Amikor péntek este teljesen beállt a forgalom a város főutcáján, kezdtem sejteni, hogy rosszul képzeltem.
Az egyetemi conok (convention = összejövetel) nem tartoznak amerikai viszonylatban az élvonalba: Általában másodrangúnak tekintik őket az óriási, több ezer embert megmozgató rendezvények mögött, mint amilyen például az indianapolisi GenCon vagy a San Diego Comic-Con. Mivel sok ismerősöm félvállról emlegette a BGSU Animarathon néven ismert conját, nem készültem rá, hogy különösebben érdekes vagy népszerű lesz. Tévedtem. Amikor reggel tízkor besétáltam az épületbe, már több százan voltak, és délutánra csak nőtt a tömeg.
Azért volt már tízkor jelenésem, mert több egyéb csapattal együtt az SCA is kapott egy asztalt, hogy bemutatkozzunk az egyetemistáknak. Fel is vonultunk mindannyian öltözetben, ahogy illik. Én szarmatába öltöztem, és azzal töltöttem a délelőtt nagy részét, hogy hallgattam, ahogy a körülöttem állók próbálják kitalálni, melyik anime-szereplő akarok lenni. Ez önmagában is vicces volt, főleg, mert a rendezvény címe ellenére egy csomóan nem animében érkeztek, hanem mindenféle egyéb jelmezben: Voltak jedi lovagok, Tim Burton figurák, Winchester fiúk (és lányok), Indiana Jones-ok, sőt, még egy Micimackó is. Én az asztal mellől lestem a tömeget, és próbáltam megtippelni, ki minek öltözött (alig lehetett jelmeztelen embert látni, pedig órákig figyeltem).
Népszerűség szempontjából két sorozat vitte el a pálmát: Tucatjával tolongtak az Attack on Titan katonái (akiket osztálytársaim nemes egyszerűséggel a Mardekár kviddics-csapatának tituláltak), valamint ijesztő számban képviseltette magát a Homestuck rajongói tábora. Előbbiről azt kell tudni, hogy az utóbbi évek legnépszerűbb új anime-sorozata, melyben egy poszt-apokaliptikus világban speciálisan kiképzett katonák védik az emberiség maradékát a földet elárasztó óriásoktól. A jelmez egyszerű, ám nagyszerű (lásd balra), így aztán nem csoda, hogy lépten-nyomon óriásvadászokba botlott az ember. A Homestuck című webképregény ellenben hírhedt, mint az Internet világának legfurcsább rajongói tábora - azok, akiket még a többi kocka is vészesen furának tart. Őket onnan lehetett felismerni, hogy szürke bőrük volt, és színes csíkos szarvakat viseltek a fejükön. Sokszor próbáltam már megérteni őket, de mindig feladtam.
A két sztárcsapaton kívül szép számmal voltak jelen általam szeretett animék, mint például a Soul Eater, a Sword Art Online, és a Bleach karakterei is. Volt egy remekül felöltözött Firefly legénység, és jó néhány magában kószáló Bosszúálló (különös tekintettel női Amerika Kapitányokra). Pár tucat Furry is felbukkant (olyan emberek, akik szeretnek életnagyságú plüss állatoknak ölt... áh, inkább hagyuk). Voltak természetesen Én Kicsi Pónim rajongók is, mindkét típusból (a huszonéves, szakállas egyetemista srác, aki plüss pónikat szorongat, és a csinos egyetemista lány, aki pónifarkat varrt a miniszoknya hátuljára) (ez a két tábor magától értetődő módon sohasem keveredik egymással). Voltak gót Loliták, Pikacsuk minden mennyiségben, és természetesen egy egész emeletnyi kirakodóvásár.
Engem az egész rendezvény végtelenül szórakoztatott. Tulajdonképpen nem is a jelmez-stírölés fogott meg leginkább (bár kétségtelenül jó móka volt), hanem az, hogy milyen lelkesedéssel és kötetlen élvezettel tették szemlére a látogatók mindazt, amiért rajonganak. Egy egész napra szabad volt mindenkinek a legfurább, leggyerekesebb, legkockább oldalát mutatnia, olyan társaságban, ahol nem csak felismerték és értékelték a jelmezeket, de mindenki más is nyilvánosan vállalta a saját hobbiját. Jópofa, közösségépítő élmény volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése