Mitől magyar a magyar mesemondó?

Ha fesztiválhoz, konferenciához, vagy akármilyen fellépéshez bemutatkozó szöveget kérnek tőlem, általában így szoktam bemutatkozni: Zalka Csenge Virág, nemzetközi mesemondó Magyarországról. Túlesve a kezdeti nehézségeken ("mit értesz az alatt, hogy mesemondó?") sokszor belefutok egy második körbe is: "Mit értesz az alatt, hogy nemzetközi?", kérdezik udvariasabb egyének, míg néhányan köntörfalazás nélkül nekem szegezik a kérdést: "Miért nem egyszerűen 'Magyar Mesemondó?' Szégyelled?!" 

A mesemondásnak, mint bárelyik másik szakmának, megvan a maga nyelvezete, és a maga kihívásai. Azt hiszem, itt az ideje kitárgyalni néhányat.

"Nemzetközi mesemondó" alatt alapvetően két dolgot szokás érteni:

1. Az illető több országból, több kultúrából mesél történeteket,

2. Az illető több országban, sokszor több nyelven is mesél.

Az én esetemben mindkettő (három) igaz.

Ha "magyar mesemondó" címkével látnám el magam, az az alábbi dolgokat vonná maga után:

1. Magyarországon felesleges sallang, a nevemből mindenki láthatja akit érdekel hogy helyre magyar leányka vagyok. 

2. Külföldön az emberek hajlamosak azt hinni, hogy magyarul mesélek, esetleg azt, hogy csak magyar meséket; és míg ez bizonyos esetekben hasznomra is válhat, legtöbbször inkább korlátozza a lehetőségeimet.

3. Itthon és külföldön egyaránt az emberek hajlamosak a "magyar mesemondót" behelyezni a "népi mesemondó" skatulyájába.

Akkor most én magyar mesemondó vagyok-e? Attól függ, mit értünk alatta. Válogasson ki-ki kedvére az alábbiak közül:

1. Magyar állampolgár vagyok? Igen.

2. Magyar az anyanyelvem? Igen.

3. Genetikailag magyar vagyok? Igen. Valamint genetikailag sváb, morva, és feltehetően sok egyéb is, akárcsak mindenki más a Kárpát-medencében.

4. Van tájszólásom? Naná hogy van. Eredeti szigetközi. Az nem az én bajom, hogy megszoktátok a tévéből. Felénk az emberek úgy beszélnek, ahogy köll.

5. Népviseletben mesélek? Nem. Életemben nem hordtam népviseletet (de már a dédszüleim sem), és úgy érzem, színpadra felvenni tiszteletlenség és képmutatás lenne (ezért is nem villogtatom mások tájszólását se).

6. Magyar meséket mesélek? Is. Magyarországon keveset, és főleg kevésbé ismerteket, mert nem szeretek olyasmit mesélni, amit már hallott a közönségem (hacsak nem kifejezetten azt kérik). Külföldön jóval többet, mert nekik ismeretlen és egzotikus, és minding szeretem látni, ha a magyar népmeséknek nemzetközi sikere van.

7. Csak magyarul mesélek? Nem. Mesélek angolul és spanyolul is, bár mindkettőbe szúrok be magyar mondatokat, hogy halljanak egy kicsit a nyelvből is. A meséket azért fordítom le, mert szerintem fontosabb, hogy értse a közönség a történetet, mint az, hogy eredeti nyelven legyen.

8. Nagyszüleim térdén ülve tanultam-e a mesemondást? Igen. Meg a szüleimén. Meg az ebédasztal körül. Meg a cseresznyefán lógva fejjel lefelé. Az én családomban mindenki mesél.

9. Az anyatejjel szívtam-e magamba a népmeséket? Nem. Benedek Elektől meg Illyés Gyulától. Könyvekből. Akárcsak a repertoáromban szereplő többi, nem magyar mesét. 

10. Magyar népmeséken nőttem-e fel? Igen. A rajzfilm-sorozaton főleg, akárcsak az egész generációm. Mellette pedig a szüleim meséltek nekem mindent, középkori olasz tündérmeséktől afrikai állatmesékig. Gyerekként az egyetlen különbség "jó mese" és "rossz mese" között volt, nem országhatárok mentén.

Sokszor találkozom olyan felkéréssel, amikor kifejezetten "magyar mesemondót" keresenek. Ilyenkor érdemes megkérdezni, a fentiek közül melyiket értik. Ha valaki magyar népmeséket szeretne hallani, válogatok olyat. Sok van, és szépek. Ha valaki magyarul szeretne meséket hallani, mesélek magyarul.

De, (és ez csak az én személyes hozzáállásom, nem általános érvényű igazság) ha valaki azt akarja, hogy felvegyem a rámás csizmát és ékes székely tájszólással adjak elő "igaz magyar" meséket, köszönettel ajánlok magam helyett valaki mást. Olyat, akinek az a természetes közege. Mesemondó vagyok, nem színész.

A lényeg: Nem érzem úgy, hogy "magyar mesemondó" és "nemzetközi mesemondó" ellentétben állna egymással. Én mindkettő vagyok. A mesemondás mindig is nemzetközi jelenség volt. Ha kétszáz évvel ezelőtt betévedtél volna egy alföldi tanyára, és leültél volna a tűzhely mellé, hogy történetekkel háláld meg a vendéglátást, nem azt a kérdést szegezték volna neked, hogy "De mondd meg, édes ecsém, igaz magyar-é ez a történet?" hanem jó eséllyel azt, hogy "Tudsz-e nekünk egy jó történetet mondani?"