Már megint jól elgyüttem a háztól.
Kilenc óra időeltolódással és turbulenciától szétrázott ízületekkel érkeztem meg szerda reggel Phoenix repterére, hogy megkezdjem első kalandom az amerikai Délnyugat vadregényes tájain. A kedves navahó bácsi, aki a Gyalogkakukk reptéri taxit vezette, sajnálkozva mondta, hogy negyvenöt fok lesz napközben, de ne aggódjak, napnyugta után lemegy majd kellemes hűvös harminchatra. Nem viccelt: A kocsiból kilépve olyan száraz forróság csapott meg, ami nem hagyott kétséget róla, hogy a nagy büdös sivatag kellős közepén vagyunk. A városban minden rózsaszín, piros és halványzöld; az árnyalatokat főleg az építkezéshez használt kövek, a mindent belepő finom por színe, valamint a kaktuszok, pálmák, és az utakat szegélyező, számomra ismeretlen halványzöld törzsű díszfák adják ki.
Mivel nem iratkoztam fel a szerdai előkonferenciára, és fél tízre már a hotelben voltam, úgy döntöttem, felfedező útra indulok. A hotel ingyenes sofőrszolgálata készségesen, bár kissé álmélkodva furikázott be az öt percre lévő belvárosba, ahol alacsony, helyi színezetű történelmi épületek pörkölődtek a napon békés beletörődéssel. A sofőr a város egyik fő látványosságánál, a helyi Természettudományi Múzeumnál tett ki. Ötéves, dinoszaurusz-rajongó énem ugrált a lelkesedéstől.
A múzeum, amellett, hogy volt benne légkondi, egyéb élményeket is tartogatott. Bár azt sohasem fogom megérteni, miért teszik az indiánokat mindig a mammutok mellé a természettudományi múzeumokba, örültem, hogy megismerkedhettem a helyi kultúrák régészeti anyagával. Külön vicces volt, hogy közben három kis navahó rohangált körülöttem a kiállításban, és a saját nyelvükön neveztek meg mindent, amit a tárolókban láttak. Fura lehet a saját kultúrádat a múzeumban látni az ősember és a Tyrannosaurus Rex között...
A múzeum egyébként jópofa volt, volt egy csomó dinoszaurusz-csontváz, csillogó ásvány, meg tapizható meteorit, sőt, a múzeumkertben még aranyat mosni is lehetett, gondolom azért, hogy a napon szaladgáló csemetéket pancsolásra ösztönözzék. Egy órát ellődörögtem benne, majd a főutca felé vettem az irányt, árnyéktól árnyékig szaladva. Szerencsére csak ötven métert kellett gyalogolnom, mielőtt belefutottam a helyi antikváriumba, ami csodás felfedezésnek bizonyult.
Az antikvárium nem csak három emeletet és plafonig érő polcokat foglalt magába, hanem egy nagyon kedves tulajt is, aki, miután az éhség kikergetett a polcok közül, készségesen megmutatta, hol van az utcában a legjobb thai kajálda. Természetesen nem távoztam üres kézzel: Két órás turkálással sikerült kifognom egy gyönyörűen illusztrált Arab Mesék és Mítoszok kötetet, valamint egy káprázatos miniatúrákkal ékesített album méretű kiadást kedvenc középkori perzsa íróm, Nizami műveiből (ő írta a Hétszínű Hercegnőket, ami fenn van mindenkori kedvenc meséim toplistáján). A thai kajálda után megtaláltam a helyi képregényboltot (és kávézót) is, ahol a két tulaj egymáson átesve halmozta elém a legújabb olvasnivalókat (és a Batman születésnapjára kiadott ingyen képregényt). A múzeum, a könyvesbolt, a thai étterem és a képregények között el is telt a sofőrnek kiadott négy óra, és visszatértem a hotelbe egy kényelmes délutáni (avagy számomra másnap hajnali) szunyókálásra.
Bár a szerdai előkonferencián nem vettem részt, az esti "Gyógyító Történetek" koncertre azért szereztem egy jegyet magamnak. Kár lett volna kihagyni (még akkor is, ha ipari mennyiségű kávé tartotta bennem a lelket). A koncert témája "Tűz a hegytetőn" volt, és minden mesének sikerült is elegánsan ehhez a képhez igazodnia. Elhangzott két joruba mítosz, sok énekléssel és tánccal (anya és lánya mindketten az egész testükkel-lelkükkel meséltek); egy navahó legenda óriásokról és istenekről; egy történet Írország szent hegyéről és a mesemondó vele kapcsolatos személyes kalandjairól; és a végén meghallgattuk a Békahercegnő orosz meséjét is, amit a mesemondónak csodás módon sikerült összefűznie a Békakirályfi történetével. Nagyon színvonalas, sokszínű koncert volt.
Most pedig itt ülök hajnali ötkor teljesen éberen, és blogolok. Meg fogom én ezt még bánni a délutáni workshopon...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése