdekelne a dolog (vagyis bárkiről, aki magyar és/vagy Magyarországon van, és érdeklődik a mesélés iránt), csipogjatok!!!
Mindenkinek, aki erre jár: MESEMONDÓK, jelentkezzetek! A kifejezés legtágabb értelmében. Akkor is, ha saját véleményetek szerint nem merítitek ki a 'hivatásos' fogalmát. Akkor is, ha csak poénból meséltek. Akkor is, ha csak szeretnétek mesélni. Ha lenne kedvetek kipróbálni, foglalkozni vele. Tessék előbújni!
(Csak hogy tudjátok: az első jonesborough-i fesztiválon két mesemondó volt, és húsz fő közönség. Olvassatok vissza hogy lássátok, hová nőtték ki magukat. Ott a mérce :)
2010. május 14., péntek
Mesemondás Kelet- és Közép-Európában
Ezek lennénk mi. Hogy a Közép vagy a Kelet, vagy a Balkán, azt hangulatától függően mindenki döntse el maga. Lényeg a lényeg: alakulunk!
Kicsiny ám annál lelkesebb csapatunk ezúttal (a svájci konferencia után) Bécsben gyűlt össze, hogy megossza ötleteit, tapasztalatait, terveit és - természetesen - történeteit. Az akciócsoport egészen pontosan 3 főt számlált: Birgit, Tilmann és jómagam azon morfondíroztunk, hogyan lehetne falra szegezni a pudingot, vagyis mit kell ahhoz tenni, hogy a környező országok mesemondói legalább egy röpke pillanatig egy légtérben tartózkodjanak, a közjó érdekében.
Mindez pedig nem lett volna az igazi, ha nincs megspékelve egy kis meséléssel is: a Brunnenpassage nevezetű bécsi kultúrközpontban rendszeresen (!) van mesélés, és a mostani alkalmat egy az egyben a nemzetközi mesélés népszerűsítésére szánták. Így kerültem én a képbe. Maga a hely egy szép nagy üvegdoboz a török piac közepén; a mesélés alkalmából szőnyegekkel, párnákkal, és komplett sátorral, hangulatvilágítással, és sok teával szerelték fel. Körben ültünk, tizenöt-húsz ember, főleg fiatalok és egyetemisták. Az mesélt, aki csak akart; mesék között teát ittunk és beszélgettünk. Részemről a Halál és a Vörös hajú lány volt a program (Birgit egész nap nyüstölt érte), utána pedig A halhatatlanságra vágyó királyfi, ami megint meglepően nagy sikernek bizonyult, a felnőtt korosztály körében is. Birgit mindenkit lenyűgözött; nem csak mesélt, énekelt is, méghozzá roma népdalokat, és gyönyörűen. A soknyelvűség jegyében elmesélte a Piroska és a Farkast franciául. Nagyon csinos előadás volt. Tilmann gondolta, próbára tesz engem, mennyit értek egy meséből, ha németül van; sajnos az első pár mondat után rájöttem, melyik történetről van szó, utána már könnyű volt (ellenben: most hallottam Medvebőr Kapitányt először szóban elmesélve, és üt :)
Este nyolctól tizenegyig tartott a mesélés (és repült az idő); utána hajnali kettőig üldögéltünk még egy kávézóban, és tovább fejtegettük elméleteinket királyokról és káposztákról.
Vendégszeretete jeléül viszont Birgit megajándékozott egy hatalmas, német nyelvű mesegyűjteménnyel, hogy inspiráljon a nyelvtanulásra. Működik, megjött tőle a kedvem :)
Egy szó mint száz: egyesült erővel dolgozunk a közép- és kelet-európai mesemondás jelenén és jövőjén. Aki hallja, adja át. Csatlakozzatok!
Kicsiny ám annál lelkesebb csapatunk ezúttal (a svájci konferencia után) Bécsben gyűlt össze, hogy megossza ötleteit, tapasztalatait, terveit és - természetesen - történeteit. Az akciócsoport egészen pontosan 3 főt számlált: Birgit, Tilmann és jómagam azon morfondíroztunk, hogyan lehetne falra szegezni a pudingot, vagyis mit kell ahhoz tenni, hogy a környező országok mesemondói legalább egy röpke pillanatig egy légtérben tartózkodjanak, a közjó érdekében.
Mindez pedig nem lett volna az igazi, ha nincs megspékelve egy kis meséléssel is: a Brunnenpassage nevezetű bécsi kultúrközpontban rendszeresen (!) van mesélés, és a mostani alkalmat egy az egyben a nemzetközi mesélés népszerűsítésére szánták. Így kerültem én a képbe. Maga a hely egy szép nagy üvegdoboz a török piac közepén; a mesélés alkalmából szőnyegekkel, párnákkal, és komplett sátorral, hangulatvilágítással, és sok teával szerelték fel. Körben ültünk, tizenöt-húsz ember, főleg fiatalok és egyetemisták. Az mesélt, aki csak akart; mesék között teát ittunk és beszélgettünk. Részemről a Halál és a Vörös hajú lány volt a program (Birgit egész nap nyüstölt érte), utána pedig A halhatatlanságra vágyó királyfi, ami megint meglepően nagy sikernek bizonyult, a felnőtt korosztály körében is. Birgit mindenkit lenyűgözött; nem csak mesélt, énekelt is, méghozzá roma népdalokat, és gyönyörűen. A soknyelvűség jegyében elmesélte a Piroska és a Farkast franciául. Nagyon csinos előadás volt. Tilmann gondolta, próbára tesz engem, mennyit értek egy meséből, ha németül van; sajnos az első pár mondat után rájöttem, melyik történetről van szó, utána már könnyű volt (ellenben: most hallottam Medvebőr Kapitányt először szóban elmesélve, és üt :)
Este nyolctól tizenegyig tartott a mesélés (és repült az idő); utána hajnali kettőig üldögéltünk még egy kávézóban, és tovább fejtegettük elméleteinket királyokról és káposztákról.
Vendégszeretete jeléül viszont Birgit megajándékozott egy hatalmas, német nyelvű mesegyűjteménnyel, hogy inspiráljon a nyelvtanulásra. Működik, megjött tőle a kedvem :)
Egy szó mint száz: egyesült erővel dolgozunk a közép- és kelet-európai mesemondás jelenén és jövőjén. Aki hallja, adja át. Csatlakozzatok!
2010. május 3., hétfő
Magyar English Español
Óbuda Napja Fesztivál, 2010. Na, ez a fellépés is olyan volt, mint az Eshu kalapja.
(Vagyis: felemás. Majd elmesélem. Aki meg Eshu, az úgyis tudja ;)
Délelőtt a szokásos szabadtéri fesztiválos műsor zajlott: emberek ki-be, gyerekek fel-alá, időpontok összevissza. A sátor kényelmes is volt, meg jó helyen is volt; kifejezett kérésemre párnák helyett (melyek egymás gyepálására felette alkalmasak) babzsákokkal töltötték fel, melyek aztán el is happolták előlem a rivaldafényt, mert a hentergés szórakoztatóbbnak bizonyult a lurkók szemében a mesehallgatásnál. Főleg a túltengésben lévő 3 év alatti korosztály számára. Azért történt mesélés is bőven; 4 vagy 5 turnus ment le, ami jó is volt, szép is volt, kellemes is volt, meg fárasztó is. Estére már alig húztam magam; DE...
... hátra volt még a felnőtt kör.
A felnőtt kör, az jutalomjáték. Egy egész napi küzdés után, hogy az ember felkeltse valamivel a totyisok figyelmét, és hogy a legjobb meséket válogassa nekik, a felnőtteknél végre hátra lehet dőlni, feltenni a lábat az asztalra, és kinyitni egy sört. Lélekben, persze. (És én amúgy sem sörözöm, lélekben sem)
Tele volt a sátor. Olyanokkal, akiket ismertem, meg olyanokkal is, akiket nem. A babzsákok a felnőttek körében is sikert arattak, bár a kicsik azért ügyesebben bántak velük...
Lement három vagy négy történet magyarul (A Sátán és az alkohol, Connor O'Connor, A palackba zárt szellem, A tolvaj gyereke), mielőtt Wayqui beállított volna; és ha már ott volt, villogni kellett vele, hogy van egy perui mesemondónk, úgyhogy szép szemeket vetettem rá és megkérdeztem, nem akarja-e az óbudai oldalt is megtanítani a krokodilos trükkre. Akarta. Meséltünk egyet közösen. Az emberek szemei már kezdtek elkerekedni a rögtönzésre, és akkor beállított az amerikai különítmény, szép szemeket vetett rám, és megkérdezte, mesélek-e angolul is. Meséltem. Nap lányát, meg Marie Jolie-t.
Nem sok szufla maradt bennem a nap végére, de a felnőtt kör minden pénzt megért. Kedvenc meséimet mesélni olyanoknak, akik értékelik is őket, mindig remek dolog. Három nyelven meg aztán pláne. Most leglább tudom, hogy ilyet is tudok.
Találkozunk a következő fesztiválon! ;)
(Vagyis: felemás. Majd elmesélem. Aki meg Eshu, az úgyis tudja ;)
Délelőtt a szokásos szabadtéri fesztiválos műsor zajlott: emberek ki-be, gyerekek fel-alá, időpontok összevissza. A sátor kényelmes is volt, meg jó helyen is volt; kifejezett kérésemre párnák helyett (melyek egymás gyepálására felette alkalmasak) babzsákokkal töltötték fel, melyek aztán el is happolták előlem a rivaldafényt, mert a hentergés szórakoztatóbbnak bizonyult a lurkók szemében a mesehallgatásnál. Főleg a túltengésben lévő 3 év alatti korosztály számára. Azért történt mesélés is bőven; 4 vagy 5 turnus ment le, ami jó is volt, szép is volt, kellemes is volt, meg fárasztó is. Estére már alig húztam magam; DE...
... hátra volt még a felnőtt kör.
A felnőtt kör, az jutalomjáték. Egy egész napi küzdés után, hogy az ember felkeltse valamivel a totyisok figyelmét, és hogy a legjobb meséket válogassa nekik, a felnőtteknél végre hátra lehet dőlni, feltenni a lábat az asztalra, és kinyitni egy sört. Lélekben, persze. (És én amúgy sem sörözöm, lélekben sem)
Tele volt a sátor. Olyanokkal, akiket ismertem, meg olyanokkal is, akiket nem. A babzsákok a felnőttek körében is sikert arattak, bár a kicsik azért ügyesebben bántak velük...
Lement három vagy négy történet magyarul (A Sátán és az alkohol, Connor O'Connor, A palackba zárt szellem, A tolvaj gyereke), mielőtt Wayqui beállított volna; és ha már ott volt, villogni kellett vele, hogy van egy perui mesemondónk, úgyhogy szép szemeket vetettem rá és megkérdeztem, nem akarja-e az óbudai oldalt is megtanítani a krokodilos trükkre. Akarta. Meséltünk egyet közösen. Az emberek szemei már kezdtek elkerekedni a rögtönzésre, és akkor beállított az amerikai különítmény, szép szemeket vetett rám, és megkérdezte, mesélek-e angolul is. Meséltem. Nap lányát, meg Marie Jolie-t.
Nem sok szufla maradt bennem a nap végére, de a felnőtt kör minden pénzt megért. Kedvenc meséimet mesélni olyanoknak, akik értékelik is őket, mindig remek dolog. Három nyelven meg aztán pláne. Most leglább tudom, hogy ilyet is tudok.
Találkozunk a következő fesztiválon! ;)
2010. május 2., vasárnap
Peru házhoz jön
Na kérem, erről maradtak le azok, akik nem tették tiszteletüket múlt szombaton a Casa de la Músicában:
Három órával fellépés előtt érkeztem; a különleges kis világot rejtő épület zsebkendőnyi belső udvarán már nagyban gyülekeztek a bűntársaim. Jópofa hely az a CdlM: gangos-belső udvaros, egyben szálló, kávézó, klub és fellépőhely. Apró és rikítóan színes-tarka kivitelben. Pont nekünk való.
Wayqui, Pati és a többi lelkes önkéntes szervező egy asztal körül ültek és beszélgettek; amikor a május 1-i tömegben való küszködéstől kifulladva befutottam, Wayqui fel is pattant azonnal, hogy üdvözöljön. Ismerjük egymást három vagy négy éve, és most találkoztunk először.
(Előtörténet: első mesemondó munkáim egyike volt az inka kiállítás a Szépművészeti Múzeumban; amikor a perui meséket gyűjtögettem, Wayqui volt az, aki küldött nekem egy csokorral.)
Namármost: vaktában szinkrontolmácsoni egy spanyol nyelvű mesemondó előadást még nekem sincs merszem. Úgyhogy amíg a többiek a lámpákkal, székekkel és szobanövényekkel foglalatoskodtak, addig mi leültünk egy sarokba, és Wayqui mesélni kezdett.
Paff.
Először is, többet értettem belőle, mint amennyire fel voltam készülve. Ami meglepett. Így érezhetik magukat a gimisek, amikor bemegyek mesélni angolórára. Vegytiszta sikerélmény. Ez a mesék varázsa.
Másodszor: Dél-amerikai mesék!!!! Élőben! Egyenesben! Szóban! Spanyolul!
Megvettem azonnal az összeset. Majd fogjátok tőlem hallani. ;)
Időközben alakulni kezdett a helyszín is; a hatalmas, tükrös paneleket a fal felé fordítottuk, hogy a közönség ne magát bámulja az előadás közben. Ide húzódtunk be a jövés-menés elől, amíg a közönség gyülekezett; Wayqui perui zenéket játszott a laptopjáról, és még mindig mesélt. A sok tükör között ülve olyan volt, mintha ötvenen lennénk.
Nekem ez volt a kedvenc részem az egész estében. Egyike azon ritka alkalmaknak, amikor nem írásból, könyvből, internetről tanulok meg egy történetet, de még csak nem is úgy, hogy meghallgatom egy másik mesemondó előadását. Ültünk egymással szemben; Wayqui elmesélt néhány mondatot, megvárta, míg felcsillan a szemeimben az 'azt hiszem, értem', és meghallgatta, ahogyan visszamondom neki magyarul, hozzápróbálgatva a mi szófordulatainkat a történethez. Valahogy így kéne tanulnia minden mesemondónak minden mesét.
Teltházas előadás volt; lehettek ötvenen vagy hatvanan is, a hangulatos világításban nem láttam pontosan. Wayqui színes szőnyegeket terített le, és a gyerekek előre jöhettek leülni; két csendes kislány volt, meg egy minden lében kanál kisfiú, aki rövid időn belül az est rögtönzött sztárvendége lett.
És meséltünk.
A közönség nagy része tudott (vagy értett) spanyolul; az én szerepem nem is annyira a szó szerinti fordítás volt, hanem az együtt mesélés, és itt-ott egy-egy megjegyzés. Wayquinak tetszett, hogy fordítok, pedig igazából nem kellett volna; így végül mind az öt mesét együtt mondtuk el. A keretet a három stoppoló állat története adte (ezt már hallhattátok tőlem, de élőben persze rögtön jobb). Utána két amazonasi legenda következett, az első emberpárról és egy agyagból formált asszonyról. Ezek leginkább szerelmes történetek voltak, csipetnyi humorral; a gyerekek feszült figyelemmel követték az eseményeket, és a közönség megtanult egy nagyon fontos kecsua kifejezést a szerelmeskedésre (canchis canchis), amely később vissza-visszatért a többi történetben is. És azt is megtanultuk, mit kell csinálni, ha az ember belefut egy krokodilba. Ezt bezzeg nem tanítják az egyetemen.
Ezek után egy vicces kis mese következett a tyúkról és a kakasról, és a madarakról általában; majd megint komolyabb vizekre evezve elmeséltünk egy teremtéstörténetet, Mama Raywana történetét, ami olvasva véres volt és tragikus, de elmesélve egészen más alakot öltött - egyáltalán nem tűnt tragikusnak. Szép volt, nagyon. Perui mese volt, egy teljesen más világ és gondolkodásmód szüleménye - akárcsak az utolsó történet, amit Wayqui egy nyolcéves kislánytól tanult, aki a nagyszüleitől hallotta, és nem beszélt más nyelven, csak kecsuául. Nem lövöm le a poént, de azt a mesét mindenképpen hallanotok kell.
Ezek után már nem volt más hátra, mint lezárni a kerettörténetet, és bezsebelni a rajongást. Első rangú közönségünk volt; másfél órát meséltünk egyhuzamban, és senki sem panaszkodott. Csillogó szemeket és mosolyokat láttam végig; ha megakadtam a fordításban, valaki mindig segített. Közösségi mesélés volt.
A szinkrontolmácsok húsz perces váltásokban dolgoznak. Még volt erőm hazavánszorogni, mielőtt kialudt a kislámpa...
Köszönöm szépen mindenkinek, aki eljött! Remek közönség voltatok, remélem, ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint én!
Aki pedig nem volt ott: hát, ez van. Kénytelenek lesztek a peru meséket tőlem meghallgatni.
Három órával fellépés előtt érkeztem; a különleges kis világot rejtő épület zsebkendőnyi belső udvarán már nagyban gyülekeztek a bűntársaim. Jópofa hely az a CdlM: gangos-belső udvaros, egyben szálló, kávézó, klub és fellépőhely. Apró és rikítóan színes-tarka kivitelben. Pont nekünk való.
Wayqui, Pati és a többi lelkes önkéntes szervező egy asztal körül ültek és beszélgettek; amikor a május 1-i tömegben való küszködéstől kifulladva befutottam, Wayqui fel is pattant azonnal, hogy üdvözöljön. Ismerjük egymást három vagy négy éve, és most találkoztunk először.
(Előtörténet: első mesemondó munkáim egyike volt az inka kiállítás a Szépművészeti Múzeumban; amikor a perui meséket gyűjtögettem, Wayqui volt az, aki küldött nekem egy csokorral.)
Namármost: vaktában szinkrontolmácsoni egy spanyol nyelvű mesemondó előadást még nekem sincs merszem. Úgyhogy amíg a többiek a lámpákkal, székekkel és szobanövényekkel foglalatoskodtak, addig mi leültünk egy sarokba, és Wayqui mesélni kezdett.
Paff.
Először is, többet értettem belőle, mint amennyire fel voltam készülve. Ami meglepett. Így érezhetik magukat a gimisek, amikor bemegyek mesélni angolórára. Vegytiszta sikerélmény. Ez a mesék varázsa.
Másodszor: Dél-amerikai mesék!!!! Élőben! Egyenesben! Szóban! Spanyolul!
Megvettem azonnal az összeset. Majd fogjátok tőlem hallani. ;)
Időközben alakulni kezdett a helyszín is; a hatalmas, tükrös paneleket a fal felé fordítottuk, hogy a közönség ne magát bámulja az előadás közben. Ide húzódtunk be a jövés-menés elől, amíg a közönség gyülekezett; Wayqui perui zenéket játszott a laptopjáról, és még mindig mesélt. A sok tükör között ülve olyan volt, mintha ötvenen lennénk.
Nekem ez volt a kedvenc részem az egész estében. Egyike azon ritka alkalmaknak, amikor nem írásból, könyvből, internetről tanulok meg egy történetet, de még csak nem is úgy, hogy meghallgatom egy másik mesemondó előadását. Ültünk egymással szemben; Wayqui elmesélt néhány mondatot, megvárta, míg felcsillan a szemeimben az 'azt hiszem, értem', és meghallgatta, ahogyan visszamondom neki magyarul, hozzápróbálgatva a mi szófordulatainkat a történethez. Valahogy így kéne tanulnia minden mesemondónak minden mesét.
Teltházas előadás volt; lehettek ötvenen vagy hatvanan is, a hangulatos világításban nem láttam pontosan. Wayqui színes szőnyegeket terített le, és a gyerekek előre jöhettek leülni; két csendes kislány volt, meg egy minden lében kanál kisfiú, aki rövid időn belül az est rögtönzött sztárvendége lett.
És meséltünk.
A közönség nagy része tudott (vagy értett) spanyolul; az én szerepem nem is annyira a szó szerinti fordítás volt, hanem az együtt mesélés, és itt-ott egy-egy megjegyzés. Wayquinak tetszett, hogy fordítok, pedig igazából nem kellett volna; így végül mind az öt mesét együtt mondtuk el. A keretet a három stoppoló állat története adte (ezt már hallhattátok tőlem, de élőben persze rögtön jobb). Utána két amazonasi legenda következett, az első emberpárról és egy agyagból formált asszonyról. Ezek leginkább szerelmes történetek voltak, csipetnyi humorral; a gyerekek feszült figyelemmel követték az eseményeket, és a közönség megtanult egy nagyon fontos kecsua kifejezést a szerelmeskedésre (canchis canchis), amely később vissza-visszatért a többi történetben is. És azt is megtanultuk, mit kell csinálni, ha az ember belefut egy krokodilba. Ezt bezzeg nem tanítják az egyetemen.
Ezek után egy vicces kis mese következett a tyúkról és a kakasról, és a madarakról általában; majd megint komolyabb vizekre evezve elmeséltünk egy teremtéstörténetet, Mama Raywana történetét, ami olvasva véres volt és tragikus, de elmesélve egészen más alakot öltött - egyáltalán nem tűnt tragikusnak. Szép volt, nagyon. Perui mese volt, egy teljesen más világ és gondolkodásmód szüleménye - akárcsak az utolsó történet, amit Wayqui egy nyolcéves kislánytól tanult, aki a nagyszüleitől hallotta, és nem beszélt más nyelven, csak kecsuául. Nem lövöm le a poént, de azt a mesét mindenképpen hallanotok kell.
Ezek után már nem volt más hátra, mint lezárni a kerettörténetet, és bezsebelni a rajongást. Első rangú közönségünk volt; másfél órát meséltünk egyhuzamban, és senki sem panaszkodott. Csillogó szemeket és mosolyokat láttam végig; ha megakadtam a fordításban, valaki mindig segített. Közösségi mesélés volt.
A szinkrontolmácsok húsz perces váltásokban dolgoznak. Még volt erőm hazavánszorogni, mielőtt kialudt a kislámpa...
Köszönöm szépen mindenkinek, aki eljött! Remek közönség voltatok, remélem, ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint én!
Aki pedig nem volt ott: hát, ez van. Kénytelenek lesztek a peru meséket tőlem meghallgatni.
2010. április 14., szerda
Szent György-napi sárkányos mesélés!
ÁPRILIS 25. VASÁRNAP
SÁRKÁNYOS MESÉK ÓBUDÁN!
A Csobánka téren
Egész nap, az alábbi műsorrend szerint, saját sátorban!
•10.00 - 10.30 óráig
•11.11 - 11.30 óráig
•12.00 - 12.30 óráig
•13.00 - 13.30 óráig
•14.00 - 14.30 óráig
•19.00 - 19.30 óráig Esti mese CSAK felnőtteknek!
A programnak az a része, ami nem én vagyok, itt olvasható.
GYERTEK EL!
Mesélek nektek a sátánról és az alkoholról ;)
2010. április 12., hétfő
Perui mesemondó másodszor!
Megvan a hely és az idő!
Dobpergés, dobpergés.
2010. május 1., szombat, 18:00 (igen, este 6!)
Hely: Casa de la Música
A történés: Perui-magyar (főleg perui, magyar fordítással) mesemondás, élőben, egyenesben, igazi perui mesemondóval csak nektek, csak most!
Ne hagyjátok ki! Én sem fogom :)
Részletesebben itt olvashattok a programról!
(Azok, akiknek nem jó az időpont, ne csüggedjenek, mert tervezünk egy másik fellépést is, május 3-ra. Hamarosan további részletek! Irjátok fel mindkét időpontot, olyan nincs, hogy az egyik ne lenne jó, kifogást nem fogadok el ;)
Dobpergés, dobpergés.
2010. május 1., szombat, 18:00 (igen, este 6!)
Hely: Casa de la Música
A történés: Perui-magyar (főleg perui, magyar fordítással) mesemondás, élőben, egyenesben, igazi perui mesemondóval csak nektek, csak most!
Ne hagyjátok ki! Én sem fogom :)
Részletesebben itt olvashattok a programról!
(Azok, akiknek nem jó az időpont, ne csüggedjenek, mert tervezünk egy másik fellépést is, május 3-ra. Hamarosan további részletek! Irjátok fel mindkét időpontot, olyan nincs, hogy az egyik ne lenne jó, kifogást nem fogadok el ;)
2010. április 5., hétfő
Perui mesemondó Budapesten!
Aki emlékszik még a Szépművészeti inka kiállításához készített meseprogramomra, az tudja, hogy a legtöbb remek dél-amerikai mesét (a stoppoló állatokról, meg a rókáról, aki szerelmes volt a holdba stb.) egy mesemondó barátomtól kaptam ajándékba. A fickó neve Wayqui Trotacuentos, rengeteget utazik, elsősorban spanyol nyelvterületen, és nagyon eleven, jópofa előadó.
Nos, a helyzet az, hogy Wayqui az idén európai turnéra adta a fejét, és ennek keretei között május elején Budapestre látogat! Részletek még alakulóban, az azonban biztos, hogy május 1-én fellép! És fogalmunk se nincsen, lesz-e közönsége. Spanyolul értő, mesekedvelő közönséget toborozni nem egyszerű feladat...
Szóval!
MÁJUS 1. Hely és időpont hamarosan. SPANYOL MESEMONDÁS BUDAPESTEN! Beugró 700-900 forint között. Remek lesz, nekem higyjétek el ;) Kezdő spanyolosok és spanyoltalanok is jöjjenek, mert 1. valószínűleg ott leszek és fordítok, legalább egy-két mesét, 2. ilyet nem láttok/hallotok megint egyhamar, és 3. a mesék minden nyelven könnyen megérthetők :) Akivel már beszéltem személyesen, az jön, és punktum. A többiek meg zörögjenek, hogy jönnek, mert ha a nagy magyar valóság fapofával üldögél, akkor rossz kép marad rólunk a világ mesemondóiban, és nem jön ide több vándor mesélő! Tessék kitenni magunkért és mutatni egy kis magyar-spanyol vendégszeretetet!!!
(Érdeklődés hiányában az est el is maradhat, úgyhogy kössük fel a gatyát...)
Akit érdekel:
Wayqui honlapja
Wayqui videói
Még egy videó
MERT A SPANYOL NYELV SZÉP!
Nos, a helyzet az, hogy Wayqui az idén európai turnéra adta a fejét, és ennek keretei között május elején Budapestre látogat! Részletek még alakulóban, az azonban biztos, hogy május 1-én fellép! És fogalmunk se nincsen, lesz-e közönsége. Spanyolul értő, mesekedvelő közönséget toborozni nem egyszerű feladat...
Szóval!
MÁJUS 1. Hely és időpont hamarosan. SPANYOL MESEMONDÁS BUDAPESTEN! Beugró 700-900 forint között. Remek lesz, nekem higyjétek el ;) Kezdő spanyolosok és spanyoltalanok is jöjjenek, mert 1. valószínűleg ott leszek és fordítok, legalább egy-két mesét, 2. ilyet nem láttok/hallotok megint egyhamar, és 3. a mesék minden nyelven könnyen megérthetők :) Akivel már beszéltem személyesen, az jön, és punktum. A többiek meg zörögjenek, hogy jönnek, mert ha a nagy magyar valóság fapofával üldögél, akkor rossz kép marad rólunk a világ mesemondóiban, és nem jön ide több vándor mesélő! Tessék kitenni magunkért és mutatni egy kis magyar-spanyol vendégszeretetet!!!
(Érdeklődés hiányában az est el is maradhat, úgyhogy kössük fel a gatyát...)
Akit érdekel:
Wayqui honlapja
Wayqui videói
Még egy videó
MERT A SPANYOL NYELV SZÉP!
2010. március 31., szerda
Mandulavirág
Nahát, a régi mesék is okoznak még nekem új meglepetéseket...
(Blogolok, mert ha még egy darab szürke cserepet be kell leltáraznom, az itthoni edények is törni kezdenek)
Tegnapelőtt kinéztem az ablakon, és mit látok: virágoznak a mandulafák!!! Megint itt az ideje a mandulavirág legendájának. Döny, neked különösen ;)
A mesét még valamikor Amerika előtt tanultam egy másik mesemondótól, aki volt olyan kedves, és elküldte nekem a saját verzióját írásban. Már akkor megtetszett, és hamarosan én is terjeszteni kezdtem, a saját szám íze szerint persze. Ma viszont rám tört a kreativitás, és csodáltam a fehér virágokat az ablakból, és úgy döntöttem, utánanézek a történetnek egy kicsit.
Képzeljétek, mit találtam.
Abban a korban történt, amikor a föld, amit ma Portugáliának hívnak, a mórok uralma alatt állt. Akkoriban Al-Gharb volt a neve, és Chelb a fővárosa. Egy herceg uralkodott felette, az ifjú Ibne-Almundin; daliás, rettenthetetlen és győzedelmes. Csatát csata után nyert a hercegséget támadó hadak ellen; és az egyik ilyen ütközet után különleges zsákmányra tett szert: egy aranyhajú, kék szemű hercegnőre. A lány neve Gilda volt, és valahonnan egy messzi északi királyságból származott. (Ne kérdezzétek meg, mit keresett Portugáliában) A herceg beleszeretett, felemelte a rabszolgasorból és feleségül vette. Chelb népe káprázatos ünnepet ült, és mindenki boldog volt; Gilda hercegnő azonban napról napra fogyott, egyre szomorúbb lett, minden reggel bánatosan tekintett ki a kastély ablakán. Az udvar egyetlen bölcse vagy orvosa sem tudott gyógyírt találni a bajra. Végül azután egy költő, aki ugyanabból a messzi északi országból származott, és ugyanaz a baj gyötörte, meghallgatást kért a hercegtől, és elmagyarázta neki, mi után vágyakozik a hercegnő. Ibn-Almundin megfogadta a tanácsot, és a kastély körüli dombokat teleültette mandulafákkal. Attól kezdve minden tavasszal fehér virágok takarója borította a domboldalakat; amikor Gilda kinézett az ablakon, havat látott mindenfelé. A mandulafák az otthonára emlékeztették.
Na mármost, azon felül, hogy hogyan került Gilda Portugáliába, és hogy pontosan milyen státuszban is tartózkodott a kastélyban, mielőtt a népi legenda hercegnét csinált belőle... nekem tetszik ez a verzió. A mór herceg különösen. Nagyon különbözik attól, amit eddig meséltem, de ez nem fetétlenül rossz dolog.
Sok egyéb verzió is kering ebből a történetből, némelyik sokkal romantikusabb, mások meglehetősen tömörek.
Majd a nyáron megkérdezem a portugálokat...
2010. március 14., vasárnap
Best of Petrovits
Kedvenc magyar költőm Petőfi Sándor. Ennyi. És a nagy többséggel ellentétben nekem nem azért, mert egyedül rá emlékszem az általános iskolai olvasókönyvből.
(Néha borzalmas verseket írt szegény)
Néhány perc múlva MÁRCIUS 15-e van, és kitört belőlem a hazafiasság...
...nak valami furcsa mutáns vállfaja.
Erről is a tricksterek tehetnek.
(Valamint: ez itt a reklám helye.
A SZÍNÉSZ, A NARANCS ÉS AZ ÖRDÖG: oktató jellegű történetmondó előadás iskolák és egyéb érdeklődő oktatásvégrehajtó intézmények számára nemes babérkoszorús költőnk makulátlan életéről, csak tőlem, csak most, csakazértis.
Na ja.)
Ízelítőnek ragadjunk ki néhány mozzanatot a költő úr irodalmi tevékenységéből:
Költőtársak
"A napokban megnéztük Murány várát... Szép derült nyári délután jártunk a nevezetes romokon, melyek talán hazánk valamennyi várai közt legközelebb állnak a felhőkhöz a mindenfelől szédítő meredekségű kőszikla ormon... A nyájak kolompoltak, a madark daloltak és fütyöltek, távolabb a hámorok zúgtak... mindenhol zaj, életzaj, csak itt fön a bércen, hol egykor kardok csörögtek és ágyúk dörögtek, csak itt volt csend, halálcsend... kivévén, hogy Tompa Mihály hortyogott.
Igen aludt és hortyogott, becsületem szentségére esküszöm, aludt és hortyogott... Míg én a táj páratlan fönségén s a mult idők nagyszerű eseményein a legköltőibb ábránddal merengtem, addig Tompa Mihály aludt és hortyogott. Ha halálos ágyam előtt térdelve kér, hogy bocsássam meg ezt neki, mégsem bocsátom meg; ha a más világon találkozunk és kér, még ott sem bocsátom meg. Nem."
Barátok
"A Csizió is megjövendölte, hogy nem leszek szerencsés a barátságban... pedig ez nem hazud; azt is megmondta, hogy híres ember leszek."
Szemesnek áll a világ
"Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam a reggelit fizetni, egyik utitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, kifizeti ő; egyszersmind ajánlá erszényét számomra egész Miskolcig. Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna.
Én sem bosszankodtam."
A kard meg a toll
"Én a tollat meglehetősen forgatom, de ugy érzem, nagyobb hivatásom lett volna a kardviselésre, mire, fájdalom, későn születtem."
Ami szép az szép
"És ha Eperjesen ki-kijártam a Táborhegyre, az nem csupán a táj kedvéért történt; hanem egyrészt, vagy tán leginkább azért, mivel egy gyönyörű barna leányka esett utamba. Gyönyörű barna leányka volt, igazán; s ritkán mentem el ablaka alatt anélkül, hogy ott ne találtam volna. Ilyenkor aztán egymásra pillantotunk és mosolyogtunk, mintha régi ismerősök volnánk, pedig sohasem szóltunk egymással..."
(Vajon a lány tudta, kivel szemez?... Persze, hogy nem.)
Egy kis földrajz
"Nem fogom én elfelejteni az öreg családapát, ki magában két világrész: Európa és Amerika; ősz feje a megvénült bölcs Európa, szíve pedig a fiatal Amerika, hol végtelen őserdők zöldellnek, az életkedv és a remények erdői..."
Aggtelek
"... Soká tűnődtem: mint eredhetett e barlang?
Én kitaláltam.
Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogultak..."
Aggtelek II
"A falubeli rektor is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják a neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is a nevemet.
- Tán el sem lehet olvasni? - kérdezém, csak azért, hogy odanézzen és bámuljon.
- Oh igen - felelt ő - el lehet...
De, irgalmasságos egek! Ezt oly hidegvérrel, oly minden tiszteletérzés, oly minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kíribica Istók, vagy Sujánszki vagy Badacsonyi, vagy nem tudom, mi?"
(Híres költőnk ekkor 22 éves.)
Felfedezés
"A fölfedezések nem magyarnak valók... bajlódjanak ezzel más nemzetek."
Klasszikusok
"Gőthét nem szeretem, nem szívelhetem, utálom, undorodom tőle, mint a tejfölös tormától."
A lelkesedés
"Az én szívemet a halál sem hűti meg. Temessetek el éjszakon, s ültessetek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet, melyben fekünni fog."
(Ámen. Jutott már eszébe valakinek narancsfát keresni?...)
Arany vs Petőfi
"Bájdús Jankóm!
Toldit most olvasom hatodszor. Csakugyan nyomorú fércmű. Még vagy hatszor elolvasom az idén, hogy silányságát minél jobban fölfogjam."
Bónusz kérdés: mit csinált Petőfi Sándor 1848. március 15-én?
Válasz: nem tudjuk, de érdekességképp nézztek meg, mikor született a fia.
;)
Éjen a haza!
(Néha borzalmas verseket írt szegény)
Néhány perc múlva MÁRCIUS 15-e van, és kitört belőlem a hazafiasság...
...nak valami furcsa mutáns vállfaja.
Erről is a tricksterek tehetnek.
(Valamint: ez itt a reklám helye.
A SZÍNÉSZ, A NARANCS ÉS AZ ÖRDÖG: oktató jellegű történetmondó előadás iskolák és egyéb érdeklődő oktatásvégrehajtó intézmények számára nemes babérkoszorús költőnk makulátlan életéről, csak tőlem, csak most, csakazértis.
Na ja.)
Ízelítőnek ragadjunk ki néhány mozzanatot a költő úr irodalmi tevékenységéből:
Költőtársak
"A napokban megnéztük Murány várát... Szép derült nyári délután jártunk a nevezetes romokon, melyek talán hazánk valamennyi várai közt legközelebb állnak a felhőkhöz a mindenfelől szédítő meredekségű kőszikla ormon... A nyájak kolompoltak, a madark daloltak és fütyöltek, távolabb a hámorok zúgtak... mindenhol zaj, életzaj, csak itt fön a bércen, hol egykor kardok csörögtek és ágyúk dörögtek, csak itt volt csend, halálcsend... kivévén, hogy Tompa Mihály hortyogott.
Igen aludt és hortyogott, becsületem szentségére esküszöm, aludt és hortyogott... Míg én a táj páratlan fönségén s a mult idők nagyszerű eseményein a legköltőibb ábránddal merengtem, addig Tompa Mihály aludt és hortyogott. Ha halálos ágyam előtt térdelve kér, hogy bocsássam meg ezt neki, mégsem bocsátom meg; ha a más világon találkozunk és kér, még ott sem bocsátom meg. Nem."
Barátok
"A Csizió is megjövendölte, hogy nem leszek szerencsés a barátságban... pedig ez nem hazud; azt is megmondta, hogy híres ember leszek."
Szemesnek áll a világ
"Gödöllőn lovakat váltánk és reggelizénk. Amint ki akartam a reggelit fizetni, egyik utitársam ellenszegült, hogy ne fáradjak, kifizeti ő; egyszersmind ajánlá erszényét számomra egész Miskolcig. Ezen az ajánlaton más ember talán nem bosszankodott volna.
Én sem bosszankodtam."
A kard meg a toll
"Én a tollat meglehetősen forgatom, de ugy érzem, nagyobb hivatásom lett volna a kardviselésre, mire, fájdalom, későn születtem."
Ami szép az szép
"És ha Eperjesen ki-kijártam a Táborhegyre, az nem csupán a táj kedvéért történt; hanem egyrészt, vagy tán leginkább azért, mivel egy gyönyörű barna leányka esett utamba. Gyönyörű barna leányka volt, igazán; s ritkán mentem el ablaka alatt anélkül, hogy ott ne találtam volna. Ilyenkor aztán egymásra pillantotunk és mosolyogtunk, mintha régi ismerősök volnánk, pedig sohasem szóltunk egymással..."
(Vajon a lány tudta, kivel szemez?... Persze, hogy nem.)
Egy kis földrajz
"Nem fogom én elfelejteni az öreg családapát, ki magában két világrész: Európa és Amerika; ősz feje a megvénült bölcs Európa, szíve pedig a fiatal Amerika, hol végtelen őserdők zöldellnek, az életkedv és a remények erdői..."
Aggtelek
"... Soká tűnődtem: mint eredhetett e barlang?
Én kitaláltam.
Mikor a mennyországból kiebrudalták a pártos angyalokat, itt kezdték jövendőbeli lakásukat, a poklot, ásni; azonban itt nem boldogultak..."
Aggtelek II
"A falubeli rektor is velünk járt. Ezt a fiatal embert meglepem, gondoltam, a barlang belső végéhez érve, hol a látogatók fölkarcolják a neveiket. Bevéstem hát nagy betűkkel én is a nevemet.
- Tán el sem lehet olvasni? - kérdezém, csak azért, hogy odanézzen és bámuljon.
- Oh igen - felelt ő - el lehet...
De, irgalmasságos egek! Ezt oly hidegvérrel, oly minden tiszteletérzés, oly minden meglepetés nélkül mondta ki, mintha ez állt volna ott: Kíribica Istók, vagy Sujánszki vagy Badacsonyi, vagy nem tudom, mi?"
(Híres költőnk ekkor 22 éves.)
Felfedezés
"A fölfedezések nem magyarnak valók... bajlódjanak ezzel más nemzetek."
Klasszikusok
"Gőthét nem szeretem, nem szívelhetem, utálom, undorodom tőle, mint a tejfölös tormától."
A lelkesedés
"Az én szívemet a halál sem hűti meg. Temessetek el éjszakon, s ültessetek sírom mellé narancsfát; meglátjátok, hogy ott is virít, mert szívem megmelegíti a földet, melyben fekünni fog."
(Ámen. Jutott már eszébe valakinek narancsfát keresni?...)
Arany vs Petőfi
"Bájdús Jankóm!
Toldit most olvasom hatodszor. Csakugyan nyomorú fércmű. Még vagy hatszor elolvasom az idén, hogy silányságát minél jobban fölfogjam."
Bónusz kérdés: mit csinált Petőfi Sándor 1848. március 15-én?
Válasz: nem tudjuk, de érdekességképp nézztek meg, mikor született a fia.
;)
Éjen a haza!
2010. március 5., péntek
Itt sárkányok lesznek!
Egész napos sárkányos program. Bezony. Különböző sárkánytémájú mesecsokrokkal. Bezony.
Mivel legutóbb olyan remekül bevált a 'kérdezzük meg a közönséget' taktika, és mert évezredek óta nem írtam már új bejegyzést (szakdolgozat, pffft), hát most megint Hozzátok fordulok. Mi legyen, hogy legyen, milyen legyen, és főleg mi/ki az, aminek/akinek feltétlenül bele kell kerülnie... ;)
Sárkányok.
Három, kettő, egy. Tessék ötletelni.
A legaktívabb tanácsadók személyre szabott jutalomban részesülnek ;)
Mivel legutóbb olyan remekül bevált a 'kérdezzük meg a közönséget' taktika, és mert évezredek óta nem írtam már új bejegyzést (szakdolgozat, pffft), hát most megint Hozzátok fordulok. Mi legyen, hogy legyen, milyen legyen, és főleg mi/ki az, aminek/akinek feltétlenül bele kell kerülnie... ;)
Sárkányok.
Három, kettő, egy. Tessék ötletelni.
A legaktívabb tanácsadók személyre szabott jutalomban részesülnek ;)
2010. február 7., vasárnap
A csillagok után
Köszönjük szépen mindenkinek a részvételt a tegnapi csillagos mesélésen! Mi nagyon jól éreztük magunkat :) Külön köszönet a srácoknak, akik segítettek összerakni a helyszínt, és természetesen mindenekelőtt Petrának, aki helyet és technológiát biztosított eme nagyszerű rendezvény számára! :)
Külön örültünk, hogy végigmondhattuk a vágatlan és cenzúrázatlan verziót, ami ha jól számoltuk, valamivel több, mint két órásra sikeredett :) Reméljük, ti is jól éreztétek magatokat, aki pedig nem tudott eljönni, az sajnálja, és jöjjön el legközelebb! :)
Külön örültünk, hogy végigmondhattuk a vágatlan és cenzúrázatlan verziót, ami ha jól számoltuk, valamivel több, mint két órásra sikeredett :) Reméljük, ti is jól éreztétek magatokat, aki pedig nem tudott eljönni, az sajnálja, és jöjjön el legközelebb! :)
2010. február 1., hétfő
Indulás Nyugatra! Gyertek velünk!
Ezúttal mesemondói értelemben.
Bizony, a Tarkabarka Hölgy újabb projectbe vetette bele magát. Mintha nem lenne elég dolga.
NYUGATI UTAZÁS
Ulffal, az egyik svéd mesemondóval (Lausanne-ban ismerkedtünk meg) közösen készítünk egy programot a Nyugati Utazás című nagyon remek kínai legendából. Ennek első lépése a fent linkelt blog, ahogy közösen fogunk mindenféle jó, szép és érdekes dolgokat postolni, 3 nyelven, tricksterekről, halhatatlanokról, démonokról, és minden egyébről, ami a Kínából Indiába vezető úton felmerül.
Gyertek velünk! :)
Részletek a másik blogon. Ez nekem már a hetedik. No comment.
Bizony, a Tarkabarka Hölgy újabb projectbe vetette bele magát. Mintha nem lenne elég dolga.
NYUGATI UTAZÁS
Ulffal, az egyik svéd mesemondóval (Lausanne-ban ismerkedtünk meg) közösen készítünk egy programot a Nyugati Utazás című nagyon remek kínai legendából. Ennek első lépése a fent linkelt blog, ahogy közösen fogunk mindenféle jó, szép és érdekes dolgokat postolni, 3 nyelven, tricksterekről, halhatatlanokról, démonokról, és minden egyébről, ami a Kínából Indiába vezető úton felmerül.
Gyertek velünk! :)
Részletek a másik blogon. Ez nekem már a hetedik. No comment.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
