Mivel nagyban készülök az októberi Eposznapra, ahol Dietich-legendákat mesélek majd, az egyik rövidebb Dietrich-sztorit vittem magammal a Sárkányvadászatra is. Sistram lovag legendája nagy szívem csücske; annyiból áll, hogy Dietrich és öreg tanítómestere közös erővel halásznak ki egy lovagot egy sárkány torkából (szó szerint). Rövid történet, de nagyon mókás, felütésnek tökéletes volt. Utána már csak hátra kellett dőlnöm, és élvezni a többiek előadásait.
Utánam Kopper Éva következett, aki az én őrült hadonászásomhoz képest kontrasztosan, nyugodtan ülve mesélt egy királyfiról és az ő sárkányparipájáról. Nagyon szép meseválasztás volt, és elringató történet, bár sajnos a vége felé felzengett a szomszéd szobában a capoeira-edzés dobkísérete, akikkel innentől a rendezvény végéig versenyeznünk kellett.

Az áfonyás pite és némi bor után még két történet került terítékre: Nagy Enikő török meséje negyven fivérről szólt, akik negyven leányt kerestek feleségül; közülük a legkisebb győzött le nagy kalandok árán három sárkányt, és nyert el két feleséget. A sort Gregus László tréfás népmeséje zárta a furfangos cigány és a sárkány párbajáról. Összességében nézve az egész est folyamán egyetlen sárkány volt, aki nem győzetett le: A legkisebb királyfi sárkányparipája (vagyis igazából ő is legyőzetett, de aztán átállt a jó oldalra). A világ ismét megemenekült.
(Visszatérő poén lett egyébként, hogy egyikünk se mesélt Arthur királyról.)
Az est végén, ahogy lenni szokott (Enikő zárszavával élve), három alma hullott le az égből: Egy a mesemondóknak, egy a közönségnek, egy pedig a szomszédban zavartalanul dübörgő capoeirásoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése