Német-Amerikai Mesemondó Slam

Október 6-a, míg otthon az aradi vértanúk napja, Amerikában a német-amerikai kulturális örökség ünnepe (arra emlékezvén, hogy 1683-ban ezen a napon érkezett az első német telepescsoport az Újvilágba). Mindezt onnan tudtam meg, hogy a helyi múzeumban dolgozó ismerősiem hirtelen felindulásból meghívtak a szokásos évi Német-Amerikai Mesemondó Slam-re.

Nagyon szeretem a Wood County múzeumot; kicsi, ám annál hangulatosabb, lévén, hogy egy régi szegények háza / elmegyógyintézet épületében kapott helyet, és ennek megfelelően jó amerikai szokás szerint legalább fél tucat saját kísértettel rendelkezik. Ez különösen akkor mókás, amikor esti programokra érkezik az ember, és egyedül mászkál a sötét folyosókon.
Az előadóterem legalább szépen ki volt világítva. Nem voltunk sokan - bár 30-40 embert vártak a korábbi évek alapján, most csak 10-12 bukkant fel - de nagyon barátságos kis csoport gyűlt össze, főleg a BGSU német szakos diákjaiból és professzoraiból. A slam egyszerű szabályokon alapult: Mindenkinek öt perce volt elmondani egy személyes sztorit, ami valamilyen módon a német kultúrához, nyelvterülethez, vagy német-amerikai hagyományokhoz kapcsolódott. Nyolcan meséltünk összesen.
A sort én nyitottam meg (mert mindenki más szégyenlős volt) egy rövid családi anekdotával a családfám sváb oldaláról. Utánam egy idősebb hölgy következett, aki nem csak egy családi törénetet hozott magával, de egy csokor fényképet és egy rejtélyt is: A nagyapjának volt egy ikertestrvére, de a legötbb fényképen nem volt megjelölve, melyikük kicsoda. Az apuka felnőtt kori útlevélképeiről kellett megtippelnünk, melyikük ő a gyerekkori fotókon. Sokkal tovább tartott öt percnél, de mindenki remekül szórakozott vele. Harmadjára egy másik hölgy mesélt a dédszüleiről, akik az akkori Osztrák-Magyar Monarchiából költöztek át Amerikába, és arról, hogyan adták a 16 éves anyukáját feleségül egy vadidegenhez. Még egy-két népmesét is beleszőtt a történetbe, amiket az apjától hallott. A német szak egyik professzorasszonya arról mesélt, hogyan kutatta fel távoli rokonait Ausztriában; a diákok pedig egy-egy vidám sztorit adtak elő arról, milyen volt Németországban tanulni egy évig (és főleg arról, hogy 18 éves amerikai fejjel hogyan élték meg az Oktoberfestet). A mesélés után szavaztunk: Mindenki leírta a három kedvencét. Eredeti német süteményeket és rágcsákat lehetett nyerni. A harmadik helyezett a professzornő volt, a második a hölgy az ikrekkel... az első pedig én. Kaptam csokoládés kuglófot.

A német hagyományok jegyében a slam végeztével a Német Klub lakomája várt minket; volt puszedli, meg almás rétes, meg csokitorta, meg egyéb nyalánkságok. Még leglább egy órát beszélgettünk az asztalok körül német kultúrákról, történelemről, és természetesen népmesékről is. Este tíz körül mindenki remek hangulatban távozott.