Most ugrik a Mesemondó...

... a nagybetűs életbe bele.

Nagyon, nagyon kevés olyan embert ismerek, aki a suli végeztével rögtön meséléssel kezdte volna. Mondjuk, olyat is csak nagyon keveset, aki 30 éves kora előtt jött volna rá, hogy mesemondó akar lenni. Minden eddigi összejövetelen én voltam a "kicsike"; nem számítva a gimnazista mesélőket, szerintem a hivatásosok között még most is én tartom az alsó korhatárt.
Az általános trend az, hogy az ember pár év (évtized) színház, zene, tanítás, könyvtár, satöbbi után egyszercsak rádöbben, hogy ő bizony mesemondó szeretne lenni, és akkor születnek olyan remek fellépők, mint akikről eddig olvashattatok ebben a blogban. Blue például lelkésznek indult.
(Én meg régésznek. Na bumm.)
De még nekik is mindig hosszú-hosszú folyamat megkezdeni a mesemondói pályafutást, mire a rendes állásukat ott merik hagyni. Ha egyáltalán. Ezért van olyan sok nyugdíjas korú mesélő.
(Átugrani a sárkánykaput. Szerintem erről már volt szó.)
Rengeteg bátorság és egy árnyalatnyi őrültség kell ahhoz, hogy az ember belevesse magát a mesemondói létbe, rögtön ahogy kilépett az iskolából. Fogalmam sincs, fog-e működni (mármint, a megélés része. A mesélés része remekül működik, köszönöm a kérdést :)
Hát, itt tartok most. Főállású mesemondó.
Majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Egeylőre lelkes és bizakodó vagyok.
*Diadalmas dobpergés a háttérben*
...
Áh, csak a gyomrom korgott.

;)