Cape Clear Mesemondó Fesztivál: Kis sziget a mesék óceánján

Ha választanom kellett volna egyetlen európai mesemondó fesztivált, ahol színpadra léphetek, egészen biztos, hogy Cape Clear-t választottam volna. Nos, az álmok néha valóra válnak: Idén meghívást kaptam, hogy előadóként részt vegyek a 25. Cape Clear Nemzetközi Mesemondó Fesztiválon. És álmodni sem lehetett volna jobb élményt nála.

Hosszú út vezetett a fesztiválszínpadig - és ezt most nem költői értelemben mondom, hanem konkrétan. Először Budapestről Dublinba repültem (köszönet a dublini Magyar Nagykövetség támogatásáért!), ahol Jack Lynch mesemondó jóbarátom fogadott tárt karokkal, és szállásolt el könyvekkel telezsúfolt padlásán két éjszakára. Dublinban vártunk be ugyanis egy másik meghívott előadót, Lyn Fordot, aki régi jó ismerősöm, és Amerikából érkezett a fesztivál előtti reggelen. Mindannyian kocsiba zsúfolódtunk, és megtettük a közel hat órás utat Dublintól Baltimore-ba, Cork megye déli partjára. A táj szépséges volt, és természetesen három mesemondónak egy kis zárt térben mindig akad sürgős megbeszélnivalója, így az idő gyorsan repült - olyannyira, hogy az ötórai kompot, hogyúgymondjam, kövér gázzal értük csak el a mólóról (mondjuk az sem segített, hogy menet közben néha ráraboltunk egy-egy antikváriumra). Minden jó, ha jó a vége: A kompon töltött egy óra a jeges eső és a hullámok ellenére már előre jelezte a fesztivál hangulatát. Aki nem fellépő volt a fedélzeten, az közönségként csatlakozott hozzánk, és miközben szőlőt csemegéztünk és mesékről társalogtunk, a kompot egy csapat delfin kísérte, ki-kibukkanva a hullámok közül.

Cape Clear Írország legdélebbi pontja. Festői szépségű kis sziget, viszonylag könnyen gyalog is körbejárható, és amikor épp nem a világ mesemondóit tömöríti magába, alig száz lakója van. Ennek megfelelően a kikötőben rögtön megtalálható a kocsma, a bolt, és a temető is. Az elsődleges nyelv az ír. A mesemondó turizmuson kívül a szigetet leginkább madarászok látogatják, akik különleges ornitológiai ritkaságok nyomában érkeznek ezekre a partokra. A delfineken és a madarakon kívül akadnak fókák, bálnák, teknősök, és természetesen meredek sziklák tetején egyensúlyozó tehenek is (én csak fókát és tehenet láttam).

Fa kevés nő a sziklákon, cserébe viszont vannak végtelen hanga- és vadvirágmezők, a smaragdzöld legelőket pedig sövények választják el egymástól, melyeken sűrűn nő a zamatos fekete szeder. Ott tartózkodásunk öt napja alatt mindössze pár órára sütött ki a nap, az idő többi részében a sziget festői, langyos kelta ködbe burkolózott.

Fellépő mesemondóként egy B&B-ben kaptunk szállást. Itt már vártak ránk a fesztivál lelkes szervezői, akik nem csak csodálatosan kidolgozott programokat nyomtak a kezünkbe, de ráadásul háromfogásos vacsorát is főztek - először az érkezésünk örömére, majd a hétvége összes többi estéjén is. Teljesen el voltunk kényeztetve. Mindenkinek jutott saját szoba, napi háromszori étkezés, nem kevés finom bor, és természetesen tea literszámra. Amikor épp nem felléptünk, a B&B nappalijában ültünk, iszogattunk (ki mit), és beszélgettünk mindenről, ami éppen az eszünkbe jutott.

A mesemondó fesztivál ideje alatt turisták százai érkeznek erre a távoli kis szigetre. Biztonsággal állítható, hogy ha szembejön az emberrel valaki a kanyargós utakon, az vagy szervező, vagy közönség, és ennek megfelelően az egész helynek végtelenül barátságos, családias hangulata volt. Nem lehetett úgy befordulni egy sarkon, vagy csokit venni a kisboltban, hogy valaki ne lapogatta volna meg az ember vállát, és mondta volna, hogy "tetszett a meséd tegnap este!" A fesztiválhoz egy rakat fiatal önkéntes is tartozott, akiket sárga kabátjukról és széles mosolyukról lehetett felismerni. Ők szedték a jegyeket, rendezték be a termeket, és gondoskodtak róla, hogy minden gördülékenyen menjen. Rajtuk kívül a rendezvény szíve-lelke volt még Mary, a taxisofőr, aki vasvillaszemekkel gorombított le mindenkit, aki nem állt haptákban az érkezésekor, és halált megvető bátorsággal hajszolta fel enyhén rozoga autóját az ötven fokos emelkedőn a kikötői sziklák felett.

Cape Clear egyik helyi lakosa, Diarmuid Ó Drisceoil is tevékenyen részt vett a szervezésben. Amikor épp nem minket konferált fel, vagy a programot igazgatta, arra is maradt ideje, hogy a látogatóknak idegenvezetést tartson a szigeten. Az egyik ilyen sétához nekem is sikerült csatlakoznom. Jó két óráig tartott, míg az Északi Kikötőből átsétáltunk a Déli Kikötőbe, és közben meghallgattuk a helyi halászok, hírességek, és emlékezetes figurák történeteit, Szent Ciarántól a 20. század kereskedőiig. A sétához Geoff Oliver biológus is csatlakozott, aki lépten-nyomon megállt, hogy érdekes növényeket, állatokat, köveket mutasson nekünk. A nap is pont kisütött arra a két ótáta, így a történetek mellett a tájban is gyönyörködhettünk.

Mesemondó fesztiválhoz tehát elképzelni sem lehetne Cape Clear-nél tökéletesebb helyszínt; három nap alatt mindannyian, újoncok és visszatérők egyaránt, halálosan beleszerettünk a kis szigetbe. És akkor a mesemondásról még nem is beszéltem...

(Foly. köv.)