A mai nap egyetlen nagy utazásból állt: elvittük Angelát a Raxra. Kicsivel tovább tartott odaérni, mint vártuk, ezért a nap nagy része autókázással telt, ami egyáltalán nem baj, tekintve, hogy egy rakat szendvics, több tábla csoki és két mesemondó tartózkodott a járműben.
A Rax pedig nekem is új volt.
Lenyűgözően gyönyörű hely, magas hegyek, vadregényes fenyvesek, kristálytiszta patakok és rendezett, virágos ablakú osztrák falvacskák. Libegő vitt fel minket a hegytetőre, ahonnan tettünk egy rövidebb túrát az Ottó-házhoz; Angelávan felváltva meséltünk, hogy ne essen nehezünkre a mászás, és a szikrázó napsütében a Muzsika hangjait énekelve ugrándoztunk a vadvirágos réten, ami megütötte a legnyálasabb Disney filmek szívonalát.
A látvány a hegytetőről leírhatatlan. Kétezer méteren már a hollók is alattunk repültek (és egészen közel). Sokáig gönyörködtünk a kilátásban, mielőtt hazafelé vettük volna az irányt; nem igazán siettünk sehová, csak lustán sétáltunk vissza a felvonóhoz, aminek az lett az eredménye, hogy egy órával később két perccel zárás után sikerült bezuhannunk a fraknói várba. Sebaj, Angela lassan úgyis kezd túltelítődni történelmi látványosságokkal. Azért kötelességtudóan megcsodálta kívülről az egészet, mielőtt újra kocsiba vágtuk magunkat, és elindultunk haza.
A látogatás lassan a végéhez közelít (Angela holnap repül haza). Egy kiadós vacsora mellett elbeszélgettünk mindenféle dolgokról, és nem győzte hangsúlyozni, mennyire jól érzi itt magát, és mennyire hálás mindenért, amit az elmúlt napokban tettünk a szórakoztatására. Jól esett hallani :)
Magyarország (és a környező országok) mesemondói szempontból jelesre vizsgáztak. Éljen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése