A Dollywood élmény

Annak örömére, hogy véget ért a nyári iskola, Crista barátnőm és kis családja felpakolt engem is és elvittek egy napra Dollywoodba.

Annak, aki nem tudná: Dollywood Tennessee legnépszerűbb mega-giga-hiper-szuper vidámparkja, Dolly Parton jóvoltából, aki ideát istennő státuszban van, és elképesztő vagyonának egy részét mindenféle jótékonysági célokra költi. A parkot azért építette, hogy Gatlinburg városa ne menjen csődbe; a küldetés annyira jól sikerült, hogy a város appalache-i mini Las Vegassá avanzsált, és ilyenkor nyáron szétveti a turizmus. Már az odavezető út is színházakkal, kaszinókkal, múzeumokkal és óriási műanyag szobrokkal volt kikövezve, és vendéglátóim azon kuncogtak, ez az igazi amerikai élmény! Végtelenül szórakoztató volt nézni a mindenféle turistacsapdákat az út két oldalán.
Először az aquaparkba vonultunk be, a nagy hőségre való tekintettel; rengeteg medence és még több csúszda között lehetett válogatni. Ez az élmény nem különösebben különbözött egy átlag nyári Balatonparttól, mínusz lángos, és rengeteget kellett sorba állni, de a csúszdák nagyon mókásak voltak, főleg, amikor csőben csúsztál fél kilométert, és semmit nem lehetett látni.

Miután megszáradtunk és megebédeltünk, átvonultunk a vidámparkba, ami önmagában egy város, tele mindenféle érdekességgel. A hullámvasutakra csak egy pillantást kellett vetnem hogy tudjam, nincs az a nyálcsorgatós izlandi viking panteon, amivel engem rá lehetne venni, hogy felüljek akár egyre is. Ennek ellenére négy órát lézengtünk a parkban; zenét hallgattunk, boltokban turkáltunk, szappanbuborékot fújtunk, sasokat nézegettünk, aranyat mostunk, bámultuk az üvegfúvókat/kovácsokat, körhintáztunk, vattacukrot ettünk, tüzes karikákon átugráló kutyákat néztünk, gőzmozdonyt csodáltunk, és hasonló vásári látványosságokkal múlattuk az időt. Crista időnként megpróbált rábeszélni egy-egy utunkba kerülő hullámvasútra, de sikertelenül (ahogy Sid a lajhár mondaná, "de én élni akarok!!!"). Ennek ellenére a nap remek élmény volt, szórakoztató a maga giccses bájával és vásári komédiás hangulatával. Újabb amerikai élménnyel gazdagodtam.

A képen a park egyetlen mesemondója látható, egy kitömött keselyű formájában. Reszelős hangon mesélt appalache-i hazug meséket, a gyerekek meg a kerítésen lógva hallgatták. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek...