A Természet Őrzői (Népmesék nyomában a világ körül 58. - Belize)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

If Di Pin Neva Ben
Folktales and legends of Belize
Timothy Hagerty & Mary Gomez Parham
Cubola Productions, 2000.

A kötet történeteit a hetvenes években gyűjtötte a két szerző, eredetileg spanyol és kreol nyelven. A könyv két részre oszlik, legendákra és népmesékre; ezeken belül pedig téma szerint csoportosulnak a történetek. A bevezetőben megemlítik, hogy eredetileg etnikumok szerint szerették volna rendszerezni őket, de nagyon sok legenda és mese átível a kulturális különbségeken, így végül meggondolták magukat. A tíz népmesét tartalmazó második részben a párbeszédeket meghagyták kreol nyelven, amitől elég nehéz volt olvasni őket, de legalább visszaadtak valamennyit az eredeti nyelv ízéből. Minden mesénél megjelölik a gyűjtés helyét és idejét, valamint a mesemondó nevét és életkorát is.

Fénypontok

Nagyon sok történet szólt a könyvben a természet őrzőiről, akik azért felelnek, hogy az emberek ne kínozzanak állatokat, vagy öljenek meg többet, mint amennyi a túléléshez szükséges. Ilyen volt például Tata Balam, a természet "gazdája", és Burucat, a segítője, aki kimondottan az állatokért felelt (egy emberarcú csacsi, egyébként). Warri Massa a vaddisznókra vigyázott (és ostorral verte meg a vadászt, aki összevissza lövöldözött). Nohochtat, az Erdő Ura, leszidott egy ügyetlen vadászt, hogy megsebesíti és hagyja szevedni az állatokat, de gumifa-ültetvényt is mutatott a szegény erdei vándornak. A kókuszültetvényekre is külön ügyelt valaki, de a legfontosabb az összes figura körül a Duende (Tata Duende) volt, az erdők őrzője, aki hol segített az embereken, hol meg gyerekeket rabolt el.
Hátborzongatóan szép bolt a belize-i Halottak Napjáról (Los Finados) szóló történet. Az ünnepen az emberek asztalt terítenek a halottak lelkeinek, akik ilyenkor járnak vissza a rokonaikhoz, és az étel illatával táplákoznak (és jut külön teríték az elfelejtett lelkeknek is, akikért nem imádkozik senki). A legendában egy kislány látta a megérkező lelkeket az asztal körül; az egész történet nagyon szépen, érzékletesen volt leírva.

A népmesék közül az egyik legjobb a Hétszínű madár volt, ami a férfi Hamupipőke (nálunk pl. "Szegény ember szőlője") mesetípus helyi variánsa. Egy gazda földimogyoró-ültetvényét éjjelente dézsmálta egy hétszínű madár - de amikor a legkisebb fiú megfogta, alkut kötött vele, hogy a segítségére lesz. Ezek után megtömtek egy papagájt földimogyoróval, és a fiú beadta az apjának, hogy az volt a tettes... Az is klassz volt a mesében, hogy a királykisasszony, akinek az ujjára vágtató lóról kelett gyűrűt húzni, mindig ide-oda görbítette az ujját, hogy csak annak sikerüljön, akit ő maga kiválasztott.
Mókás volt a Belize-i változat a "Miért zümmögnek a szúnyogok az emberek fülébe?" eredetmagyarázó mesére - itt ugyanis Szúnyog pénzt adott kölcsön a barátjának, Fülzsírnak, aki az emberek fülébe bújt előle, hogy ne kelljen visszafizetnie... a szúnyogok pedig azóta is hangosan követelik a jussukat.

Kapcsolatok

Belize-ben is él a hiedelem a folyók mentén vagy erdőkben ólálkodó női démonokról. Itt Xtabay néven ismerik őket, és amellett, hogy férfiakat leckéztetnek meg, védő szerepük is van: Az egyik történetben például egy kisfiút rettentettek el attól, hogy madarakra lövöldözzön. A Sisimite nevű szőrös szörny, ami embereket rabolt el, Costa Rica Sisimiquí-meséjére emlékeztetett; a bőrükből kibújó alakváltó boszorkányokkal (Heg) pedig találkoztam már a Karib-tengeren is.
Esélyes, hogy utunk során egy időre utoljára találkoztam itt Ananszi-mesékkel (Afrikába átérve majd megint lesz hozzájuk szerencsénk). A népmesék nagy részében ő volt az ügyeletes trickster, de akadt azért Nyúl-mese is - például a Costa Ricából ismert "nyuszi a tatu hátán" történet egy helyi, némileg véresebb verziója.
Sok történet szólt föld alá temetett kincsekről, amiknek láng mutatta a helyét, és csak bizonyos feltételek mellett lehetett kiásni őket. A magyar hiedelemvilágban is sok ilyen monda van - bár nekem úgy tűnt, hogy Belize-ben jóval gyakrabban járnak sikerrel a kincskeresők, mint a tanulságos magyar mesékben...

Bónusz: Ha többet szeretnétek olvasni a Belize-i szájhagyomány mai helyzetéről, és felhasználásáról az oktatásban, ajánlom Kristin Pedemonti könyvét a témában!

Hova tovább?
Mexikóval hivatalosan elérkezünk Észak-Amerikába!