2020. január 25., szombat

A Patkány Éve: Patkányos népmesék minden mennyiségben


Ma van a holdújév napja, ami többek között azt is jelenti, hogy belépünk a kínai horoszkóp szerint a Patkány évébe. A patkányok sokszor negatív szimbólumként jelennek meg a nyugati kultúrákban, pedig a hiedelmekkel ellentétben nagyon okos és empatikus állatok. Az újév alkalmából összegyűjtöttem tehát néhány kedvenc patkányos mesémet:

A tojás, a seprű, és a sagai levél (Mauritius)

Klasszikus ördögférj-mese. Egy lány hozzámegy egy gazdag és jóképű idegenhez, aki hazaviszi a palotájába. Az ifjú feleség egy nap megosztja a kávéját egy éhes kis patkánnyal, aki hálából elárulja neki, hogy a férje emberbőrbe bújt farkas, aki fel akarja falni. A patkány - aki valójában tündér - három varázslatos tárgyat ad a lánynak, amik segítségével el tud menekülni. Hazatérve a lány megfogadja, hogy sohasem bánt egyetlen patkányt sem.

A lány, akit három király adott férjhez (Tanzánia)

Egy szegény lányt feleségül adnak egy királyfihoz, aki lenézi, mert nem nemesi családból származik. Sőt, megparancsolja, hogy temessék el élve a feleségét. A lányt egy csapat patkány menti meg a sírból, alagutat ásva neki a szülei házáig. Ezek után a lány elmegy három különböző királyhoz, aki lányukká fogadják, és háromszor egymás után királylányként feleségül megy a saját férjéhez, aki mindebből nem vesz észre semmit.

A teknős, a galamb, és a patkány (Vanuatu)

Egy galamb a nyílt tengerre sodródik, és egy teknős menti meg az életét. Cserébe, amikor a teknőst elkapják az emberek, a galamb összefog egy patkánnyal, hogy megmentsék a barátjuk életét.

Az isten aki patkánnyá változott (Fidzsi-szigetek)

Egy istenség elhatározza, hogy meglátogatja a szomszédos sziget istenét. Patkánnyá változik, és egy bambusznád belsejében átúszik a szomszédba, de annyira elfárad a hányattatásoktól, hogy nem bír visszaváltozni. Ezért aztán egy ideig patkányként kénytelen élni, és senki sem hiszi el neki, hogy istenség.

A pók elnyeri Nzambi lányát (Kongó)

Nzambi istennő lányát csak az nyerheti el, aki ellopja a tüzet az égből. Pók csapatot verbuvál, és teknőssel, harkállyal, patkánnyal és léggyel együtt felmászik az égbe. Nzambi Mpungu, az égisten különböző próbák elé állítja őket. Az egyikben egy égő máglyát kell túlélni; a patkány befúrja magát a földbe a máglya alatt, sé sértetlenül kerül elő.

Patkány és Leopárd barátsága (Gabon)

Leopárd kegyetlenül vadássza az állatokat, ezért Patkány összebarátkozik vele, és előre figyelmezteti azt, aki zsákmánynak lett kiszemelve. Egy idő után Leopárd rájön a dologra, és halottnak tettei magát, hogy így csalja csapdába Patkányt. Patkány azonban furfangos, átlát a szitán, és sikerül meglógnia.
(Patkány a gaboni mesék egyik híres trickster-figurája.)

Leopárd és Patkány vadászni mennek (Gabon)

Leopárd és Patkány vadászni mennek a dzsungelbe, és egymás mellett verik fel a táborukat. Leopárd minden este elveszi a legjobb falatokat Patkánytól, míg az ki nem fundálja, hogy csalja vissza őket. Erre Leopárd elfogja őt egy klasszikus kátránybábus trükkel, de Patkány abból is kibeszéli magát, és a hazafelé vezető úton még a maradék kaját is ellopja Leopárdtól.

Macska és Patkány együtt fürdenek (Grenada)

Rövid, ám velős történet egy kismacska és egy kispatkány barátságáról, akik együtt fürdenek és játszanak egészen addig, míg a szüleik rájuk nem szólnak, hogy nekik ellenségeknek kellene lenniük.

A patkány és az ember (adi nép, India)

A patkány felfedezi, hogy az emberek kis kunyhókat építenek a halottaiknak, és ő is szeretne ilyen síremléket a halála után. Megállapodik egy emberrel, hogy a síremlékért cserébe megosztja vele az ételek és a gazdagság titkát. Emberünk azonban ahogy meggazdagszik gőgössé is válik. A patkány ki akarja próbálni, tartja-e a szavát, és halottnak tetteti magát, mire a fickó kidobja az erdőbe. A patkányok erre panaszra mennek a törzsfőnökhöz, de nem kapnak igazat, ezért megfogadják, hogy az idők végezetéig pusztítani fogják az emberek ételeit és terményeit.

A patkányhercegnő (Japan)

Egy csinos patkánykirálylányt a szülei csak a leghatalmasabb kérőhöz akarnak feleségül adni. A szokásos "ki a legerősebb a világon" láncmese végén természetesen kiderül, hogy a patkányok a legerősebbek, így a hercegnő vígan feleségül megy egy patkányfiúhoz.

Boldog Újévet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése