Mártírokról vidáman

Na, ilyet sem meséltem még.
Az elmúlt egy hónapban rekord hidegek mellett rekord mennyiségű hó is esett idefenn Északon. És bár az egyetem még azután is nyitva volt, hogy a szomszéd állatkertben bevitték a jegesmedéveket melegedni (nem vicc!), az általános- és középiskolák úgy döntöttek, nem teszik ki az iskolabuszra várakozó gyerekeket a mínusz harmincnégy fokos jeges szélnek. Január elseje óta többször volt szünet mint tanítás.
Ez a fő oka annak, hogy mostanában kevés idő jutott a mesékre. És amikor jutott, akkor aztán fel kellett kötnöm a szoknyámat.
Az ürükbe fogadott katolikus iskolámból a hittantanár keresett meg január elején, hogy a hetedik osztályban a mártírság éppen a téma. Nyeltem kettőt, mert jó katolikus leány létemre a szentekkel vígan elvagyok, de a máríroktól kiskorom óta kiráz a hideg. Tudom, hogy nem hithű dolog ilyesmit mondani, de a legtöbbjük egyszerűen nem jó sztori. Az pedig kifejezetten idegesít, amikor valaki ragaszkodik a mártírhalálhoz minden ésszerű belátás ellenére. Nem szeretek olyasmit mesélni a gyerekeknek, ami arra tanítja őket, hogy dobják el az életüket a vallás nevében. Sorry.
A fellépést természetesen elvállaltam; hittem abban, hogy kétezer év alatt a katolikus egyház kitermelt azért annyi mártírt, hogy legyen közöttük nekem tetsző történet is. Nem kis kutakodásba és szorgos mesemondói szöszmötölésbe telt, de végül sikerült kirukkolnom egy egész órás műsorral.
Szent Sebestyén volt az első történet. Egyrészt azért, mert (kissé morbid módon) ő az íjászok védőszentje, másrészt meg azért is, mert ő nem is egyszer, hanem rögtön kétszer volt mártír (abba, hogy telelőtték nyilakkal, az ikonográfiájával ellentétben nem halt bele). Ezen felül tetszett a történet, hogy egy praetoriánus katona dolgozott össze a keresztényekkel. Amerikai gyerekeknek külön nehéz történelmi hátterű történeteket mesélni, mert nem európai történelemmel nőnek fel (bár, khm, nekem se volt meg a 16. századi alapműveltségem az Egri Csillagokhoz). Azért is választottam Sebestyént, mert ő a katonák egyik védőszentje is, és a katonai szolgálattal kapcsolatos kifejezések, szabályok és képek viszont nagyon is bele vannak nevelve itt az ifjúságba. Abban a pillanatban, hogy azt mondtam, Sebestyén katona volt, tudták hová tegyék. A többit meg elmagyarázta a történet.
Másodjára, mivel szeretek magyar történeteket hozni, Apor Vilmos vértanúságát meséltem el. Bár ő (még) nem szent, szerintem a mártírhalál legszebb formáját testesíti meg: Amikor másokért adja valaki az életét. Meséléshez sok okból ideális volt: Személyesen közel áll hozzám (mutattam nekik fotókat Győrről, Apor Vilmosról, a Püspökvárról, stb. ami külün lenyűgözte őket), viszonylag nemrég történt (ami megérteti a gyerekekkel hogy a mártírság nem ősi dolog, hanem emberi dolog), és olyan történelmi helyzetben, amihez van valami megfogható hátterük (ha máshonnan nem, hát az Amerika Kapitányból). Azt ugyan kissé döcögős volt elmagyarázni, miért volt a németekkel, az oroszokkal ÉS a nyilasokkal is baj, de a lényeget azért megértették. És Apor Vilmosnak szép üzenete van. Meg azt is elmondhattam nekik, hogy az én iskolámat rőla nevezték el. Minden, ami a mesét a mesemondó személyéhez köti, bónusz pont. Nagyon sok okos kérdést kaptam.
Harmadjára az óra végére egy női mártírt is kerestem, de olyat, akinek nem a melleit vágják le vagy a szüzességét veszik el. Nem volt egyszerű, de végül is Szent Quiteria (kevéssé bizonyítható, ám Portugáliában nagyon népszerű) legendája mellett döntöttem. A sztori szerint Quiteria kilenc lányiker egyikeként született egy római helytartó gyermekeként, és az anya, aki kis híján gutaütést kapott a kilences szüléstől, titokban elküldte a gyerekeket a háztól, hogy a férje meg ne tudja a szégyenét. A kilenc lányt egy keresztény közösség nevelte fel, és amikor felnőttek, rögtön börtönbe is kerültek érte az apjuk várában. Amikor kiderült a származásuk, az apa ki akarta házasítani őket, de a lányok ehelyett kitörtek a börtönből, megszöktették a többi rabot, és azzal töltötték napjaik hátralévő részét, hogy további börtönökből szöktettek meg további keresztény rabokat. Végül aztán a római hadsereg a tőle megszokott hatékonysággal levadászta őket, de legalább hármójukból rögtön szent is lett. Amellett, hogy érdekes történet, és lányok körül förög, azt is tudtam illusztrálni vele, hogy egyes szenteket és mártírokat jobban tisztelnek bizonyos orszégokban, mint másutt.

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer mártír témájú mesemondó előadást fogok tartani. De hogy ha már így hozta a sors, azt kell mondanom, várakozásaim ellenére élveztem, és meglepően sokat tanultam belőle.