Nagy magyar valóság

Angela kezd belerázódni Győrújbarát mindennapjaiba. Pontosabban mi kezdünk belerázódni abba, hogy itt van. Könnyű vendég: megeszik bármit, amit eléje teszünk, válogatás nélkül lelkesedik mindenért, és ha épp más dolgunk van, elfoglalja magát. A tetejébe nagyon gyorsan megtalálta a hangot mindannyiunkkal (különösen hugival, akinek rengeteget énekel).
A mai reggelt a gigantikus Győr Plazában kezdtük, ahol angol nyelvű magyar irodalmat próbáltam felhajtani Angelának. Szégyenletesen kicsi volt a választék. Volt pár Szabó Magda, Örkény Egypercesek, egy halom Kertész Imre, és némi Szerb Antal. Egri csillagok sajna egy szál se, pedig azt kerestem leginkább. Angela fogta a feltornyozott könyveket, és leült egy fotelbe tesztelni őket; fél órával később visszatett mindent, kivéve az Utas és Holdvilág-ot, ami megragadta már az első oldalon. Örkény humorához nem volt meg a kulturális háttere, amit meg tudok érteni, mert nekem se mindig van, pedig én szeretem :) Szabó Magdát nagyon nehéznek találta, amivel szintúgy egyet kell értenem, mert én csak az útinaplóit szeretem nagyon nagyon, meg a Pillanatot, ami viszont, csodák csodája, nem jelent meg angolul. Kertészt már ismerte.
A vásárlást ily módon rövidre zárva elfogtunk egy kósza buszt, ami kivitt minket Ménfőre a nagyihoz (ez már önmagában is teljesítmény volt, tekintve, hogy mostanában a 22-es minden szökőévben jár csak, és ráadásul ingázik Narnia és Középfölde között). Ideje volt, hogy megismertessük Angelát egy rendes magyar falusi vasárnapi nagyiféle ebéddel.
Természetesen le volt nyűgözve. Mama kitett magáért; legalább 5 fogást tálalt fel, plusz csresznyés rétest; Angela vígan fogyasztott mindenből, különösen, mert saját bevallása szerint a nagy bőség az afro-amerikai családi ebédekre emlékeztette. Papa elmesélt néhány helyi történetet is (tolmácsként közreműködtem); nem is tudom, hármunk közül ki élvezte jobban az előadást. Tandemben mesélni a saját nagyapámmal olyasmi, amit szeretnék még többször kipróbálni. Angela lefotózott minden fogást, és nagyon hálás közönségnek bizonyult; azt hiszem, az egész eddigi amcsi-magyar mesemondó kaland fénypontjának bizonyult az esemény. Főleg azért, mert, mint már mondtam, leginkább arra volt kíváncsi, hogy élünk mi magyarok. Hát, így.
Ebéd után körbejártuk vele a kertet, és buzgón megcsodált minden növényt, fát és zöldséget; papa ragyogott a büszkeségtől, jó volt látni. Kivittem Angelát a Bezerédj kastélyba és a kastélykertbe; miközben fel és alá sétáltunk, meséltem neki a gyerekkoromról meg mindenféle dolgokról, amik velem meg az uncsitesókkal történtek az itt végiggarázdálkodott nyarak alatt.
Az az igazság, hogy eddig soha nem meséltem még a gyerekkoromról ennyit, mert véleményem szerint még tart :) De most, hogy Angelával kettesben voltunk, és mert nagyon érdeklődött mindenféle családi sztorik iránt, hát meséltem egy csomót. Hirtelen nagyon bölcsnek és öregnek éreztem magam. Közben meghódítottuk a kastélykertet, és fára is másztunk (az ő ötlete volt, és persze egyikünket sem akadályozott a nyári szoknya).

Délutáni programként apa elvitt minket Pannonhalmára. Nem bírtuk ki hogy ne villantsunk egyet Angelának az ezeréves apátsággal a szomszédban... kötelességtudóan le is nyűgöződött, hűűű meg haaa, bár leginkább az egészben a könyvtár fogta meg (és a kilátás). Végigjártuk a kötelező túrát a csoporttal, azután átsétáltunk a borteraszra, a Kisalföldet bámulva bort kóstoltunk, és beszélgettünk, amíg haza nem ettek minket a szúnyogok.
Hazafelé a kocsiban Angela feltette a kérdést, hogy mitől magyar a magyar. Jó kérdés volt, hazáig vitatkozunk rajta, meg még az után is. Arra volt kíváncsi, hogyan lehetne leírni a magyarokat. Én hangsúlyoztam a magyar nyelv fontosságát az identitástudat megformálásában, természetesen a meséket, és a nemzeti történelmet; közös erővel megpróbáltuk megismertetni vele a hungaropesszimizmus fogalmát, aminek elfogadása ellen hevesen tiltakozott. Állította, hogy az Államokban semmi se jobb, mint idehaza, sőt (ami elég viccesen hangoztt, úgy általában). Végülis arra a végeredményre jutott, hogy a magyarok olyanok, mint egy nagy család, annak minden pozitív és negatív jelentésével együtt. Egyet kellett értenünk. Egyébként, úgy tűnik, legnagyobb igyekezetünk ellenére sem sikerült lebeszélnünk arról, hogy Magyarország a legjobb hely a világon. Most szóljatok hozzá :)

(Azért kicsikét büszke vagyok a családra, hogy megszerettették az egész országot egy amcsival ;)