Újfehértó

Folytatódnak a Tarkabarka Hölgy kalandjai a Dunától keletre.

A Népmese Napja Újfehértón megint csak az a fajta fellépés volt, amire szívesen megy az ember. A szervezők kint vártak az állomáson; sétáltunk egy nagyot az óvodáig, megismerkedtem a településsel, jókat beszélgettünk útközben.
Az oviban nagy szeretettel fogadtak; a picik már össze voltak gyűjtve egy csokorba, és csillogó szemekkel várták a mesét. Gondosan figyelő, cserfes kis közönség voltak; lelkesen kiabálták be a válaszokat és megoldásokat, és nagyokat kacagtak a megfelelő helyeken. Mindenről megvolt a maguk kis véleménye, sokszor nagyon is bölcs vélemény. Volt egy kislány, aki minden mese után vigyázzállásba vágta magát, és bejelentette, hogy "Mesélhetsz még!" Hát lehet ennek ellenállni?
Az óvoda után átsétáltunk az iskolába, ami szintén javában zsibongott; kaptunk kávét és sütit, és egy órát beszélgettünk mesékről, mesélésről és könyvtárakról, míg értünk nem jöttek, hogy készen áll az ötödikes évfolyam a nagy kalandra.
Tudom, hogy mondtam már sokszor, hogy a gimnazisták a kedvenc közönségem, de most meg kell vallanom, hogy az ötödikesek tündériek voltak. Elég idősek ahhoz, hogy mindent értsenek, de még elég kicsik ahhoz, hogy szorongás nélkül élvezzék az előadást. Voltak nagy nevetések, csillogó szemek, hangos bekiabálások; öröm és élmény volt a mesélés minden perce! Minden mesélő ilyen közönségről álmodik. Törpeszarvas természetesen megint mindent és mindenkit eltarolt. És senki se tudta mi az a garabonciás (különbség a tájegységek között? Meglehet...) A kedvenc pillanatom az volt, amikor megkérdeztem a fiúkat, Dame Ragnell éjszaka legyen-e szép vagy nappal - harsányan és egyöntetűen az éjszakát választották, kivéve egy kisfiút a sarokban, aki szép halkan bemondta a megoldást... minden osztályban rejtőzik egy jövendő lovag...
A mesélés és az adminisztráció végeztével kiadós ebédet is kaptam; Pusi szeletet, ami egy helyi specialitás (fűszeres-sajtos csirke, egy alpolgármesterrl elnevezve) és isteni finom!! Amíg a kaja készült, átsétáltunk Újfehértó zsebkendőnyi múzeumába, ami amilyen kicsi, olyan csinos és barátságos. Ott is nagyon kedvesen fogadtak; megismerkedtem az igazgatóval, mielőtt visszatértünk volna a vendéglőbe hogy elfogyasszuk az ebédet.
Hét órát ültem a vonaton, és alig látok ki a fejemből. De ha valami, hát Újfehértó, az nagyon megérte. Taps a szervezőknek, és főleg a gyerekeknek. Látszott rajtuk, hogy meséhez vannak szokva. Mindenki vegyen példát!