Legendás Rajna (Népmesék nyomában a világ körül 90. - Németország)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Felteszem, hogy mindenki azt gondolta, Németországot a Grimm mesék képviselik majd. De mivel nemrég átrágtam magam a korai Grimm meséken, és a Schönwerth-gyűjteményről is blogoltam már, így ehhez a sorozathoz egy másik, nem kevésbé kötetet választottam. 

Legends of the Rhine
Wilhelm Ruland
Hoursch & Bechstedt, 1906.

A könyv 94 klasszikus rajnai legendát tartalmaz. A folyó mentén városról városra, olykor várról várra haladva meséli el a helyi mondákat, regéket; mivel a Rajna egész vonalán végigmegy, a kötet eleje tartalmaz pár svájci, a vége pedig pár hollandiai történetet is, de a legendák túlnyomó többsége kifejezetten a német hagyományhoz kötődik. A könyv a német romantika veretes nyelvezetén íródott (már amennyire az angol fordításból meg lehet állapítani), költőien hömpölygő mű, ami néhol szépen aláhúzza a legendák tragikus jellegét, máshol egy kicsit az ember agyára megy, de mindenképpen egy olyan korra utal, ahol még nem tették rá a nácik a kezüket a német mondahagyományra. Mivel szórakoztató olvasmánynak / irodalmi műnek szánták, semmiféle forrás vagy jegyzet nincs hozzá, de a legtöbb történet amúgy is önmagáért beszélt. Sok kedvenc klasszikusom szembejött a kötet lapjain, és új kedvencekre is bukkantam.

Fénypontok

Természetesen szerepel a kötetben a Niebelung-ének, méghozzá két részletben: Siegfried halála és Kriemhilde bosszúja Worms városához, míg Siegfried ifjúsága és a sárkány legyőzése Xantenhez kötődik. Más klasszikusok is előkerültek, mint például Lorelei (St. Goar), Roland lovag (Rolandseck) - aki itt túlélte a végzetes csatát, és hazatért rajnai szerelméhez, csak sajnos túl későn -,  Lohengrin, a hattyús lovag (Cleve), és a hírhedt Stavoreni Asszony is.

Aachen

Nagy Károlyról számos legenda szól a Rajna mentén. Megható volt például Eginhard és Emma története (Ingelheim), melyben a király kedvenc lánya szeretett bele egy udvari tanácsosba; amikor hó hullott a palotára, a lány a hátán cipelte át a szeretőjét az udvaron, hogy a lábnyomokból ne látszódjon, valaki járt nála. Nagy Károly mégiscsak rájött a dologra, és száműzte a szerelmeseket, akik ettől függetlenül boldogan éltek, míg meg nem haltak. Nagy Károlyhoz kötődtek az aacheni legendák is - például az aacheni katedrális története, ahol egy farkast hajítottak be először a templomba, hogy azt ölje meg az (építkezésben segítő) ördög; vagy személyes kedvencem, Fastrada gyűrűje, ahol egy vaárzslatos gyűrű menthetetlen szerelmet keltett a királyban bárki iránt, aki viselte (beleértve a felesége hulláját és legjobb barátját, Turpin püspököt is).

Rheinstein

A kötet amúgy, a romantika korának megfelelően, telis-tele van tragikus és kevésbé tragikus szerelmes történetekkel. Gerda és Helmbrecht (Rheinstein) például azzal úszták meg a lány kényszerházasságát, hogy a lány lova az esküvői menetben egy keskeny hegyi ösvényen megvadult, egy szakadékba rúgta a gonosz kérőt, lesántította a könyörtelen apát, és egyenesen a fiatal szerelmes karjaiba repítette a menyasszonyt. A Neuenahr-i Dalnok története sokkal tragikusabban végződött, keresztes háborúból való késői visszatéréssel, és várakozásban elhunyt menyasszonnyal.
A kevésbé ismert legendák közül megfogott a Bergeni Csaló (Frankfurt) története, melyben egy nemesi álarcosbálra szökött be egy daliás idegen, és addig táncoltatta a császárnét, míg le nem kerültek a maszkok, és ki nem derült, hogy ő a bergeni hóhér. A sztorinak jó vége lett, a hóhér, hogy mentse a császárné becsületét, lovaggá üttette magát a császárral. Szintén klassz volt a Vak Íjász története (Burg Sooneck), ahol egy gonosz rablólovag azzal dicsekedett, hogy a világ legjobb íjászát megvakította, de az így is célba talál... a bemutató nyilván azzal végződött, hogy igaza lett, és az íjász hallás után lelőtte a fogva tartóját.

Köln

A német gyakorlatiasság villant meg a kölni katedrális építésének legendájában, melyben a mester fogadott az Ördöggel, hogy előbb készül el a templom, mint hogy az ördög csatornát tudna vágni a városig, rajta úszó vidám kacsákkal. Az Ördög a csatornát meg is ásta gyorsan, de a vidám kacsákat sehogy sem sikerült a föld alatt járatba csalogatni... míg a mester el nem bízta magát, és ki nem kottyantotta, hogy légzőnyílásokat kéne nekik fúrni az alagút falába. A kacsák úsztak, a mester meghalt, a katedrális csak a 19. századra készült el.
Régészként nagyon bejött a Római kísértetek legendája (Bonn), melyben Cassius, Florentius és Melusius római legionárius mártírok kísértetei segítettek ki pénzzel egy szegény embert. Külön tetszett, hogy a kísértetek csak latinul beszéltek, amit emberünk nem értett, de lelkesen reagáltak a "Vivát!" felkiáltásra.

Kapcsolatok

Siebengebirge

Magyarországról, a Balaton-felvidékről is ismerős volt az a bájos történet, melyben egy óriáslány földművest vitt a kötényében haza, de az apja megszidta érte, hogy az ember nem játékszer, és tegye vissza oda, ahol találta (Niedeck). Óriások egyébként máshol is előfordultak, például a Hét hegy legendájában (Siebengebirge), mely szerint hét óriást fizettek meg a helyiek, hogy ássanak utat a Rajnának, és a kiásott földből lettek a hegyek - meglepő módon mindenki megelégedésére; senki se lett átverve vagy megölve a sztoriban.
A prágai Orloj-legenda ismétlődött meg Strassbourgban, ahol a katedrális órájának mesterét vakíttatták meg, hogy ne készítsen soha másikat (kemény dolog volt a középkozban órásnak lenni). A lengyel legendák között volt párja a bingeni Egértorony történetének - itt egy gonosz érseket faltak fel az egerek. Természetesen volt sárkánynak felajánlott szűz is, aki viszont itt önmagát mentette meg egy kereszt és az Igaz Hit segíségével (Drachenfels).
Aducht-i Richmodis története (Köln) ma is sok helyen kering városi legendaként - a tetszhalott feleségről van szó, aki arra ébred fel, hogy sírrablók próbálják lerángatni a gyűrűjét. Kölnből még egy kapcsolat is érkezett - a Grimm-gyűjteményből is ismert cipészmanók itt is felbukkantak, és a legenda szerint nagy számban lakták (és segítették) a város műhelyeit, amíg egy szabó felesége borsót nem tett ki, hogy elcsússzanak rajta. Azóta nincsenek szorgos manók Köln városában.

Hova tovább?
Liechtensteinbe!