Sharing the Fire negyedik felvonás - Második esti mesék

A szombat este OLIO-val zárult; amíg gyülekeztünk, egy gitáros üldögélt a szinpadon, és történeteket énekelt - meg is teremtette rögtön az alaphangulatot...
Mielőtt belecsaptunk volna a mesemondásba, kihirdették, hogy Ann Shapiro kapta az idei Brother Blue díjat (taps neki, megérdemli), és kedvenc Kék Testvérünk felkocogott a szinpadra tartani egy kisebbfajta magánelőadást, míg pici, fehér hajú, törékeny és hallgatag felesége el nem kergette a mikrofontól, hogy hagyja érvényesülni a fiatalokat is...
Robert Perkins nyitotta a sort egy saját történettel - arról mesélt, hogyan érintett meg a kenujából egy úszó fehér farkast az egyik északi-sarki útja során... (hát a lélegzetem is elállt *irigykedik*) (hivatásos világutazó, hm, nem rossz karrier...)
Kedvec, csendes Cris Riedel-ünk volt a második fellépő egy Cherokee mesével (negyedrészt indián ő maga is) - az ilyesmiből sosem elég, főleg ha szépen és beleéléssel mesélik... (ja, és trickster trickster - Oposszum és a farka)
Slash Coleman előadása számomra leginkább a "furcsa, visszemlékezésszerű izé" kategóriába esett - novellának kiváló lett volna, mesemondásnak kevésbé volt szórakoztató, viszont szépen beszélt.
David MacPherson egy klasszikus "Halál és Élet sétálnak az utcán" történettel rukkolt elő (csak a csattanót vártuk hiába a végén...) - nagyot dobott a dolgon, hogy nekem a Halál most már örökre Mr. Death marad, a vörös hajú csajjal a nyomában...
Az estét Leeny Del Seamonds zárta - a kedves, nagy hangú, félig spanyol nőszemély, aki egy szines forgatagban árasztotta el a szinpadot, és egy dominikai történettel rukkolt elő, amiből kiderült, hogy minden háztartás feje az asszony (és végre a büszkeségükben sértett feministák is örvendezhettek egy sor). Klasszul mesél a hölgy, és valódi jelenség...
És az estének még nem volt vége: szétoszlott a tömeg, és elkezdődtek a kötetlen mesélések (swapping); minden témának külön szobája volt. Én magam az "Elindultam világot látni" csoport mellett szavaztam, mert az volt az egyetlen, amihez hirtelenjében hozzá tudtam szólni... kedves kis csoport gyűlt össze, mesemondó tanártól egyetemista lányokig (végre az én korosztályom is nagyobb számban képviseltette magát) - hallottunk mindenféle történetet, Kolumbusztól indián meséken át személyes anekdotákig és viszont; én magam előadtam életem első stand-up comedy-jét arról, miket éltünk át, amikor megérkeztünk a Trinityre... (olvassatok vissza a blog elejére - tudom, rég volt...). Sikeres volt, jókat kacarásztak rajta a többiek, én meg ezt is kipipálhatom a listán (egyszer mindent ki kell próbálni - sosem gondoltam hogy sandupolni fogok, de ez egész jópofa volt, ha nem is érzem annyira magaménak, mint a klasszikus mesemondást...)
És jgy zárult a második nap.
(Ágyba való beájulással, természetesen)