Október 21-e két szempontból is fontos dátum volt: Egyrészt, mert két hónap szörnyű huzavona után (melynek során a tanszék mindent elszúrt, amit szervezésileg el lehetett szúrni), végül sikeresen levizsgáztam; másrészt pedig, mert ez volt az a nap, melyre a Vissza a Jövőbe második részében előre ugranak.
Előbbi viszonylag zökkenőmentesen zajlott. Kedd délután (a megígért két héttel ellentétben csupán a vizsgát megelőző napon) megkaptam az írásbeli vizsgáim értékelését a névtelen olvasóktól, akik nem kímélték a kultúralméleti eszmefuttatásaimat. Egy kisebb pánikroham után az estét ellenérvek gyűjtögetésével töltöttem; a szóbeli ugyanis abból állt, hogy meg kellett védenem a dolgozataimat. A bizottságot a disszertációm témavezetői alkották, valamint egy, az egyetem által kijelölt kívülálló személy a zenei tanszékről, aki azért volt jelen, hogy szükség esetén képviselje az érdekeimet (Amerika...). A vizsga másfél órán keresztül zajlott; alaposan átrágtuk mindhárom dolgozatomat, és a bizottság keresztkérdéseket tett fel nem csak az általam hivatkozott elméletekről, hanem például arról is, hogyan értékelem a szakma jelenlegi helyzetét, és tisztában vagyok-e, milyen etikai felelősségekkel jár a kutatás. Mindenki nagyon kedves volt, de azért alaposan leizzadtam, mire a végére értünk. Átengedtek. Most már csak neki kéne állni a disszertációnak...
Természetesen már mindenhol elfogyott.
A nap végső egyenlege 7 kilométer gyaloglás, 3 benzinkút, 4 egyéb bolt, és egy élelmiszeráruház lett - utóbbiban akadt még 2 kósza példány, amit két srác segített nekem előásni. Eddigre már nem csak erősen úgy éreztem magam, mint Picur a piros tojással, de ráadásul le is gyalogoltam a térképről: Olyan helyekre kajtattam el, ahová tisztes benszülött amcsi csak kocsin jár - ennek megfelelően meg is bámult mindenki, mint ritka látványosságot az út mentén. Bowling Green legalább lapos. Ellenben egyetlen repülő kocsit sem láttam.
Mindenkinek üdv a jövőben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése