A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány - meséltem a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztiválon!

Idén ősszel az a megtiszteltetés ért, hogy a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál meghívott előadója lehettem. Tulajdonképpen hazatérési jutalomjáték volt, és több szempontból is mesés alkalom: Utoljára kilenc évesen jártam Erdélyben, ami a mesék, legendák, és varázslat földjeként maradt meg az emlékezetemben, és ráadásul olyan műsort vihettem magammal, ami a szívemhez nagyon közel áll: Pályuk Anna tündérmeséit, A Vidám Királyfi és a Lánghajú Lány című új mesecsokromban. Külön szép egybeesés volt, hogy az indulás előtti napon fejeztem be az utolsó simításokat a mesék angol nyelvű kiadásán!
A fesztivál során öt nap alatt három városban nyolc fellépésem volt, és összesen huszonhét mesét mondtam el. Közben sokat utaztam, láttam sok szép tájat, és turistáskodtam is egy kicsit - ezekről majd a következő bejegyzésben számolok be. Most mesélek inkább a mesélésről:

Kép a Székely Hírmondóból,
ahol interjút is olvashattok velem

Székely Nemzeti Múzeum: A fesztivál első két napján gyerekeknek meséltem a múzeum szépséges nagytermében. Nagyon figyelmes, jó fej csoportok voltak, akik vették a lapot, és hangot is adtak a véleményüknek, ha tetszett nekik a mese. A második osztályosoknak és előkészítősöknek vegyes történeteket mondtam (Utgard-Loki és a Sütőtök-lány különösen jól szerepeltek), a művészeti iskola hatodikosainak sárkányos legendákat (amik végül Dietrich-estbe torkolltak, de nem tiltakozott senki), egy másik hatodik osztálynak pedig középkori sztorikat, mint például Dame Ragnell, és örök kedvencem, Wedderburn Kapitány. A tanító nénik közben néha kissé túlbuzgóan próbálták fel-, le-, és szétültetni a csemetéket, de azért sikerült megtartanom a figyelmet. Rengeteg energia ment bele a mesékbe, és legalább annyit vissza is kaptam.

Vártemplom, Sepsiszentgyörgy: A helyi református közösségnek meséltem egy varázslatos hangulatú régi erődtemplomban meséket olyan értékekről mint a szorgalom, az őszinteség, és a szeretet. Itt felnőttek és gyerekek vegyesen voltak, de majd' egy órán keresztül hallgatták nagy áhitatban a meséket. Kicsit meglepődtem, hogy a "Szerencséjét kereső fiú" történetét néma csendben fogadták (ezen a közönségek, például a fent említett hatodikosok, hangosan szoktak derülni), cserébe viszont a "Kis kondás" fiú meséje Pályuk Annától, ami először hangzott el tőlem az ódon falak között, nagy sikert aratott. Vittem is tovább magammal a hét hátralévő részében.

Csíkszereda, Szabadság tér: A Magyar Népmese napját ünneplő rendezvénysorozat részeként érkeztem meg szeptember 28-án Csíkszeredára, ahol a Szabadság téren állítottak fel színpadot a meséléshez. A hideg szél ellenére több iskolás osztály is kivonult meghallgatni Pályuk Anna meséit, elsősök és idősebb gyerekek egyaránt. Az egy órás műsor legszebb pillanata az volt, amikor a "Felhőkön járó fiú" történetét meséltem, és együtt néztünk fel a szép kék égre és a felettünk úszó bárányfelhőkre... ezt a mesét csak ilyen ég alatt lenne szabad mesélni! Az előadás után négy tévé- és két egyéb interjúm volt, és könyveket is dedikáltam (Interjút itt olvashattok)

Marosvásárhely, Spectrum Színház: Teltházas, nagyjából száz fős közönségnek meséltem egy otthonos kis színháztérben. A közönségben gyerekek is voltak, de nem annyian, hogy az egész közönség gyerekként viselkedjen; még a két kisfiú is, akik négykézláb bemásztak a színpadra, és a lábaimhoz ültek, nagyon illedelmesen és türelmesen hallgatta a meséket. Jó volt látni, hogy Pályuk Anna meséi a felnőtteket épp úgy lenyűgözték, mint a kicsiket, és mivel sokan voltak a szülők, elmeséltem a Vidám Királyfi történetét, hogy a műsor címének is legyen értelme (a Lánghajú Lányra nem került sor, mert az egyértelműen felnőtt, sötétebb hangvételű mese). 

Toró Attila fényképe az előadásról

Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy: A fesztivál záró rendezvényén, szeptember 30-án a sepsiszentgyörgyi könyvtárba vittem el a mesecsokromat. Itt is majdnem százan ültek a közönségben, gyerekek és felnőttek vegyesen. Először meséltem nagyközönség előtt a Nyírfaerdő Királyáról (ezt a mesét Pályuk Anna apja a katonai szolgálatból hozta magával), és elővettem egyik régi nagy kedvencemet, Tündér Ilona álmát is - ez volt annak idején az első mese, ami miatt beleszerettem Pályuk Anna tündérvilágába. A közönség készségesen jött velem a gyöngyvirágos erdőbe. Méltóképpen megemlékeztünk Anicáról.
Külön megtiszteltetés volt, hogy a színpadon két csángó népi mesemondóval, Dobos Rózsával és Csernik Máriával osztoztam, akik zseniális sztorikat meséltek - szentpétereset, aranyalma-elrablósat, szorgosleányosat, meg egyéb klasszikusokat, pergő tájszólással. Helyenként gurultam a nevetéstől. A közönség is elégedetten távozott, és még díjakat is osztottunk a fesztiválhoz tartozó meseíró pályázat győzteseinek (a mesék olvashatók lesznek majd a fesztivál Facebook oldalán. Alig várom!).

A mesés hetet és a fesztivált közös vacsorával, és éjszakába nyúló beszélgetéssel zártuk. Sok-sok élménnyel távoztam Székelyföldről, annak reményében, hogy hamarosan megint visszatérek majd. A varázslat semmit sem kopott; a mesék megtalálták a helyüket kis és nagy közönségek szívében egyaránt. Külön köszönöm ez úton is a meghívást Szabó Enikőnek, a fesztivál szervezőjének!

Találkozunk az úton!