Kulturálódunk, másnap

A kvízjáték remek hangulatban zajlott. Bár eleinte nehéz volt csapatot találni, végül csak összeszedtünk hat embert, akik hajlandóak voltak a jó hírüket kockáztatni egy olyan csapatban, melynek egyik tagja amerikai popkultúra terén jelentős veleszületett hátránnyal indult (ez vagyok én). Jó kis banda jött össze, ketten voltunk csajok (minketten történészi háttérrel) és négy srác. A csapatnak hirtelen ötlettől vezérelve a Magányos Farkasok Falkája nevet adtuk.
A kvízben volt minden, olimpiától történelmen át popzenéig. A történelmi részben én taroltam, a zenéhez meg a sporthoz viszont hozzá sem tudtam szólni. Az első három kört dicsőséges harmadik helyen zártuk (öt csapatból). Az utolsó kör első kérdése (földrajz) így hangzott: "Hol laknak a Magyar nevű emberek?" Ettől aztán egyrészt én is leestem az asztal alá, másrészt az összes osztálytársam is felvisított egyszerre; a rendezők, bár ismerem őket, úgy tűnik elfelejtkeztek róla, honnan jöttem. Mire rájöttek, már késő volt, de végül úgy döntöttek, nekem is járhat egy kósza pont... Az utolsó kör végére holtversenyben voltunk az első helyért. Nem a kósza pont miatt, hanem azért, mert April minden egyes lejátszott zene-részletet felismert, címmel-előadóval együtt. A holtversenyt extra kérdésekkel próbáltuk eldönteni, de négy kör után még mindig fej fej mellett álltunk, és az ötödik kérdést egyszerre rontottuk el; végülis elfelezték a nyereményt a két csapat között, ami épp annyira jött ki, hogy a nevezési díj után kijöttünk nullára. A szórakozás és az izgalom viszont minden pénzt megért.

A vasárnapi konferencia-nap hasonlóan fényes siker volt. A reggeli főelőadó egy nagyon jópofa nő volt, aki arról beszélt, hogyan kezdtek el a női szerepek megváltozni az amerikai tévésorozatokban a hetvenes évek elején. Sok remek sztorit hozott mindenféle interjúkból, ahol színészek és írók arról beszéltek, milyen csatákat kellett vívniuk a kulisszák mögött a producerekkel azért, hogy a főszereplőjük lehessen elvált nő, szedhessen fogamzásgátlót, lehessenek meleg ismerősei, stb. Mindez a hetvezenes évek bájos virágnyelvén. Öt csillagos előadás volt.
A nap első panelje popkultúra témájú volt. A három előadásból egy a nyolcanas évek képregényiparával foglalkozott (hogyan és miért kezdtek el felnőtt témájú, sötétebb sztorikat írni), a második a Supernatural folklór hátteréről (ez mondjuk nem mondott túl sok világrengető újdonságot), a harmadik pedig arról, hogy különböző évtizedekben készült regény- és képregény-adaptációt mit árulnak el a készítésükkor uralkodó kulturális jelenségekről. Az előadásokat hosszas beszélgetés követte, amiben főképpen közösen szidtuk a Supernatural utóbbi négy évadát.
Ebéd után végül aztán az én előadásomra is sor került. Jamie haverral ketten közösen terveztünk meg egy panelt online szerepjáték és narratíva témakörben. Én főleg az írásban játszott szerepjátékok mesemondói részeire koncentráltam (hogyan írnak emberek közös erőfeszítéssel történeteket), ő pedig arra, hogyan tevődik át a szerepjátékos szubkultúra az internetre. Mivel csak ketten voltunk másfél órára, rengeteg időnk maradt kérdésekre, és az utolsó negyven percet élénk beszélgetéssel töltöttük. Több popkultúra tanárunk is beült az előadásra, ami az utólagos statisztikák szerint a délutáni körben a legtöbb embert vonzotta. (Juhé!)
A vasárnapi nap (és a konferencia) utolsó panelje vegyes felvágott volt. Az első előadás a "színlelő nerd lányok" legendájáról szólt (miszerint minden nő, aki szereti a képregényeket, hazudik, és valójában csak a nerdök figyelmét akarja felhívni magára). Jacob, az előadó, kihangsúlyozta mekkora baromság lányokat "levizsgáztatni" a tudásukról hogy lássuk, "valódi" nerdök-e. Baromság. Pedig sajnos van ilyen.
A második körben egy kommunikáció szakos duó adott elő az HBO Newsroom sorozatáról, és arról, hogyan kezdtek el anonim újságírók a sorozat karakterei nevén írni az Interneten, igazi híreket. Szórakoztató előadás volt, ami túlment a "nézzétek, ilyen is van!" tézisen, és tárgyalta a virtuális valósággal járó kérdéskört: Kinek hiszünk jobban, a valódi híradónak vagy a képzelt karakterek valódi híreinek? Az utolsó előadás az internetes fórumokon zajló marihuána-kultúrát boncolgatta, de ekkorra már mindenkinek elolvadt az agya a sok tudománytól. A panel végeztével elmentünk szendvicsezni.

Azt imádom a kulturális tanulmányokban (legyen az popkultúra vagy American Culture Studies), hogy akárki akármiről ad elő, tudni lehet hogy hatalmas rajongói a témának. Mindenki lelkes, elkötelezett, alapos, és főleg csillogó szemű. Sok érdekes dolgot láttunk és hallottunk, és sok új emberrel ismerkedtünk meg, aki beszéli a fura nerd nyelvünket. Éljen!

(Elnézést kérek a gépelési hibákért. Kicsit fáradt vagyok...)