Átkelés az Alpokon

Nna. Most, hogy leadtam a FEST-nek a hivatalos jelentésemet, már van időm olyan lazaságokra, mint blogolni, lehetőleg két nyelven egyszerre. Szóval, kezdjük talán az elejéről.
Vonattal mentem Svájca. Olcsóbb, szebb, és ad egy elég határozott benyomást az embernek arról, mekkora távolságot is tett meg otthontól a célig. Nevezett benyomás persze sajgó derékkal és elzsibbadt lábakkal jár, de az élmény kárpótol mindenért.
Kora este gördültünk ki a győri pályaudvarról. Láttunk szép dombokat, csillogó folyókat, legelésző szarvasokat, szárnyaló gólyákat, hullámzó búzamezőket és sok egyéb csodát; azután átléptük a magyar határt, és szép lassan ránk is esteledett. Bécs magasságában elnyomott az álom; csak néha riadtam fel, hogy bagolypillantásokat vessek egy-egy névtelen, te szikrázóan tiszta osztrák megállóra. Végül hajnali ötkor tértem magamhoz; az ülésen heverve néztem az ablakot, és egyszerre csak magas árnyalakokat láttam elsuhanni odakinn a hajnal előtti sötétben. Fenyvesek.
Ettől a pillanattól fogva az üvegre nyomott orral folytattam az utat; figyeltem, ahogyan a kinti éjszakából szépen lassan kiválnak a tárgyak körvonalai; először csak a fenyőfákat láttam, majd távolabb a hegyreinceket is, és végül sok-sok kísértetfehér ködöt. Gyönyörű volt. Még fenn voltak a csillagok, de a hegyek mögött lassan üvegzöldre váltott az ég; csodálatos, hajnal előtti alpesi táj bontakozott ki a szemeim előtt. Fehéren derengő, alacsony fellegek, üvegzöld erdők, alagút, csipkés hegyvonulatok, halvány sziklák, alagút, délceg fenyőfák, alagút, kicsike házak, alagút, legelő, alagút... alagút... alagút...
(Hozzátenném hajnali ötkor nevezett alagutakban már javában folyt a munka; zöld lámpások fénye mellett seregnyi munkás rakta a követ, és ha az ember megerőltette a fantáziáját, a hejhó-hejhót is lehetett hallani)
Napfelkelte után megszaporodtak a megfigyelhető részletek; lélegzetelállító tájakon zakatoltunk keresztül, láttunk sok tehenet (mielőtt valaki megkérdezné: nem, mind feketék), szarvasokat is, valamint egy Milka gyárat (az se volt lila). Svájci óráról annyit, hogy Zürichbe 2 óra késéssel érkeztünk, viszont mindenki roppant segítőkész volt és mosolygós, és hamar meglett az új csatlakozás, 54 vágány ide vagy oda. Egy olasz csaj megpróbált meggyőzni arról, hogy ő mindenhová ingyen utazik; nem voltam biztos benne, mit szólna ehhez a svájci vasúti társaság, így inkább leráztam a hölgyet.
Lausanne-ba dél körül érkeztem; az állomáson már várt rám egy nagyon kedves házaspár, akik ugyan alig-alig pötyögtek angolul, viszont szeretettel befogadtak svájci tartózkodásom idejére, ingyen és bérmentve. Hét unokával rendelkeznek, és a férj mesemondó a helyi céhben.
Egy kis sétakocsikázással, egy jól megérdemelt zuhannyal és egy kiadós ebéddel később pedig készen álltam, hogy belevessem magam a várva-várt Összeurópai Mesemondó Konferencia sűrűjébe.