(Nemzetközi, mert én
is ott voltam. Ééérted)
Ahogy korábban már
említettem, a mesemondó szövetség mentor-ösztindíjába az is belefért, hogy
elrepüljek a nyugati partra életem első közös eposzmesélésére. A rendezvényt
Cathyrn, a mentorom szervezi immár tízedik éve, és rengeteg jót hallottam róla
az ország minden pontján.
A repülés nem a
kedvenc foglalkozásom, az viszont jól esett, hogy egy hétvégére magam mögött
hagyhattam a fagyott Északot. Amikor leszálltunk San Francisco repterén ott is
épp húsz fok volt, csak pluszban… A városból nem sokat láttam, mert sötétedés
után érkeztem, de úton Cathryn otthonába (a várostól északra fekvő Cotatiban)
áthajtottunk a Golden Gate hídon, úgyhogy az alapvető fontosságú San Francisco
élmény kapásból megvolt. Földrengés épp nem volt, de nem is hiányzott. Voltak
helyette jó kis hullámos utcák, és az USA-ban rendkívül ritka állatfajt,
buszmegállót is láttam!
Cotati egy nagyon
kellemes, csendes kisváros, ahová kicsivel este nyolc után gördültünk be (a
reptéren felvettük Margaret Meyer-t is, aki szintén légi úton érkezett). A
házban már zajlott a bemelegítés: rajtunk kívül ott volt még Cathryn férje,
Greg, aki világutazó és borász, valamint Kathy és Lucinda, az eposzmesélés két
gyakorlott résztvevője a néhány órával északabbra lévő hegyekből. Bor és
sütemény jutott mindenkinek, majd azonnal belezuhantuk a mesemondók között
szokványos végtelen beszélgetésbe eposzokról, legendákról, mesékről, valamint a
túrókészítés rejtelmeiről. Kicsivel éjfél után ájultam bele a nappali egyik
kanapéjába (a nagy vendégszámra való tekintettel minden szabad felületet ággyá
sikerült alakítani).
A szombat délelőtt jó
részét buzgó napimádattal töltöttem a kertben álldogálva, vagy a konyhaablakból
figyeltem a szomszédos parkban sétafikáló vadpulykákat (életemben először
láttam villanydróton ülő pulykát, azt hittem keselyű). Közös reggeli, tea és
müzli került mindenkinek, miközben a beszélgetést ott folytattuk, ahol előző
este abbamaradt. Fél tizenegy felé hirtelen szállingózni kezdett a többi
résztvevő is, mindenki maga által készített rágcsákkal és eledelekkel, amik
hamar beterítették az egész konyhát. Néhányukat már ismertem – felbukkant Cassie,
aki mesemondó kávézót nyit éppen SanFran-ban (ő hozta a kávét), Sara Armstorng,
akinek jártam egyszer a műhelyén, és Tim Ereneta is, aki a nap győztese lett a
világ legjobb salátájával (már le is nyúltam a receptet!). Rajta kívül mindenki
ismert már mindenkit; tíz éve nagyjából ugyanez a társaság gyűlik össze évente
kétszer, hogy közösen végigmondjanak egy teljes eposzt.
Mire mindenki
megérkezett, tizenegy óra felé jártunk; ideje volt belecsapni a lecsóba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése